Olimpia 2012

Minden eladó lesz? Hova tűnik az olimpiai eszme?

  • VNA

Olimpiai emléktárgyak kiárusításából is bevételhez akar jutni a londoni olimpia szervezőbizottsága. Az ötlet a hagyományok tiszteletéről ismert országban sokaknak nem tetszik...

Szinte alig indult el, máris éles kritikával illették a londoni olimpia szervezőbizottsága által életre hívott aukciós oldalt. Az oldalt kezdetben az olimpiai láng útjához kapcsolódóan hívták életre, így a váltófutás során használt fáklyák értékesítését tűzték ki céljául. Profilja viszont azóta kibővült más relikviákkal is, így a tervek szerint ezen keresztül árusítják majd többek között a férfi 4x100 méteres síkfutás győztes csapatának váltóbotját, a wimbledoni tenisztorna labdáit vagy éppen a strandröplabda döntőben használt labdákat is. Az oldal egyfajta hivatalos válasz kívánt lenni arra a folyamatra, amely szerint a fáklyafutásban résztvevő futók az internet segítségével folyamatosan adják tovább az általuk amúgy nem kis összegért, 199 fontért (közel hetvenezer forintért) megvett fáklyákat. Egyes futókat ráadásul a cégük fizetett be a futásra, így ők ingyen jutottak hozzá a később az eBay oldalán komoly pénzért továbbpasszolt olimpiai emléktárgyhoz.

Így néz ki a londoni olimpia hivatalos aukciós oldala - Fotó: memorabilia.london2012.com

A londoni szervezők által életre hívott oldalt főként azért kritizálták, mert általános vélekedés szerint üzleti bevételszerzésre használja fel a játékok relikviáit. A szervezőbizottság ellenben azzal védekezik, hogy az ott szerzett bevételeket a fáklyaváltó költségeinek a finanszírozására és egyéb szervezési költségekre fordítja majd: "Az olimpiai fáklyaváltó egy izgalmas nyár kezdetét jelzi számunkra. A hetven napos staféta az olimpizmus értékeit viszi el szerte Nagy-Britanniába. A London 2012 aukciós oldal nem csak egy egyedi lehetőség a szurkolóknak a különleges tárgyak megszerzésére és birtoklására, de nekünk is lehetőséget nyújt az olimpiához köthető események finanszírozására" - nyilatkozta a LOCOG kereskedelmi igazgatója, Chris Townsend.

A hivatalos oldalon a legmagasabb árat ajánló vásárló viheti el az ott meghirdetett emléktárgyakat. Csütörtökön délelőtt (13 nappal az aukció lejárta előtt) a váltóban az elsők között futó, a tárgyat saját aláírásával ellátó David Beckham által használt fáklyáért 3550 fonton (1,24 millió forint) állt a licit.