Interjú

Bacsa Patrikot zavarba hozzák a diósgyőri szurkolók

  • Horváth Kristóf

Bacsa Patrik rövid idő alatt a DVTK-szurkolók egyik kedvence lett. A fiatal támadó, aki a szezonzáró Vasas elleni összecsapás legjobbja lett két góljával, merész terveket dédelget csapatával.

- 2010-ben mutatkoztál be a DVTK-ban. Azóta volt olyan időszak, hogy kevesebb lehetőséget kaptál. Nem gondolkodtál el azon, hogy kölcsönben átigazolsz egy olyan csapathoz, ahol nagyobb szerepet kapsz?

- Nem gondolkodtam rajta, mert szerettem volna itt kiharcolni a helyemet a csapatban és éreztem a bizalmat is, hogy számítanak rám a jövőben. Mivel miskolci vagyok, diósgyőri nevelés, ezért mindenképp szerettem volna itt megmutatni, hogy mire vagyok képes. Célom az volt, hogy fontos szerepet töltsek be a csapatban.

Bacsa Patrik a Diósgyőr edzésén 2012-ben.

- Mondhatjuk, hogy ez a tavasz volt a legsikeresebb féléved? Szentes Lázártól egyértelműen megkaptad a lehetőséget, amivel éltél is.

- Igen, sikeres volt, mert elértem a célomat, hogy gólt lőjek az NB I-ben és több játéklehetőséghez jussak. Próbáltam meghálálni a bizalmat Szentes Lázárnak, mert éles helyzetben kerültem be a kezdőcsapatba, ami nagy felelősség volt számomra. Éreztem, hogy most kell bizonyítani és megragadni a lehetőséget.

- Milyen érzés diósgyőri nevelésként hétről-hétre telt ház előtt játszani a csapattal? Mennyire ismernek meg a városban a szurkolók?

- Csodálatos érzés miskolciként ebben a csapatban egy ilyen közönség előtt játszani. A drukkereink nagyban hozzájárulnak a csapat sikereihez és ők maguk is részesei ezeknek. Mert a nézők miatt van a foci, mi pedig próbáljuk kiszolgálni ezt a nagyszerű közönséget, mely Magyarországon egyedülálló. Elég sokan megismernek az utcán, leszólítanak, biztatnak, néha már zavarba is jövök a sok kedves szurkolótól.

- Tavasszal megszerezted első NB I-es gólodat. Jövőre hány találatot ígérsz a diósgyőri közönségnek?

- Annyi gólt szeretnék lőni, amennyit csak tudok. Így a szurkolóknak csak azt ígérhetem, hogy rajtam nem fog múlni semmi.

- Szerinted mire lehet képes a csapat a következő szezonban, és magadnak milyen szerepet képzelsz el?

- Úgy gondolom, hogy ez az együttes nagy sikereket fog elérni a közeljövőben, amiben szeretnék én is fontos szerepet játszani.