EURO 2012

Bento szerint nem Ronaldo, hanem a csapategység döntött

Portugália 2-1-re legyőzte Hollandiát, és ezzel továbbjutott a negyeddöntőbe az Európa-bajnokság B csoportjából. Paulo Bento szövetségi kapitány szerint leginkább a csapategységnek köszönhetően.

Valószínűleg bosszantó lehetett az első kérdés a sajtótájékoztatón (Minek köszönhető, hogy Cristiano Ronaldo úgy játszott a válogatottban, mint a Real Madridban szokott?) a portugál szövetségi kapitány számára, akinek irányítása alatt egyértelműen kiderült, hogy a szervezettséget tartja a csapat legnagyobb erényének.

"Szerintem eleget beszéltünk már Cristiano Ronaldo teljesítményéről a Real Madridban és a portugál válogatottban" - reagált a szakember, aki később is kihagyta az újságírók által bőségesen felkínált lehetőségeket, hogy csapata sztárját dicsérje, inkább a csapategységet emlegette.

Paulo Bento ad utasításokat Cristiano Ronaldónak a Portugália-Hollandia mérkőzésen az Európa-bajnokságon 2012-ben.

"Büszke vagyok arra, amit csapatként nyújtottunk. Örülök, hogy elértük a célunkat, ráadásul remekül játszva, egységes szervezetként a három mérkőzésünkön. Néha az egyéniség, máskor a csapategység számít, most büszke vagyok arra, amit együtt elértünk. A játékosoknak is büszkének kell lenniük. Továbbjutottunk, jól játszottunk, egységesek voltunk, kétszer nyertünk a legerősebb csoportban. Megvolt a stílusunk, az egyéniségünk az eddigi meccseinken. A játékosok azt csinálták a pályán, amit kértünk tőlük. Szerintem ma nyugodtan beszélhetünk arról, hogy milyen nagyszerűen játszottunk, eltekintve az első 12 perctől. Dánia és Hollandia ellen is megmutattuk, hogy képesek vagyunk reagálni a nehéz helyzetekre. Mindig bennünk volt a fordítás képessége, most ezt meg is mutattuk, és el is értük a célunkat" - mondta Paulo Bento.

A szakvezető örült a továbbjutásnak, és a közeljövőről is beszélt. Kiemelte, hogy nem szeretné, ha csapata lekezelné a negyeddöntős ellenfelet: "Most már új célt fogalmazhatunk meg, és ezért újabb 90 vagy 120 percen keresztül küzdhetünk Csehország ellen. Nem tekintjük magunkat favoritnak. Ők először Oroszországgal játszottak, kikaptak, majd megmutatták, hogy fel tudnak állni. Ha mi ugyanolyan jók tudunk lenni, mint most, akkor esetleg elérhetjük az elődöntőt. A játékosoknak ki kell pihenniük magunkat, amiért mi edzőként felelősek vagyunk. Elemeznünk kell az ellenfelünket, mélyebben, mint eddig, utána pedig eldöntjük, hogy mi lesz a legjobb stratégia."

EURO 2012 Tippliga
8500 dollár összdíjazás!
Részletekért kattints ide!
A főnyeremény, egy 6000 dollár összértékű Manchester United VIP-csomag a következőket tartalmazza: utazás két főre repülőgéppel, szállás két éjszakára egy ötcsillagos szállodában két fő részérere, két darab belépőjegy a Manchester United egyik őszi bajnoki mérkőzésére az Old Trafford VIP-páholyában teljes ellátással. A főnyeremény mellett további értékes pénzdíjak találnak gazdára összesen 2500 dollár értékben. Az első 100 helyezett díjazásban részesül!