EURO 2012

A torna legjobb első félidejét produkáltuk - Cesc Fabregas

A spanyol válogatott szombaton Xabi Alonso két góljával 2-0-ra legyőzte Franciaországot a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokság harmadik negyeddöntőjében. A címvédő spanyolok közül Sergio Ramos a bosszúról, míg Cesc Fabregas már a portugálok elleni elődöntőről beszélt a győzelem után.

A franciák elleni meccs hőse a két gólt szerző Xabi Alonso volt

"A futballban az az egyik legjobb dolog, hogy mindig megvan a lehetőséged arra, hogy revansot vegyél az ellenfeleden, és mi most ezt megtettük" - mondta a találkozót követően Sergio Ramos újságíróknak, utalva arra, hogy 2006-ban a nyolcaddöntőben 3-1-es vereséget szenvedtek a franciáktól. Az volt egyébként az utolsó találkozó, mikor a spanyol válogatott világverseny egyenes kieséses szakaszában vereséget szenvedett.

"Spanyolország ismét lépett egyet előre, megmutattuk mit jelent számunkra egy győzelem, és most már az elődöntőben járunk. Folytatni kell az utunkat a fináléig" - így a Real Madrid hátvédje. "Nem ülhetünk a babérjainkon, mivel minden mérkőzés egy döntővel ér fel, a portugálok ellen pedig nagyon észnél kell lennünk, szóval nehéz dolgunk lesz".

A Vörös Fúria 10-ese, Cesc Fabregas ezúttal a kezdőcsapatban kapott helyet Vicente del Bosque-tól, de a bő egy órában, amit jutott neki, ezúttal kevésbé villogott. "Kicsit jobban játszottam most, de az ellenfelünk Franciaország volt, amely jól teljesített. Igyekeztem keményen játszani és sokat futni. Nem számít, mi történt, a lényeg, hogy Spanyolország ismét győzedelmeskedett. Remekül ment a csapatnak a futball, az első félidőben mutatott játékunk talán az eddigi legjobbunk a tornán".

Ramoshoz hasonlóan Fabregas is tisztelettel beszélt a portugálokról." Portugáliának remek egyéniségei vannak, kiváló futballisták alkotják a csapatot. Nagyon jók a kontrákban, úgyhogy keményen kell majd dolgoznunk ellenük".

  • Portugália - Spanyolország 2012-06-27 20:45:00

EURO 2012
Negyeddöntő
Spanyolország-Franciaország 2-0 (1-0)
Donyeck, 45 ezer néző, v.: Nicola Rizzoli (olasz)
gólszerző: Xabi Alonso (19., 91., a másodikat 11-esből)
sárga lap: Ramos (31.), illetve Cabaye (42.), Menez (76.)
 
Spanyolország: Casillas - Arbeloa, Ramos, Piqué, Alba - Xavi, Busquets, Xabi Alonso - Silva (Pedro, 65.), Fabregás (Torres, 67.), Iniesta (Cazorla, 84.)
 
Franciaország: Lloris - Réveillere, Rami, Koscielny, Clichy - Debuchy (Menez, 64.), Cabaye, M'vila (Giroud, 79.), Malouda (Nasri, 65.), Ribéry - Benzema

 

EURO 2012 Tippliga
8500 dollár összdíjazás!
Részletekért kattints ide!
A főnyeremény, egy 6000 dollár összértékű Manchester United VIP-csomag a következőket tartalmazza: utazás két főre repülőgéppel, szállás két éjszakára egy ötcsillagos szállodában két fő részérere, két darab belépőjegy a Manchester United egyik őszi bajnoki mérkőzésére az Old Trafford VIP-páholyában teljes ellátással. A főnyeremény mellett további értékes pénzdíjak találnak gazdára összesen 2500 dollár értékben. Az első 100 helyezett díjazásban részesül!

 

EURO 2012 Tippliga
8500 dollár összdíjazás!
Részletekért kattints ide!
A főnyeremény, egy 6000 dollár összértékű Manchester United VIP-csomag a következőket tartalmazza: utazás két főre repülőgéppel, szállás két éjszakára egy ötcsillagos szállodában két fő részérere, két darab belépőjegy a Manchester United egyik őszi bajnoki mérkőzésére az Old Trafford VIP-páholyában teljes ellátással. A főnyeremény mellett további értékes pénzdíjak találnak gazdára összesen 2500 dollár értékben. Az első 100 helyezett díjazásban részesül!