Kajak-kenu Eb

Egy-egy arany és ezüst, valamint két bronz a szombati mérleg

  • MTI

A magyar küldöttség egy-egy arany- és ezüst-, valamint két bronzérmet gyűjtött a zágrábi kajak-kenu Európa-bajnokság szombati döntői során.

A legfényesebb medál a már olimpiai csapattag Dombi Rudolf, Kökény Roland kajakos duó nevéhez fűződött: a tavaly, Belgrádban bronzérmes egység ezúttal nagyszerű győzelmet aratott, szinte végig vezetve, egy hajóhossz előnnyel ért célba 1000 méteren.

"Eddig szerintem ez volt a legjobb pályánk, nagyon jólesett - mondta az MTI-nek Dombi, aki élete első ötkarikás fellépésére készül. - Ezt azonban csak részeredménynek könyveljük el, az olimpia lesz a főverseny, ha az nem sikerül, akkor ez majd nem ér semmit. Folytatjuk tovább a felkészülést, de tudjuk, hogy nem edzésen kell bajnoknak lenni, hanem magán a versenyen, ahol szeretnénk a legjobbunkat nyújtani. Én azt mondom, ebből bármi lehet."

A nők hasonló számában a pénteken még gyomorpanaszokkal küzdő, infúziót is kapott Vad Ninetta Kárász Annával párban ezüstérmes lett K-2 1000 m-en. Kárász feltehetően szintén elkapta szobatársától a vírust, hiszen az eredményhirdetés után ő is rosszul lett, hányt is.

"Este már jobban éreztem magam, az éjszakám is jól telt, így szerencsére tudtam vállalni az indulást. Győzni szerettünk volna, de a körülményekhez képest most az ezüsttel is elégedettek lehetünk" - mondta a parton a KSI lapátforgatója, Vad.

Az olimpiára készülő 500-as női kajaknégyes - Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin és Fazekas Krisztina - harmadikként siklott a célba a németek és a fehéroroszok mögött. Az egység a hétfői csapatkijelölés után a héten edzett először együtt, ráadásul a kétszeres ötkarikás bajnok, 31-szeres világbajnok Kovácsnak is "jutott" a társait elért vírusfertőzésből, pénteken szinte semmit nem evett, este Vadhoz hasonlóan infúziót is kapott, s még szombaton is gyengének érezte magát.

"Sajnos beragadtunk a rajtnál, de nem szomorkodunk, mert igazából egy jó szombati edzésnek fogtuk fel ezt a versenyt - nyilatkozott az MTI-nek a vezérevezős Szabó, Kozák pedig hozzátette: - Előre megbeszéltük, hogy nem stresszelünk rá erre a futamra. Ami jó, azt megtartjuk, ami rossz volt, azon pedig dolgozni fogunk, hogy kijavítsuk. Ebből az eredményből semmilyen következtetést nem szabad levonni, mi nem is tesszük."

A Tóth Márton, Mike Róbert, Vasbányai Henrik és Németh Szabolcs alkotta kenus négyes - a tavalyi Eb-diadalt követően - ezúttal harmadikként zárt a fehéroroszok és a románok hajója mögött 1000 méteren.

Az élete első felnőtt világversenyén szereplő, ifjúsági olimpiai bajnok kajakos, Farkasdi Ramóna remekül helytállt, negyedik lett 1000 m-en, a Sáfrán Mátyás, Nagy Péter kenus duó pedig hatodikként ért célba egy kilométeren. A pénteki nyitónapon még szintén rosszullétre panaszkodó kenus, Varga Dávid nyolcadik lett az 1000 m-es döntőben.

A szombati B döntőkben a magyarok közül egyedül Slezsák István (K-1) volt érdekelt, ő hetedik helyével összesítésben 16.-ként zárt.

Eredmények:
Férfiak:
K-1 1000 m:
1. Max Hoff (Németország) 3:27.214 p
2. René Holten Poulsen (Dánia) 3:29.326
3. Francisco Cubelos (Spanyolország) 3:29.422
...16. (a B döntőben 7.) Slezsák István
K-2 1000 m:
1. Dombi Rudolf, Kökény Roland 3:13.981
2. Martin Hollstein, Andreas Ihle (Németország) 3:15.011
3. Peter Gelle, Erik Vlcek (Szlovákia) 3:15.551
C-1 1000 m:
1. Sebastian Brendel (Németország) 3:50.726
2. Mathieu Goubel (Franciaország) 3:51.462
3. Alekszandr Zsukovszkij (Fehéroroszország) 3:54.102
...8. Varga Dávid 3:56.842
C-2 1000 m:
1. Liviu Alexandru Dumitrescu Lazar, Victor Mihalachi (Románia) 3:35.020
2. Peter Kretschmer, Kurt Kuschela (Németország) 3:35.544
3. Andrej Bagdanovics, Alekszandr Bagdanovics (Fehéroroszország) 3:35.744
...6. Sáfrán Mátyás, Nagy Péter 3:39.772
C-4 1000 m:
1. Fehéroroszország 3:22.139 p
2. Románia 3:23.551
3. Magyarország (Tóth Márton, Mike Róbert, Vasbányai Henrik, Németh Szabolcs) 3:25.799
 
Nők:
K-1 1000 m:
1. Malgorzata Wardowicz (Lengyelország) 4:01.023 p
2. Silke Hörmann (Németország) 4:02.251
3. Ana Roxana Lehaci (Ausztria) 4:02.867
4. Farkasdi Ramóna 4:04.51
K-2 1000 m:
1. Karolina Naja, Beata Mikolajczyk (Lengyelország) 3:39.096
2. Vad Ninetta, Kárász Anna 3:40.740
3. Manchón Beatriz, Jana Smidakova (Spanyolország) 3:41.760
K-4 500 m:
1. Németország 1:32.176
2. Fehéroroszország 1:33.356
3. Magyarország (Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Fazekas Krisztina) 1:34.832
A további program:
Később:
200 m-es előfutamok 14:00
200 m-es középfutamok 16:00
 
Vasárnap:
500 m-es és férfi K-4 1000 m-es döntők 9:00
200 m-es döntők 11:50
5000 m-es döntők 15:10