Taktikai Zóna

Kezdésnek nem rossz - meccselemzés, Lengyelország-Görögország

Az igazságos döntetlen mintaképét vezette elő nekünk Lengyelország és Görögország az Eb nyitónapján.

Aki monumentális cikket vár, az minden bizonnyal csalódni fog, a nyitónap izgalmai ugyanis minket is megosztottak kissé, a házigazda lengyel és a nyolc évvel ezelőtt a győzelemig menetelő görög gárda összecsapása így csupán néhány, képek alá mellékelt megjegyzést kap - természetesen mágnestáblás felütéssel. Mondhatnánk, hogy egy sima, egy fordított, de nem tesszük, inkább elmerengünk a hazaiak egyetlen stratégiai fegyverén, és megdicsérjük a görögöket bátorságukért. Taktikai Zóna light.

A kezdőcsapatok összeállítása sok újdonsággal nem szolgált, mindkét szövetségi kapitány a stabil kezdőjének szavazott bizalmat. A lengyelek 4-2-3-1-ben, a görögök 4-3-3-ba oltott 4-5-1-ben készülődtek, és ahogyan azt várni is lehetett, egyikük sem akart kikapni. A meglepetés abban rejlett, hogy cserébe a döntetlenre is nagy ívben tettek, egy rövid periódust leszámítva (45-68. perc) mindkét csapat offenzíven, vagy legalábbis a gólszerzés késztetésével állt a meccshez, ez pedig kellemes meglepetést jelentett a semleges szurkolóknak.

Egyik edző sem húzott váratlant a kezdőkkel

A lengyelek már a kezdő sípszótól kezdve pörögtek, mint a búgócsiga, és sorra vezették a támadásaikat - nem meglepő módon a jobb oldalon.


A Piszczek-Kuba-Lewandowski háromszög alapjaiban határozta meg a lengyelek támadójátékát, nem túlzás azt mondani, hogy nélkülük se íze, se bűze nem lenne ennek a csapatnak. A jobb-bekk már a negyedik percben elviharzik a szélen, Lewandowski középütt lendületből érkezik a védőfalra, a gyakorlatilag második csatárt játszó Rybus személyében pedig a hosszúra is van ember.

 


Alig nyolc perccel később megint a dortmundi hármas főszerepben: Piszczek előtt gyakorlatilag szabad az út az alapvonalig, Blaszczykowski indítása pedig egyszerre négy görög védőt iktat ki a képből. Lewandowski középen természetesen lendületből, hátráló középső védőkre érkezhet a beadásnál, Rybus inaszakadtából vágtat a hosszú sarok a felé, egy jó beadás sakk-matt helyzetet teremtene. Itt még nem így történt.

 


Már meg sem lepődünk, két perc telik el, és Piszczek megint meglódulhat az alapvonal irányába, Kubával nyomott kényszerítője ezúttal hat görög védőt is a történések passzív követésére kárhoztat. Lewandowski és Rybus középen egy az egyben marad a két középhátvéddel.

 


A mágikus háromszög megint varázsol: Kuba indításával Piszczek meglódulhat, középütt viszont ezúttal Lewandowski és a lendületből érkező Rybus fogadására csak Sokratis marad. Kész is a baj, Chalkias fejvesztve rohan ki a kapujából, de hiába, 1-0. Most mondjuk, hogy nem volt tudatos az akció.

 


Ugyanez felülnézetből: a lengyel jobbszárny permanens csapásai alatt megedződött a görög védelem, már önkéntelenül is saját bal oldalukra tolódik, ám ezúttal túlbiztosítja a Kuba-Piszczek kettőst. Az oldalvonal közelében helyezkedő három védő a labdához nem tud hozzáférni, a beadást nem tudja megakadályozni, cserébe viszont nagyon hiányzik máshonnan: mondjuk középről, ahol Sokratis tökegyedül vár két sprintben közlekedő lengyelt.

 

Az első félidőt tehát elvitte a lengyel jobbszárny, a görögöknek csak pillanatok jutottak, elsősorban azért, mert ha meg is szerezték a labdát, összjátékot kezdeményezni nem volt lehetőségük. A csapatrészek túl messze csúsztak egymástól, hosszan indítani pedig Karagounis sem tud két lengyellel a nyakán - így maradtak az előrebikázott labdák, és a remény, hogy Ninis majd meghúzza a szélt, vagy Gekas hátáról jó helyre csorog le.


Görög labdaszerzés utáni helyzetkép: a játékszer méterekre magasan a levegőben, a lengyel középpályás védekezést feltörni nem tudván ugyanis célszerűbb egyszerűen átlőni felettük a labdát. Jól látszik, hogy Ninis és Gekas tízméterekre elszakad a középpályásoktól, semmiféle kohézió nincsen a csapatrészek között.

 

A második félidőre aztán felcserélődtek a szerepek az emberelőnybe kerülő lengyelek ugyanis úgy voltak vele, innen aztán támadjon, akinek hat anyja van, nekik nem kell a labda, innen már anélkül is kibekkelik a három pontot. Elméletben nem lett volna rossz gondolat, de túl gyorsan, és túlságosan ad-hoc módon alakult át a csapat stílusa, a védővonalat túl mélyen húzták meg, így pedig egy nem különösebben acélos görög csapat is egyenlíteni tudott ellenük - viszonylag hamar.


Nagyon mélyen ül a lengyel 4-2-3-1, a tíz emberrel játszó görögök játszva tartogathatják a labdát, sőt, beadásig is eljutnak. Szczesny hibázik, Salpingidis meg köszöni szépen, kialakítja a végeredményt. 1-1.

 

Szczesny nem sokkal később bekövetkező kiállítása aztán már csak arra volt jó, hogy lehűtse a kedélyeket (ehhez mondjuk az is kellett, hogy Tyton első labdaérintésből nemzeti hőssé váljon), hirtelen ugyanis mindkét csapat rádöbbent, hogy hoppá, itt akár még ki is kaphatunk, azt meg azért mégsem kellene. A békés mederben csordogáló meccsbe innentől kódolva volt az iksz.

Egy-egy gól, egy-egy piros lap, egy-egy pont tehát a két csapat neve mellett 90 perc játék után - ha valami, hát ez aztán biztosan kimeríti az igazságos pontosztozkodás fogalomkörét. Hogy közben mi, semleges fociimádók is jól szórakoztunk, már csak hab a tortán.

***

EURO 2012
A-csoport, 1. forduló:
LENGYELORSZÁG-GÖRÖGORSZÁG 1-1 (1-0)
 
Varsó, Nemzeti Stadion, 58 ezer néző, vezette: Carlos Velasco Carballo (spanyol).
 
LENGYELORSZÁG: Szczesny - Piszczek, Wasilewski, Perquis, Boenisch - Blaszczykowski, Polanski, Murawski, Rybus (Tyton, 70.) - Obraniak - Lewandowski.
Cserepad: Sandomierski, Tyton (kapusok), Wojtkowiak, Kaminski, Wawrzyniak, Dudka, Matuszczyk, Mierzejewski, Wolski, Grosicki, Sobiech, P. Brozek. Szövetségi kapitány: Franciszek Smuda.
 
GÖRÖGORSZÁG: Halkiasz - Toroszidisz, A. Papadopulosz (K. Papadopulosz., 37.), Papasztatopulosz, Holebasz - Maniatisz, Kacuranisz, Karagunisz - Ninisz (Szalpingidisz, 46.), Gekasz (Fortunisz, 68.), Szamarasz.
Cserepad: Corvasz, Szifakisz (kapusok), Cavellasz, Malezasz, K. Papadopulosz, Makosz, Fotakisz, Fortunisz, Fetfacidisz, Liberopulosz, Mitroglu, Szalpingidisz. Szövetségi kapitány: Fernando Santos.
 
Gólszerző: Lewandowski (17.), illetve Szalpingidisz (51.)
Sárga lap: Papasztatopulosz (35.), Holebasz (45+2.), Karagunisz (54.).
Kiállítva: Szczesny (69.), illetve Papasztatopulosz (44.)
EURO 2012 Tippliga
8500 dollár összdíjazás!
Részletekért kattints ide!
A főnyeremény, egy 6000 dollár összértékű Manchester United VIP-csomag a következőket tartalmazza: utazás két főre repülőgéppel, szállás két éjszakára egy ötcsillagos szállodában két fő részérere, két darab belépőjegy a Manchester United egyik őszi bajnoki mérkőzésére az Old Trafford VIP-páholyában teljes ellátással. A főnyeremény mellett további értékes pénzdíjak találnak gazdára összesen 2500 dollár értékben. Az első 100 helyezett díjazásban részesül!