Karrier

Bogdán szerint még korai átigazolásról beszélni

A magyar válogatott és a Bolton Wanderers kapusa a Digi Sport Reggeli Start című műsorában elmondta, egyelőre nem foglalkozik egy esetleges klubváltással.

„Abból indulok ki, hogy még kétéves szerződésem van a Boltonnal. A legfontosabb szempont, hogy stabilan védhessek, ráadásul a vezetők és a szurkolók is szeretnek. Csak azért hagyom nyitva ezt a kérdést, mert még nincs vége az átigazolási időszaknak, de nem tudok konkrét megkeresésről, és ezért nem is foglalkozom vele” – mondta Bogdán Ádám, akinek csapata májusban kiesett a Premier League-ből.  A kapuvédő úgy fogalmazott: „nagyon remélem, hogy a Boltonnal egyből visszajutunk, ez a vezetőség elvárása is”.

Bogdán szerint a magyar válogatott védelme nagyon sokat fejlődött: „az utolsó két felkészülési meccsen nem kaptunk akciógólt.”

A műsorban szóba került az a bizonyos tizenegyes is, amellyel bekerült a nemzetközi fociéletbe. Wayne Rooney büntetőjét még januárban hárította. Bogdán ezzel kapcsolatban elárulta, hogy „természetesen elemezzük az ellenfél játékosainak videóit, most sikerült eltalálni a sarkot”.

Bogdán Ádám most még két hétig itthon pihen és természetesen nézi a labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseit, amelyen kapus szempontból nem látott semmi különlegeset. „Az az érdekes számomra, hogy miképpen tudnak egy hosszú bajnokság után egy ilyen feszített menetelésre felkészülni. Joe Hartot különösképpen figyelem. Főleg a mentalitása és a hozzáállása példaértékű számomra – fogalmazott Bogdán.

EURO 2012 Tippliga
8500 dollár összdíjazás!
Részletekért kattints ide!
A főnyeremény, egy 6000 dollár összértékű Manchester United VIP-csomag a következőket tartalmazza: utazás két főre repülőgéppel, szállás két éjszakára egy ötcsillagos szállodában két fő részérere, két darab belépőjegy a Manchester United egyik őszi bajnoki mérkőzésére az Old Trafford VIP-páholyában teljes ellátással. A főnyeremény mellett további értékes pénzdíjak találnak gazdára összesen 2500 dollár értékben. Az első 100 helyezett díjazásban részesül!