EURO 2012 szakértő

Lisztes Krisztián szerint a gólokat lövő Gomez az igazi, nem az, aki hasra esik

Németország szerdán legyőzte Hollandia válogatottját az Európa-bajnokság B csoportjában, ezzel egyedüliként hatpontos a kvartettben. A hatharom.hu Lisztes Krisztiánt, a Ferencváros, a Stuttgart és a Werder Bremen korábbi középpályását kérte fel a rangadó értékelésére.

"Abszolút a németek akarata érvényesült ezen a mérkőzésen. Háromesélyesnek tartottam ezt a meccset, egy picit többet is vártam a hollandoktól, de úgy néz ki, nagyon erősek a németek. Nagyon szép gólokat lőttek, nagyon jól játszottak, nagyon tudatosan, a hollandoktól hiányoltam - pláne 2-0 után -, hogy nem vitték feljebb a védekezésüket, és nem próbáltak jobban letámadni" - mondta Lisztes Krisztián. "Úgy látszik, a németek sokkal jobb erőben voltak. A hollandokban nem volt meg az a frissesség és az az erőnlét, ami ahhoz kellett volna, hogy fel tudjanak állni. 2-0-nál is voltak olyan időszakok, amikor a németek nagyon simán passzolgattak a középpályán és tartották a labdát. Igazából nem tudtak ezzel mit kezdeni, pedig azt gondolná az ember, hogy a hollandoké az a játék, hogy tartják a labdát és dominálnak. De ez a német csapat évek óta együtt van, nagyon-nagyon jól összerakta őket Löw, nagyon jól megvan mindenkinek a pozíciója, helye, és öröm őket nézni."

Mario Gomez örül a Hollandia ellen szerzett góljának Németország Európa-bajnoki mérkőzésén 2012-ben.

Hollandia csak akkor juthat tovább a negyeddöntőbe, ha vasárnap legyőzi Portugália csapatát, és a korábbi középpályás lát esélyt a Narancsosok sikerére, ha csapatként tudnak játszani: "A hollandokban mindenképp benne van egy győzelem egy Európa-bajnokságon, de lehet, hogy kicsit hasonlít a szituáció arra, amikor korábban a franciák nem tudtak gólt lőni egy világbajnokságon, úgyhogy benne van a kiesés is a pakliban. A hollandok titkos favoritként indultak, de az tény, hogy egy nagyon nehéz csoportban vannak. Abszolút ez a halálcsoport, nulla ponttal állnak, de hat ponttal is ki lehet esni, tehát bármi előfordulhat. Nagyon nehéz helyzetben vannak, de ettől függetlenül a portugálokat is meg lehet verni, ha arra a mérkőzésre tényleg összekapják magukat. Mindig lehet arról olvasni, hogy náluk szoktak lenni belső problémák, és azt érzem, hogy mindig van egy-két sértődött játékos, amiatt, hogy nem játszanak, kicsit megbomlik az egység. Kíváncsi leszek, mert a portugálok is jól játszottak Dánia ellen, nagyon jó egyéniségek vannak náluk is, talán csapatként is jobban működtek egy kicsit, mint a hollandok."

A németek mindhárom eddigi gólját Mario Gomez szerezte, akivel kapcsolatban örök kérdés, hogy klasszis csatár vagy egy ügyetlen, de annál szerencsésebb játékos.

"Volt egy konfliktus a németeknél, Mehmet Scholl kritizálta az első mérkőzés után Gomezt, és ő azt válaszolta, hogy nem érti, neki miért kellene bármit változtatni, amikor úgymond ontja a gólokat. A Bayern Münchennel Bajnokok Ligája-döntőt játszottak, majdnem ugyanannyi gólt lőtt, mint Messi, most is három gólnál tart két mérkőzés alatt, úgyhogy nem hiszem, hogy arra a Gomezre kell gondolnunk, aki néha hasra esik a labdában. De ez is előfordulhat. Itt az Eb-n is megesik, hogy a kapu mögé ívelik a labdát, előfordul, hogy nem úgy rúgják be a szögletet, ahogy kellene, de úgy gondolom, ha Gomez nevét felhozzuk, akkor inkább a góljai fognak eszünkbe jutni" - vélekedett Lisztes Krisztián.

Hasonló karaktert a holland csapatban is találunk: Arjen Robben korábban a BL-döntőbe is belőtte a Bayern Münchent, mostanában pedig nem találja a kaput.

"Robben nagyon megosztó személyiség. Néha imádják Münchenben is, néha pedig utálják. Mondják, hogy túlzásba viszi az egyénieskedést. Most is volt néhány olyan szituáció, amikor szerintem jobban járt volna, ha passzol, ha megpróbálja belevenni a társakat is a játékba. Neki ez az egyénisége, ez a játékstílusa. Emberek vagyunk, ők is ugyanúgy azok. Egy nagyon hosszú szezon után vannak, hogy kinek hogy sikerült felpörgetnie magát erre az Eb-re, az a nagy sztároknál mindig kérdés. Ő is végigjátszotta az idényt egészen a BL-döntőig. Rengeteg mérkőzés van a lábában. A válogatottban is össze kell rakni egy teljesen más csapatot, úgyhogy előfordulnak a hibák, de ezek teljesen emberi dolgok. Ezért is szép a foci, nem mindig azok nyernek, akik a favoritok" - mondta a 49-szeres válogatott játékos.

EURO 2012 Tippliga
8500 dollár összdíjazás!
Részletekért kattints ide!
A főnyeremény, egy 6000 dollár összértékű Manchester United VIP-csomag a következőket tartalmazza: utazás két főre repülőgéppel, szállás két éjszakára egy ötcsillagos szállodában két fő részérere, két darab belépőjegy a Manchester United egyik őszi bajnoki mérkőzésére az Old Trafford VIP-páholyában teljes ellátással. A főnyeremény mellett további értékes pénzdíjak találnak gazdára összesen 2500 dollár értékben. Az első 100 helyezett díjazásban részesül!