Heti Hatos

1. Tovább menetel a Mocsai-csapat
Féltettük ugyan a magyar férfi kézilabda-válogatottat a norvégok elleni világbajnoki selejtezőtől, de szerencsére a Veszprémben szerzett hatgólos előny elég volt a visszavágón is. Ezzel a sportág hosszabb távú jövője (legalábbis férfi vonalon) tisztázódni látszik, így a több fázisból álló olimpiai kvalifikáció után a londoni torna közeledtével minden gond rendeződni látszik. A hároméves kihagyás után visszatérő Nagy László tíz góllal segítette a nemzeti csapatot, így elmondhatjuk, hogy az együttesbe történő sportszakmai visszatérése zökkenőmentes volt. A kiváló jobbátlövővel az olimpián is sokra viheti a Mocsai-csapat, amely a nehéz sorsolás ellenére is negyeddöntőbe várja magát Londonban. A válogatott keret adott a londoni meneteléshez, ráadásul a korábban megsérült Iváncsik Tamás és Ilyés Ferenc rehabilitációja is jó úton halad, így hamarosan a kiváló mesternek lesz néhány álmatlan éjszakája, mielőtt határoz a végleges 14 fős olimpiai keret összetételéről. Erre mondják, hogy kellemes gond...

2. Welbeck álomszerű sarkazása
A futball történetében vannak olyan gólok, amelyek szinte minden szurkoló fejében megragadnak. Ilyen lehet például Vincze Ottó fantasztikus gólja a Grashoppers elleni BL-meccsen, vagy Marco van Basten 1988-as találata az Eb-döntőjében. De nyugodtan ide sorolhatjuk a cseh Antonín Panenka mára legendássá vált tizenegyesét is a ’76-os Eb-ről. Azt nem állítom, hogy az angol Danny Welbeck svédek elleni góljára is így fogunk emlékezni két-három évtized távlatából, de a 21 esztendős csatár sarkazása valami igazán ösztönös mozdulat, a csatárok minden csibészségét és ravaszságát magában foglaló találat volt.

Ez a gól az angolok számára hatalmas előrelépést jelentett a csoportban, így ha minden az EURO 2012 előtt nem sokkal kinevezett Roy Hodgson szándékai szerint alakul, a legutóbbi Eb-ről hiányzó csapat most az ukrán-lengyel közös rendezésű tornán sokáig juthat. Aztán ki tudja, lehet, hogy a döntőben is látunk majd egy Welbeck gólt, amely lehet, hogy fele ennyire sem lesz látványos mint a svédek elleni, mégis többen emlékeznek majd rá. Heti rovatunkban azonban ez a csoportkörös gól így is bőven felfér a dobogóra.

3. Nalbandian ámokfutása
Első ránézésre kérdéses, hogy vajon joggal teszem-e a heti pozitív események listájára az argentin David Nalbandian különös queensi történetét. A londoni füvespályás tenisztorna döntőjében a horvát Marin Cilic ellen lépett pályára Nalbandian, aki a második játszma közepén az adogatása elvesztése után dühében belerúgott az egyik vonalbíró előtti reklámtáblába. A tábla széttört, annak egyik darabja pedig megsebesítette a mögötte ülő idős vonalbírót. Az eset után néhány perccel a főbíró leléptette a magáról megfeledkező argentint, így Cilicé lett a trófea. Egy feljelentés nyomán a Scotland Yard is nyomozást indított az ügyben, amelynek a leléptetésnél azért aligha lesznek súlyosabb következményei. Ami miatt viszont én mégis a pozitív esetek közé sorolom a sztorit, az a büntetés formája. Az ugyanis AZONNALI és SZIGORÚ volt, amely ellen a vétkes sem tiltakozott. Anélkül, hogy az élet más területére (ld. még hazai igazságszolgáltatási gyakorlat) is tovább vándorolnánk, jelzem, ilyesfajta szigorú fellépés több sportág javát is szolgálná, még ha adott esetben sztárok, primadonnák megregulázásáról is lenne szó.

4. Biros Péteré a lobogó Londonban
A Magyar Olimpiai Bizottság szombati közgyűlésén döntés született arról, hogy a magyar csapat londoni zászlóvivője a háromszoros olimpiai bajnok Biros Péter lesz. A kiváló vízilabdázó korábban sohasem vett részt a megnyitón, mert annak idején rendre edzésük volt. Biros eddig sportolói karrierje és embersége okán is ideális, már-már triviális jelölt volt a feladatra, akit nem először használ protokoll feladatra a MOB, hiszen legutóbb Igaly Dianával párban ő mondta el a pekingi olimpia előtti esküt sportolóink nevében. Eddig egyszer volt csupán példa arra, hogy vízilabdás vigye olimpiai megnyitón a magyar zászlót, 1980-ban ifj. Szívós Istvánt érte a megtiszteltetés. Reményeink szerint Biros egy régóta létező rossz babonát is megtörhet, hiszen utoljára 1948-ban (minő véletlen, akkor éppen Londonban rendezték a játékokat - amúgy a kalapácsvető Németh Imre győzött) fordult el, hogy a magyar csapat zászlóvivője az aktuális olimpián aranyérmet is szerezzen.

5. Pars Krisztián folyamatosan 80 felett
Országútra való tempóban, stabilan 80 felett halad az olimpia felé legjobb kalapácsvetőnk, Pars Krisztián. A pekingi ezüstérmére még mindig (és vélhetően örökre) váró kiváló atléta ugyanis az utóbbi versenyeken rendre túldobta a versenyszámban lélektani küszöbnek számító értéket. A május végi ostravai versenyen elért 82,28-as dobása rövid ideig a világ idei legjobbja is volt. Pars a múlt héten Velenjében (81,48) jutott ismét messzire, így jelezte, hogy a forma nem csak egy versenyre, hanem reményeink szerint az egész szezonra szól. Londoni éremesélyesünkön kívül eddig öten tudtak nyolcvan fölé kerülni idén, az orosz Szergej Litvinov (80,98) és az évad felfedezettjének számító lengyel Pawel Fajdek (81,39) mellett – ez a szakágat ismerők számára nem meglepetés – három fehérorosz dobó is túljutott ezen a határon. Az idei világranglista első tizenöt helyezettje között hat (!) fehérorosz dobó is található, igaz valamennyien hazai rendezésű - így az ő esetükben fontosnak számító doppingellenőrzési rendszerek szempontjából tán nem olyan szigorúan vett -  viadalokon érték el. A szezonban más versenyeken kevésszer induló fehéroroszok közül most is Ivan Tyihon tűnik a legkomolyabb riválisnak, a Brestben elért 82,81-es dobás – pekingi vádaskodások és egyértelmű doppingolás ide vagy oda – azért jelzi, odaát a szakmai munkával is komolyan foglalkoznak.

6. Tisztult a kép kajak-kenuban
A korábbi olimpiák tapasztalatait ugyan mind a szövetség, mind pedig Storcz Botond szövetségi kapitány igyekezett figyelembe venni, de most sem lehetett elkerülni a játékok előtti csapatkijelölés nehéz folyamatát. A kapitány ugyan a végletekig ragaszkodott a tavaly rögzített válogatási elvekhez (véleményem szerint nagyon helyesen), amely több fronton is érdekütközéshez vezetett az idei válogatóversenyek kapcsán. A lényegi kérdések azonban – szerencsére – végül a vízen dőlnek el. Az olimpiai bajnok Vajda Attila és a Janics-Kovács páros túlélte a válogatókat, így a címvédés reményében utazhatnak majd Londonba. A női mezőnyben ugyan Benedek Dalma drámáját (aki harmadik olimpiájáról is lemarad) sokan sajnálhatják, de a végül utazó ötfős keret szép reményekre jogosít. Az eddigiekkel ellentétben ráadásul Londonban már négy női szám is szerepel a programban, legerősebb kajak-kenu szakágunk így eggyel több esélyt kap a remélt, (elvárt?) egy-két aranyérem megszerzésére. Ha pedig a tervek valóra válnak, akkor augusztus közepén (a játékokról lemaradó néhány versenyzőn és edzőiken kívül) vélhetően senkit sem érdekelnek majd az elmúlt egy év komoly fejtörést okozó válogatási viszontagságai.

Heti Hármas

1. Lengyel-orosz fociháború
A labdarúgó Európa-bajnokság a gólok és a mérkőzések színvonala tekintetében eddig felülmúlta az előzetes várakozásaimat. Egy-két kivételtől eltekintve (sajnos ezek közvetítésébe rendre bele is futottam…) ugyanis valamennyi csapat gólratörően és eredményesen játszik, a mérkőzések utolsó percei is rendre tartogatnak izgalmakat. Ebbe az idilli képbe rondított bele a varsói orosz-lengyel találkozó, ahol a hazai rendezők tehetetlenségét „kihasználva” szurkolónak még jóindulattal sem nevezhető egyének püfölték egymást. A tíznél is több személyi sérülést hozó balhésorozat (amely a meccs előtt és után is felbolygatta a lengyel főváros életét) után a lengyel igazságszolgáltatás próbálta menteni a menthetőt, az orosz tettesek gyors kiutasítása azonban nem moshatja le a rendezési hiányosságok miatt az amúgy tényleg makulátlan Eb-re égett szégyenfoltot.

2. Olimpiai jegyeken kaszálnának
Úgy tűnik, hogy nem múlhat el olimpia komolyabb NOB-blama nélkül. A londoni játékok előkészületei során most a jegyek körül alakult ki perpatvar. A Sunday Times oknyomozó brit (hát persze) újságírói ugyanis a jegyértékesítő hálózatban szereplő szereplőket kerestek meg „álruhában”, amelynek során több helyen is korrupció jeleire bukkantak. Az értékes bilétákról ugyan hiába állítják már sokfelé, hogy a jelentősebb eseményekre elkeltek, ezeken a csatornákon keresztül, igaz jelentős felárért megszerezhetőek. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság ugyan London előtt is igyekezett igazságos és követhető rendszer kialakítása felé terelni a londoni szervezőket, a könnyen megszerezhető extra haszon csábításának a tűz közelében lévők nem tudtak ellenállni. Ezúttal nem a NOB legfelsőbb köreiben kell keresni a bűnösöket (mint a 2002-es téli olimpia helyszíne kapcsán kirobbant botránynál), csupán néhány „közkatona” mohóságáról van szó, az eset azonban ettől függetlenül is szomorú. Méltatlan az olimpia nemes eszméjéhez…  

3. Újranyitott Armstrong-dosszié
Nem tisztem megítélni azt, hogy Lance Arsmtrong milyen módon érte el sikereit kerékpárosként és milyen úton jutott el a rekordot jelentő hét Tour de France győzelemig. A kiváló amerikai kerekes - aki mostanában már egyre komolyabb célokkal indul el triatlon versenyeken – élete a sikerek ellenére sem lehet könnyű. Bár zajos sikerei már jó egy évtizede lázban tartják a sportvilágot, a sikerek kapcsán sokan meg vannak győződve, hogy sok társához hasonlóan ő sem az egyenes úton jutott el. Akár így volt, akár nem, lassan kezd nevetségessé válni, hogy a pályafutása alatt közel 500 doppingellenőrzésen átesett amerikai kerekest folyamatosan vádolják. Hol itt kerül elő egy cáfolhatatlannak sejlő bizonyíték, hol onnan röppen fel egy kósza nyilatkozat Armstrong bűnössége kapcsán. A mostani vádakat persze egy kicsit azért komolyabban kell venni, lévén az Egyesült Államok egyik minisztériuma indított hivatalos eljárást a kerekes ellen. Az Armstrong-mítosz egyelőre még él (az érintett kitartóan tagadja a dopping vádakat), de kérdés, hogy meddig képes visszaverni az őt ért támadásokat. mert azokból úgy tűnik nem akarnak kifogyni…