Spanyol foci

Tolódik a Camp Nou felújítása - önmérséklet a Barcelonánál

  • VNA

Hiába a pozitív pénzügyi eredmények, a Barcelona vezetői óvatosan viszonyulnak a Camp Nou stadion tervezett fejlesztéseihez.

Hiába a történelminek számító 40 millió eurós operatív üzleti eredmény, a Barcelona mégsem kezd bele a Camp Nou stadion felújításába. Minderről a klub elnöke, Sandro Rosell beszélt a sajtó képviselőinek, aki jelezte, hogy a 2011/12-es évadnak köszönhetően sikerült 320 millió euróra csökkenteni a klub adósságát, de a stadion átalakításába csak akkor vágnak bele, ha ez az összeg még jobban lecsökken majd. A szokásos karbantartásra, így a stadion gyepszőnyegének felújítására, azonban természetesen jut majd pénz a jövőben is.

A Barcelona tavaly szeptemberben jelentette be, hogy a kilencvenezer fős Camp Nou stadion átépítését tervezi, amelynek során a stadion befogadóképességét 10.000 fővel megnövelik, és új VIP-boxokat alakítanak ki. A tervek a stadion környékének átépítéséről, valamint a kosárlabda csapat számára egy új csarnok felépítéséről is szóltak. A klub vezetői azonban az üzletileg sikeres év ellenére is óvatosan viszonyulnak a nagyra törő tervekhez, a végső szót azonban a klubtagság mondja ki a fejlesztésekről.

Felújítás nélkül is impozáns látványt nyújt a Barcelona otthona - Fotó: www.fcbarcelona.com

"Vannak dolgok, amelyek meg fognak történni, de csak akkor, ha az adósságunk tovább csökken. Most egy lépést visszafelé kell tennünk, annak érdekében, hogy aztán hármat tudjunk előre lépni. A stadion környékének felújítása biztosan nem most fog bekövetkezni. Nagy dilemma, hogy új stadiont építsünk-e vagy a Camp Nout alakítsuk át, de ezzel a kérdéskörrel szerintem sokáig együtt fogunk élni. Ilyen kérdésekben viszont csak a klub tagsága hozhat döntést" - nyilatkozta a klubelnök. A 2010 júliusa óta a klub elnöki tisztét betöltő Rosell büszkén beszélt arról, hogy két év alatt közel 100 millió euróval csökkent a Barcelona adóssága, így a katalán kirakatcsapatot sikerült "fenntartható fejlődési pályára" állítani.