EURO 2012

Paulo Bento nem aggódik a csehek plusz pihenője miatt

Csütörtökön a Portugália - Csehország összecsapással megkezdődnek a negyeddöntők a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságon. Az A-csoportban szereplő csehek egy nappal többet pihenhettek mint a portugálok, de Paulo Bento szövetségi kapitány nem aggódik ez miatt.

Bento és Ronaldo, a portugál sikerek kulcsfigurái

A csehekhez hasonlóan a portugálok is vereséggel nyitották az Európa-bajnokságot, előbbiek Oroszországgal szemben 4-1-re, utóbbiak Németország ellen 1-0-ra maradtak alul. Cristiano Ronaldóék a dánok és a hollandok elleni meccsüket viszont már megnyerték, öt rúgott góllal szerzett hat pontjuknak köszönhetően pedig túlélték a 'halálosnak' is titulált kvartettet. Csehország továbbjutása már-már drámai körülmények között a házigazda lengyel csapat ellen esett meg, úgy, hogy görögöket a második fordulóban két villámgóllal intézték el. 

A fogadóirodák egyértelműen a lutizánokat vélik esélyesebbnek, de a torna lebonyolításának értelmében az A-csoportból érkező csehek előnyére válhat, hogy egy nappal több idejük maradt a regenerálódásra. Egy olyan világversenyen, ahol sorozatban kell a mérkőzéséket megvívni, nem lehet elhanyagolható ez a tényező, de Paulo Bento nem félti legénységét a negyeddöntőben sem. 

"A csehek valóban egy nappal többet tölthettek pihenéssel, de nem gondolom, hogy ez érdemben befolyásolná ezt a nagyszerű mérkőzést" - mondta újságíróknak a 43 éves portugál szakember. 

"Egy olyan csapatnak, amely Németország, Dánia és Hollandia ellen is jól szerepelt, nem lehetnek gondjai a mentális felkészüléssel. A fizikai gyógyulásunk is rendben van, jó kondícióban van a csapat" - tette hozzá Paulo Bento. 

Néhányan úgy gondolják, hogy a portugál csapatnak leginkább az válhat a hátrányára, hogy a 'halálcsoportból' való továbbjutás esetleg a játékosok fejébe szállhatott, de a szövetségi kapitány azt mondja, fiai megfelelően kezelték a helyzetet, és már csak az új kihívásra koncentrálnak. 

"A játékosaim tudják, hogy mi a dolguk, tisztában vannak az ellenfél erényeivel. Felkészültünk a csehek elleni meccsre. Az önbizalmunk a helyén van, de nagy alázattal kell majd pályára lépnünk"

Hogy ez valóban így lesz-e, az csütörtök este a varsói Nemzeti Stadionban kiderül. 

  • Csehország - Portugália 2012-06-21 20:45:00
EURO 2012 Tippliga
8500 dollár összdíjazás!
Részletekért kattints ide!
A főnyeremény, egy 6000 dollár összértékű Manchester United VIP-csomag a következőket tartalmazza: utazás két főre repülőgéppel, szállás két éjszakára egy ötcsillagos szállodában két fő részérere, két darab belépőjegy a Manchester United egyik őszi bajnoki mérkőzésére az Old Trafford VIP-páholyában teljes ellátással. A főnyeremény mellett további értékes pénzdíjak találnak gazdára összesen 2500 dollár értékben. Az első 100 helyezett díjazásban részesül!