,,Jó iramú, változatos meccs volt, az első félidőben az olaszok, a másodikban a horvátok domináltak, a döntetlen igazságos, szerintem a torna eddigi legélvezetesebb találkozóját játszotta a két csapat, a külső szemlélő nem panaszkodhatott a mérkőzésre - foglalta össze röviden a poznani derbit Várhidi, majd egy kérdéssel folytatta: - Számomra azonban továbbra is csalódást jelent az olasz válogatott játéka, ahogyan a spanyolok ellen, úgy most is megfogalmazódott bennem, hogy ki fog itt gólt lőni? A védekezés megvan, bár De Rossi és Chiellini között néhányszor bántóan nagy a rés, és ezt a horvátok is kihasználták. A középpályán sincs nagy gond, Pirlo ezúttal igazi vezér volt, sokat vállalt, hatékonyan szervezte az akciókat. A három védős felállásból adódóan erősebb lett ez a csapatrész, de hiába a jó szerelőkészség, a gyors labdakihozatal, a pontos passzjáték, a második félidő közepe táján néhányan elfáradnak, a széleken mögéjük tudnak kerülni az ellenfelek, megbomlik az egység. Az előző mérkőzésen és most is voltak erre utaló jelek. A legnagyobb problémát abban látom, hogy nincs vége az olaszok játékának. Balotelli ugyan valamivel többet nyújtott, mint az előző meccsen, ellentétben Cassanóval, de ez kevés. Változatlanul az a véleményem, hogy egyikőjük sem alkalmas arra a feladatra, amit a szövetségi kapitány kitalált nekik. Ez a dolog szakmai része, ami pedig a mentalitásukat illeti, két öntörvényű, balhés futballistáról van szó, és bizony ezek a tulajdonságok sokszor visszaköszönnek a játékukban is. Nem értem egyébként azt sem, hogy Prandelli miért próbálgatja Giovincót elöl, ő egy remek szélső középpályás, de nem csatár. Nálam nem kérdés, hogy Di Natalénak a kezdőcsapatban a helye, aki rendszeresen tizenöt-húsz gólt szerez a Serie A-ban, miért kap csak epizódszerepet abban a válogatottban, amelynek nincs igazi centere. Évtizedekre visszamenőleg mindig volt olyan befejező csatáruk, akinek a vérében volt a góllövés, most ilyen nincs, és amíg ez így marad, kiugró eredmény nem várható tőlük".

Várhidi egyébként általában hiányolja a sztárokat (legalább egyet-kettőt) az olaszoknál, amíg a többi magasabban kvalifikált válogatottban futballozik (jó)néhány világklasszis, addig a taljánokról ez nem mondható el.

,,Az írek ellen ez még elég lehet, nem is hasonlítanám össze a két válogatottat, ha viszont ott sem nyernek az olaszok, akkor végképp nincs miről beszélni, elfelejthetjük őket. A továbbjutásuk így sem csak rajtuk múlik, öt ponttal is kieshetnek, mint ahogyan a 2004-es Eb-n, amikor hiába győzték le az utolsó meccsen a bolgárokat, a svédek és a dánok egy békés 2-2-vel megelőzték őket. A sors fintora, hogy most ugyenezzel az eredménnyel a spanyolok és a horvátok sétálhatnak be a negyeddöntőbe. Tudom, fontos szempont a csoportelsőség, hiszen nem mindegy, hogy az angol-francia-svéd-ukrán négyesből ki lesz a következő ellenfél, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy ha úgy alakulnak az eredmények, akkor a spanyolok például a végsőkig erőltetnék mondjuk Xavi, Iniesta vagy még néhány sztár játékát. Mindez persze csak találgatás, a lényeg, az olaszok magukat hozták nehéz helyzetbe azzal, hogy center nélkül játszanak".

A horvátokkal kapcsolatban Várhidi megjegyezte, hogy nagyon erős, masszív együttesről van szó, ha lehet egyáltalán gyenge pontot találni a csapatban, az szerinte a Corluka, Schildenfeld belső védőpáros, szerinte kettejük között nincs meg mindig az összhang.

,,Talán elnézik nekem a kedves olvasók, hogy kicsit elfogult vagyok az olaszokkal, régóta a kedvenceim, ezért is nézem őket kritikusabb szemmel. Nem bánnám, ha a velük kapcsolatos aggodalmaimra rácáfolnának, de tartok tőle, hogy ha sikerül is továbbjutniuk, az egyenes kieséses szakaszban elvéreznek. Ott ugyanis már valóban kellenek a gólok, amiket lehet ugyan szabadrúgásból is szerezni, mint a horvátok ellen Pirlo, vagy lehet döntetlenre, majd tizenegyesekre apellálni, de centerjáték nélkül ebben a forgatókönyvben a szerencsének van nagyobb szerepe. Az meg ugye ritkán jön sorozatban. Mindent összevetve, egy jól megírt krimihez tudnám hasonlítani az olaszok eddig látott teljesítményét, vannak benne jó fejezetek, váratlan fordulatok, izgalmak, karakteres szereplők, ám a végén nincs meg a gyilkos. Márpedig egy befejezetlen könyv éppen olyan hiányérzetet kelt az emberben, mint a futballban a sztárok, a vérbeli csatárok nélküli játék".

A mérkőzés összefoglalója