Európa Nagydíj

Alonso a tizenegyedik helyről lett az első duplázó győztes

A ferraris Fernando Alonso nyerte vasárnap a valenciai Forma-1-es Európa Nagydíjat. A spanyol pilóta mögött a finn Kimi Raikkönen (Lotus) lett a második, a német Michael Schumacher (Mercedes) pedig a harmadik.

Egy rettentő kaotikus futamon, a 11. helyről rajtolva szerezte meg idei második győzelmét Fernando Alonso Valenciában. A Ferrari pilótája azután ugrott váratlanul az élre, hogy féltávnál beküldték a Safety Cart, és az addig tetemes előnnyel vezető Sebastian Vettel Red Bullja eddig ismeretlen okból megállt a 35. körben. Alonsóra veszélyes lehetett volna Romain Grosjean, Lewis Hamilton és Kimi Räikkönen is, de Grosjean Lotusa is elromlott, Hamilton pedig lelassult az utolsó körökre az elkopott gumikon. Räikkönen még sikeresen megelőzte a McLarent, az érkező Pastor Maldonado viszont túlvállalta magát, és annyira akarta a harmadik pozíciót, hogy nekilökte a falnak az MP4-27-et. Ettől a Williamsről is letörött az első szárny, így Michael Schumacher állhatott még dobogóra. Az 1970-es Brit Nagydíj és Jack Brabham óta ő a legidősebb versenyző a dobogón. Alonso átvette a vezetést a bajnokságban, mögé Mark Webber zárkózott fel, aki ma negyedik lett. 

A versenyen sok vitatott eset és koccanás történt, a Heikki Kovalainenre rálegyező Jean-Eric Vergne-t, illetve a Felipe Massának nekimenő Kamui Kobajasit egyaránt öt rajthelyes büntetéssel sújtották a Brit Nagydíjra, Bruno Senna pedig áthajtásos büntetést kapott, miután ráhúzott Kobajasi autójára. Hamilton, Räikkönen viszont megúszta, hogy nem vett vissza egyértelműen a tempóból sárga zászlóknál, Vitalij Petrov pedig azt, hogy picit a levegőbe repítve megforgatta Daniel Ricciardo Toro Rossóját.

Európa Nagydíj, végeredmény:
1. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:44:16.649
2. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault  
3. Michael Schumacher német Mercedes  
4. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault  
5. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes  
6. Nico Rosberg német Mercedes  
7. Paul di Resta brit Force India-Mercedes  
8. Jenson Button brit McLaren-Mercedes  
9. Sergio Perez mexikói Sauber-Ferrari  
10. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault  
11. Bruno Senna brazil Williams-Renault  
12. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari  
13. Vitalij Petrov orosz Caterham-Renault  
14. Heikki Kovalainen finn Caterham-Renault  
15. Charles Pic francia Marussia-Cosworth  
16. Felipe Massa brazil Ferrari 1 kör h.
17. Pedro de la Rosa spanyol HRT-Cosworth 1 kör h.
18. Narain Karthikeyan indiai HRT-Cosworth 1 kör h.
19. Lewis Hamilton brit McLaren-Mercedes 2 kör h.
Feladták:      
  Romain Grosjean francia Lotus-Renault 40
  Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 33
  Kobajasi Kamui japán Sauber-Ferrari 33
  Jean-Eric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 26
  Timo Glock német Marussia-Cosworth nem indult

Alonso megnyeri a versenyt, mögötte szorosan befutva Räikkönen a második. Hatalmas meglepetésre és némi szerencsével Schumacher állhat a dobogó harmadik fokára, Webber a negyedik, Hülkenberg, Rosberg di Resta, Button, Pérez Maldonado a további sorrend, igaz a venezuelait biztosan meg fogják büntetni.

57. kör - Michael Schumacher a harmadik, Maldonado autója sérült. Az utolsó körben Webber-Schumi csata a dobogóért. Dupla sárga zászló van a DRS-zónában, az ausztrál így nem előzhet.

56. kör - Sőt, Maldonado is a brit nyakán, a DRS-zónát követő egyenesben összeakadnak, Hamilton pedig a gumifalban köt ki. A venezuelai a pályán kvül próbált előzni, ez teljesen szabálytalan volt.

55. kör - Hamilton elfékezte magát, a jobb első gumija nagyot füstölt, Räikkönen el is megy mellette.

54. kör - Schumacher és Webber az hatodik-hetedik helyen.

53. kör - Schumacher és Webber Pérezt előzi, de hamarosan Di Resta is terítékre kerül.

52. kör - Bebetonozódni látszik az első hármas. Alonso, Hamilton, Räikkönen.

50. kör - Kobajasi öt rajthelyes büntetést kapott Massa hidegre tételéért a következő futamra vonatkozólag.

49. kör - Hamilton mégsem sértette meg a sárga zászlót, nincs büntetés. Ilyenre sem sokszor volt még példa. Schumacher már a nyolcadik, miután Buttont is megelőzte.

48. kör - Petrov jó versenye odalett, Ricciardóval ütközött, letört az első szárnya.

47. kör -  Rosberg a boxban, a friss gumikon támadó Webber-Schumacher kettős a 9.-10. helyen.

46. kör - Schumacher megelőzi Petrovot, már erőből pontszerző. Ráadásul gyors is az új lágy gumikon.

45. kör - Räikkönent a futamgyőzelemre hajtják, de ehhez gyorsan meg kellene előznie Hamiltont. Persze Montréalból kiindulva még bármi lehet.

42. kör - Vitalij Petrov pontszerző helyen a Caterhammel, Webber a friss gumikon a boxból éppen kikecmergett Schumachert támadja.

41. kör - Grosjean lelassul és kiesik, ezzel Hamilton a második, a csapattárs Räikkönen harmadik.

40. kör - Karthikeyan túl gyorsan hajtott a boxban, megkapja a maga áthajtásos büntetését.

39. kör - Webber is cserél másodszor.

38. kör - Hamilton figyelmen kívül hagyott egy sárga zászlót, ebből büntetés lesz. Maldonado és Hülkenberg is előzi közben Webbert, sőt, Di Resta is elment mellette. Ricciardo az ötödik helyről a boxban.

37. kör - Ricciardo mögött öten tapossák egymás sarkát.

36. kör - Räikkönen is megelőzte Ricciardót. Közben teljes a káosz, Massának rossz gumit tesznek fel a boxban, Vettel leálló autója miatt pedig nem küldik vissza a Safety Cart, elképesztő verseny eddig.

35. kör - Alonso, Grosjean, Ricciardo, Hamilton, Räikkönen, Schumacher a sorrend az élen. Mire leírjuk, Hamilton megelőzi az ausztrált.

34. kör - Alonso zseniálisan kapta el az újraindítást, a kissé bealvó Grosjean-t meg is előzte, már a második Vettel mögött. Massa Kobajasival koccant, Hamilton pedig Räikkönent előzte. De ez még mind semmi, Vettel lelassult, múszaki hiba miatt kiállni kényszerült.

33. kör - A kör végén kiáll a Safety Car, még 25 környi száguldás maradt.

30. kör - Ricciardo és a két Mercedes nem jött ki az élmezőnyből kereket cserélni. Utóbbiak ezzel a maradék parányi esélyüket is elvesztették a pontszerzésre. Érthetetlen.

29. kör - Vettel is cserélt a hatalmas kavalkádban.

28. kör - Button és Massa akadnak össze kis híján a középmezőnyben, Vergne-ék miatt bejön a Safety Car. Vettel előnye semmivé válik. Grosjean a második helyről azonnal a boxban, de követi példáját Alonso és Hamilton is. Utóbbi cseréjét elrontották, a ferraris megelőzi.

27. kör - Button is a második cseréjén, Hülkenberg pedig Massát nyúzza. Kovalainen Vergne-nyel ütközött, a finn defektje miatt csak poroszkál a pályán.

26. kör - Pérez másodszor is a boxban, Grosjean pedig a leggyorsabb a mezőnyben.

25. kör - Ricciardo erőből a két Mercedes előtt, a tizenegyedik helyen.

24. kör - Di Resta gumijai meghaltak, gyakorlatilag kerülgetik, Maldonado is elhajt mellette. Jön is a boxba a skót, Sennát pedig megbüntetik Kobajasi kiütéséért.

23. kör - Alonso a boxban még nem járt Di Restát előzi, már a negyedik. Räikkönen is előzi a skótot.

21. kör -  Kobajasi új orrkúpért a boxban, Senna jobb hátsó defektet kapott.

20. kör - Webber és Schumacher kiszáll a vurstliból, maradnak kilencen, akik egymást ölik az ötödik-hatodik helyen. Közben Kobajasi és Senna összeakad, a brazil és a japán autója is sérül, de nagy baleset nem történik.

19. kör - Schumachert tolja le Alonso a pályáról, három kanyar alatt meg is előzi. A német mögött tizenegy(!) autó egymás hegyén-hátán.

18. kör - Alonso megérkezett a még kerékcsere nélkül hasító Webber-Senna-Schumacher tandem mögé - az ausztrált úgy előzi, hogy kis híján összetöri a Ferrarit.

17. kör - Grosjean depózott, simán visszajött Hamilton elé.

16. kör - Alonso is boxolt, éppen Räikkönen elé érkezett vissza. Hamilton a jóslatnak megfelelően simán elment Schumacher mellett.

15. kör - Räikkönen és Kobajasi egyszerre a boxban, a finn a depóban előzi a sauberest. Hamilton Sennát előzi a hetedik helyért, a következő áldozat a gumijaival szenvedő Schumacher lesz.

14. kör - Hamilton is cserél, közepes keveréket kap. Alonso nagyon belejött, Maldonadót is előzi.

13. kör - Räikkönen gyorsabb Maldonadónál, lassan előzéshez készülődhet. Alonso viszont a tettek embere, a spanyol világbajnok elment Hülkenberg mellett.
Räikkönen zseniális manőverrel megelőzi Maldonadót, már ötödik.

12. kör: Massa a boxban, Grosjean elszakad Hamiltontól, akire most Kobajasi esik rá.

11. kör - Button és Pérez kezdi meg a kerékcseréket.

10. kör - Grosjean remek manőverrel előzi Hamiltont, már ő a második.

9. kör - A legnagyobb esemény jelenleg Pérez és Senna kergetőzése a 14. helyért. Mire leírjuk, összeakad Pic és Karthikeyan, törik a francia első szárnya.

7. kör - Hamilton lassúsága remek szolgálat a közepes keveréken rajtolóknak, a brit rendesen összehozza maga mögött a mezőnyt, csak Vettel tudott így elszakadni.

6. kör - Jenson Button a tizenkettedik helyért előzte Michael Schumachert. Webber a 17.

5. kör - Hamilton nagyon lassú, Grosjean-on kívül Kobajasi is nagyon feljött rá, a japán hatalmas fékezéssel tartotta bent csak autóját a Lotusos mögött. Vettel előnye több mint hát másodperc.

4. kör - A Mercedesnek lesznek még bajai, Rosberg gumijai máris túlmelegedtek.

3. kör - Grosjean már a DRS-szel támadja Hamiltont, szemmel láthatóan gyorsabb, mint az angol.

2. kör - Vettel már két másodperccel vezet Hamilton előtt. Kobajasi negyedik helye azért is érdekes, mert ő tegnap megspórolt gy szett lágy gumit a Sauberrel.

1. kör - Alonso és Hülkenberg a hetedik, Schumacher és Rosberg Massával a 10. helyért viaskodik.

Rajt - Vettel nagyon simán elhúzott az élen, mögötte viszont Hamilton védekezésre kényszerült, és Grosjean valamint Maldonado is ráesett. Kobajasi a negyedik, Räikkönenen visszacsúszott, Alonso és Hülkenberg viszont jól jött el.

13:59 - Érdekes, hogy a két Ferrari nem vállalta be a közepes keverékeket, ők jóval versenyképesebbnek tűntek a keményebb papucsokon. Persze az is lehet, hogy csak túl akarnak esni a dolgon.

13:57 - A hétszeres bajnok németen kívül a Q2-ből is kimaradó Webber, Pérez és Vergne szavazott a tartósabb gumikra.

13:55 - Az időmérőt ezúttal is elszúró Michael Schumacher a keményebb keveréken rajtol, taktikailag rá jó lesz majd figyelni.

13:54 - Lehetséges, hogy utoljára jelentkezik Valenciából az Európa Nagydíj, az élről induló Sebastian Vettel tehát az utolsó győző lehet a dokkok között.