EURO 2012

A 2008-as bajnok kapitány megvédte a spanyolokat

Luis Aragones megvédte a spanyol válogatottat. A hispán gárdával 2008-ban Európa-bajnoki címet nyert szakember szerint Horvátország ellen félgőzzel játszott a címvédő.

Szokás szerint tették-vették a labdát a spanyolok Horvátország ellen, ám ezúttal nem sokra mentek vele. Hiányzott az ötletesség és a látványosság a címvédő produkciójából, így inkább szenvedéssé fajult a teljesítménye. Két perccel a vége előtt Fabregás zsenialitása és Iniesta önzetlensége hozta meg a győztes találatot, Navas fejezte be az akciót, a spanyolok 1-0-ra nyertek.

Luis Aragones a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként 2008-ban.

"A döntetlen elég lett volna a spanyol válogatottnak" - mondta egykori szövetségi kapitány, Luis Aragones a Marcának. - "Éppen ezért nem kockáztatott és nem tört annyira a győzelemre, mint normál esetben szokott. A legjobb, amit elmondhatunk a spanyol gárdáról, hogy úgy játszott, ahogy tudott. Hű maradt a stílusához, és habár nem alakított ki sok helyzetet, jobban teljesített a horvátoknál. Számomra még mindig Spanyolország a torna legjobb csapata. Az olaszok és a horvátok ellen sem játszottunk jól az első félidőben, de aztán rendre megmutattuk, hogy van potenciál az együttesben. Csak Németország képvisel hasonló erőt."

Spanyolország a negyeddöntőben Angliával, Franciaországgal vagy Ukrajnával találkozik, ám Aragones szerint az igazi rivális a későbbiekben vár a csapatra.

"Még Németország sem mutatta meg igazi arcát" - vélekedett Aragones. - "Biztos vagyok benne, hogy a negyeddöntőben többet mutatnak. Portugália is tetszett, három remek csatárral játszik, akik bárkinek komoly gondot okozhatnak."

EURO 2012 Tippliga
8500 dollár összdíjazás!
Részletekért kattints ide!
A főnyeremény, egy 6000 dollár összértékű Manchester United VIP-csomag a következőket tartalmazza: utazás két főre repülőgéppel, szállás két éjszakára egy ötcsillagos szállodában két fő részérere, két darab belépőjegy a Manchester United egyik őszi bajnoki mérkőzésére az Old Trafford VIP-páholyában teljes ellátással. A főnyeremény mellett további értékes pénzdíjak találnak gazdára összesen 2500 dollár értékben. Az első 100 helyezett díjazásban részesül!