Paks

Hrepka Ádám az MTK-ban folytatja

Hétfőn a Paks is megkezdte a felkészülést a 2012-2013-as szezonra. A keretben több változás is történt.

Hrepka a jövőben ismét az MTK-t erősítiHárom hét szünet után megkezdte a következő bajnoki szezonra való felkészülését az MVM PAKS. A paksifc.hu beszámolója szerint hétfő délután találkozott ismét a gárda. A vezetőség részéről Haraszti Zsolt ügyvezető köszöntötte a játékosokat, és mondott néhány gondolatot az előttük álló feladatokról. Ezután Kis Károly vezetőedző vette át a szót, és tájékoztatta a keretet a menetrendről.
A kezdésig hátralévő hat hétből, az elsőn napi egy, majd utána napi két edzés lesz. A negyedik héten a csapat edzőtáborba utazik Tiszaújvárosba.

Ami a keretben történő változásokat illeti: Vári Barnabás visszaérkezett Szolnokról, ahol kölcsönben volt, de felkészülését a Siófoknál kezdi meg, csakúgy, mint Bohner Roland és Pap Roland. A Siófokon kölcsönben szerepelt Heffler Norbert és Nagy István visszatért, és Pakson készül. Az előző szezonban kölcsönben a paksiakat erősítő Hrepka Ádám szerződése lejárt, a játékos az MTK-ban folytatja. Lejárt Szatmári Lóránd hasonló szerződése is, az ő sorsa még nem dőlt el. Montvai Tibor szerződése lejárt, valamint Tamási Gáborral még tárgyalások folynak. Egy játékossal pedig, Laczkovich Donáttal szerződést bont a klub.