EURO 2012

Del Bosque elismerte, hogy gondjaik voltak a támadással

A címvédő spanyol labdarúgó-válogatott a csereként beálló Jesús Navas 88. percben szerzett góljával 1-0-ra nyert a horvát csapat ellen az ukrán-lengyel közös rendezésű Európa-bajnokság C-csoportjának hétfői zárófordulójában, ezzel az első helyen jutott a negyeddöntőbe.

"Tudtuk, hogy támadni és kontrázni fognak, volt pár nagy lehetőségük, de ezzel már a meccs előtt is tisztában voltunk. Casillas kiválóan védett" - mondta Vicente Del Bosque a mérkőzés után.

"Nehezen építettünk támadásokat, és nem tudtuk olyan magabiztosan birtokolni a labdát, ami azt eredményezte, hogy lelassultunk. Nagyon jól, agresszíven játszott az ellenfél. Nagyon feszült mérkőzés volt" - tette hozzá.

A szakvezető azt is elmondta, hogy korábban és most sem foglalkoztak azzal, hogy mely csapatokkal kerülhetnek szembe a negyedöntőbe, mindegy, hogy az ukrán, angol vagy francia együttes lesz-e az ellenfelük.

A győztes gól szerzője, Jesús Navas szerint nem akarták kihúzni döntetlennel. "Mindent megteszünk a győzelemért, ez az, amiben hiszünk. Megszereztük a három pontot, most negyeddöntős ellenfelünkre várunk."

"Kiváló játékosaink vannak, büszke nemzet vagyunk, szerettük volna bejutni a legjobb nyolc közé, ám nem sikerült. Mit is mondhatnék? Köszönöm mindenkinek a támogatást" - nyilatkozta Slaven Bilic, aki a torna mellett a horvát nemzeti tizenegytől is búcsúzik, a Lokomotiv Moszkva trénere lesz. "Ilyen fiatalon szövetségi kapitánynak lenni hatalmas megtiszteltetés, élmény és tapasztalatszerzés volt."

A második félidőben Raktitic a horvátok legnagyobb helyzetét puskázta el, Iker Casillas hatalmast védett fejesénél. "Casillas? Mit mondhatnék róla? Mindenki ismeri, az utóbbi tíz év legjobb kapusa. Tiszta helyzete volt Rakiticnak, mindent jól csinált, de Casillas ellen nagyon nehéz..." - mondta Bilic.

EURO 2012
C-csoport, 3. forduló:
HORVÁTORSZÁG-SPANYOLORSZÁG 0-1 (0-0)
Gdansk, PGE Arena. Vezette: Stark (német)
 
Horvátország: Pletikosa - Vida (Jelavic, 66.), Corluka, Schildenfeld, Strinic - Vukojevic (Eduardo, 81.), Rakitic - Srna, Modric, Pranjic (Perisic, 66.) - Mandzukic. Szövetségi kapitány: Slaven Bilic. Cserepad: Kelava, Subasic, Simunic, Buljat, Vrsaljko, Badelj, Dujmovic, Kranjcar, Perisic, Jelavic, Kalinic, Eduardo.
 
Spanyolország: Casillas - Arbeloa, Ramos, Piqué, Jordi Alba - Xavi, Busquets, Xabi Alonso - Silva (Fabregas, 73.), Torres (Navas, 61.), Iniesta. Szövetségi kapitány: Vicente del Bosque. Cserepad: Valdés, Reina, Albiol, Martínez, Juanfran, Fàbregas, Cazorla, Navas, Rodríguez, Negredo, Mata, Llorente.
 
Gólszerző: Navas (88.)
Sárga lap: Corluka (28.), Srna (44.), Strinic (53.), Mandzukic (90.), Jelavic (91.), Rakitic (93.)
 
OLASZORSZÁG-ÍRORSZÁG 2-0 (1-0)
Poznan, Városi Stadion. Vezette: Cakir (török)
 
OLASZORSZÁG: Buffon - Abate, Barzagli, Chiellini (Bonucci, 57.), Balzaretti - Pirlo – Marchisio, T. Motta, De Rossi - Di Natale (Balotelli, 74.), Cassano (Diamanti, 63.).
Szövetségi kapitány: Cesare Prandelli. Cserepad: Sirigu, De Sanctis, Maggio, Ogbonna, Bonucci, Giaccherini, Montolivo, Diamanti, Nocerino, Balotelli, Borini, Giovinco.
 
ÍRORSZÁG: Given - O'Shea, Dunne, St Ledger, Ward - McGeady (Long, 65.), Whelan, Andrews, Duff - Keane (Cox, 86.), Doyle (Walters, 76.).
Szövetségi kapitány: Giovanni Trapattoni. Cserepad: Westwood, Forde, Kelly, McShane, O'Dea, Gibson, Hunt, Green, McClean, Walters, Long, Cox.
 
Gólszerző: Cassano (35.), Balotelli (90.)
Sárga lap: Balzaretti (28.), De Rossi (71.), Buffon (73.), illetve Andrews (37.), O'Shea (39.), St Ledger (84.). Kiállítva: Andrews (89.)
A C-csoport végeredménye:
1. Spanyolország 2 1 1 0 5 1 4
2. Horvátország 2 1 1 0 4 2 4
3. Olaszország 2 0 2 0 2 2 2
4. Írország 2 0 0 2 1 7 0
A negyeddöntő párosítása:
csütörtök: Csehország-Portugália, Varsó 20:45
péntek: Németország-Görögország, Gdansk 20:45
szombat: Spanyolország-D-csoport 2., Donyeck 20:45
vasárnap: D-csoport 1.-Olaszország, Kijev 20:45
EURO 2012 Tippliga
8500 dollár összdíjazás!
Részletekért kattints ide!
A főnyeremény, egy 6000 dollár összértékű Manchester United VIP-csomag a következőket tartalmazza: utazás két főre repülőgéppel, szállás két éjszakára egy ötcsillagos szállodában két fő részérere, két darab belépőjegy a Manchester United egyik őszi bajnoki mérkőzésére az Old Trafford VIP-páholyában teljes ellátással. A főnyeremény mellett további értékes pénzdíjak találnak gazdára összesen 2500 dollár értékben. Az első 100 helyezett díjazásban részesül!