EURO 2012

A „D”-csoport érdekességei ínyenceknek

  • VNA

Szakértő olvasóink már bizonyára igencsak képben vannak az Európa-bajnokság csapatai kapcsán. Mi viszont reméljük, hogy tudunk még olyan különlegességeket, érdekességeket nyújtani, amelyeket ti sem hallottatok korábban.

Hétfőn a lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon a D-csoport négy csapata is bemutatkozik. A négyes résztvevőit korábban már szigorúan szakmai oldalról is bemutattuk nektek, most azonban inkább a statisztikák, számok világa felől néztünk rá a csoport tagjaira:

Az idei Európa-bajnokság egyetlen újonc csapata a társházigazda ukrán válogatott lesz. Az első négy kontinenstornát leszámítva (1960-72) sohasem volt képes újonc csapat Eb-t nyerni. A legutóbbi újonc együttes, amely túlélte a csoportkört a horvát csapat volt, amely az 1996-os tornán a negyeddöntőig jutott.

Az ukrán csapat fő bázisát a Dinamo Kijev alkotja, amely kilenc játékost ad a 23 fős ukrán keretbe. Egyik másik csapat sem küld ilyen sok játékost egyetlen nemzeti csapatba az Eb-n szereplő 16 együttes közül. A jelenlegi ukrán keretben mindössze két idegenlégiós található, Anatolij Timoscsuk a Bayern München, míg Andrij Voronyin a Dinamo Moszkva játékosa. A korábbi Aranylabdás, Andrij Sevcsenko az Eb-re nevezett 368 játékos közül a leghosszabb nemzetközi karrierre tekinthet vissza, hiszen már 1995-ben válogatott volt.

Az angol válogatott az egyetlen olyan európai csapat, amely nyert már vb-t labdarúgásban, de sohasem volt Európa legjobbja. Az angol csapat - a dán, az ír és az ukrán együttes mellett - egyike azon négy válogatottnak a mostani mezőnyben, amely nem volt ott a legutóbbi Eb-n.

Az angol válogatottban nevezett Wayne Rooney az egyetlen a benevezett játékosok közül, aki eltiltást hozott magával a tornán. A Manchester United csatára az első két csoportmeccsen nem léphet pályára, így Roy Hodgson csak a harmadik fordulóban, az ukránok ellen számíthat rá. Az angolok másik sztárja, Steven Gerrard egy exkluzív klub tagja lehet hétfőn este, ha ugyanis pályára lép a franciák ellen, akkor Tony Adams, Alan Shearer, Sol Campbell és Gary Neville mellett ő lesz az ötödik olyan angol labdarúgó, aki három Eb-n is szerepet kapott.

Az angolok ellen szól az a tény, hogy eddig nyolc Eb-indulásuk alkalmával négyszer nem élték túl a csoportkört. Az angol csapat az egyetlen olyan válogatott, amely legalább öt kontinenstornán indult már és még sohasem jutott el a fináléba. Szintén az angolok ellen szól az a tény, hogy eddig csak egyszer fordult elő, hogy az Európa-bajnokság évében a torna győztes országa adja egyben a BEK/BL sorozat győztesét is. Ezt 1988-ban a hollandok érték el, amikor a PSV Eindhovené lett a BEK-serleg, Marco van Bastenék pedig a holland válogatottat Európa trónjára ültették.

A svéd csapat rutinos védője, Olof Mellberg történelmet írhat - akár már az első csoportmeccsen. Ha ugyanis pályára lép az ukránok ellen, akkor beállítja az Eb-részvételi rekordot. Eddig ugyanis csak Lothar Matthäus, Peter Schmeichel, Alessandro Del Piero, Edwin van der Sar és Lilian Thuram játszhatott négy kontinenstornán. Mellberg eddig öt világeseményen (3 Eb + 2 vb) képviselte a svédeket és valamennyi torna összes percét pályán töltötte a svéd nemzeti csapatban. Az Olympiakosz védője a mostani mezőny legrutinosabb játékosa, hiszen már tíz Eb-meccsen lépett pályára.

Amennyiben Zlatan Ibrahimovic gólt szerez a tornán, akkor - a portugál Hélder Postigához és Cristiano Ronaldóhoz - hasonlóan csatlakozhat azon csatárokhoz (Jürgen Klinsmann, Vladimir Šmicer, Thierry Henry és Nuno Gomes), akik három Európa-bajnokságon is gólt szereztek.

A svéd csapatban szereplő Christian Wilhelmsson egyike azon két játékosnak, aki Európán kívüli csapatból utazott el az Eb-re. Wilhelmsson a szaúdi Al Hilal játékosa, rajta kívül pedig a Los Angeles Galaxyben futballozó Robbie Keane tagja még az Eb-mezőnyének. Még egyetlen ország sem volt képes arra, hogy egyazon évben nyerjen labdarúgó Eb-t és Eurovíziós dalfesztivált - ez a statisztika is a svédek ellen szól…

  • Franciaország - Anglia 2012-06-11 18:00:00
  • Ukrajna - Svédország 2012-06-11 20:45:00



Ha a francia nemzeti csapat megnyeri a tornát, akkor - 1984 és 2000 után - harmadszor lehetne Európa legjobbja, ezzel pedig utolérné az örökranglistát vezető Németországot. A francia csapat az egyetlen eddig, amely aktuális világbajnokként nyerte meg az Eb-t, ebben a vonatkozásban a spanyolok most utolérhetik őket.

A francia csapat szövetségi kapitánya, Laurent Blanc lehet mindössze a második olyan labdarúgó, aki játékosként és edzőként is Európa-bajnoki címet szerez. Eddig ezt csupán a német Berti Vogts mondhatja el magáról, aki 1972-ben tagja volt a győztes német csapatnak (igaz nem lépett pályára), majd 1996-ben már szövetségi kapitányként írta tovább a német futball Eb-sikereit.

A francia csapat reményeit táplálhatja az tény is, hogy a fehéroroszoktól 2010 szeptemberében elszenvedett hazai vereség óta 21 mérkőzésen veretlen. Ezen időszak alatt tizenöt győzelem és hat döntetlen szerepel a mérlegükben, a franciák aligha bánnák, ha az Eb végére üldözőbe vennék a válogatott történetének leghosszabb veretlenségi szériáját, amelyen 1994 februárja és 1996 októbere között 30 meccsen keresztül nem találtak legyőzőre.

EURO 2012 Tippliga
8500 dollár összdíjazás!
Részletekért kattints ide!
A főnyeremény, egy 6000 dollár összértékű Manchester United VIP-csomag a következőket tartalmazza: utazás két főre repülőgéppel, szállás két éjszakára egy ötcsillagos szállodában két fő részérere, két darab belépőjegy a Manchester United egyik őszi bajnoki mérkőzésére az Old Trafford VIP-páholyában teljes ellátással. A főnyeremény mellett további értékes pénzdíjak találnak gazdára összesen 2500 dollár értékben. Az első 100 helyezett díjazásban részesül!