EURO 2012

Ronaldo vagy Benzema? Szerinted ki lesz az Eb gólkirálya? - szavazás

Pénteken Lengyelország és Ukrajna közös rendezésében rajtol a XIV. labdarúgó Európa-bajnokság. A 16 csapatos torna minden idők egyik legkiegyenlítettebb kontinensviadala lehet, hiszen a résztvevő gárdák közül csak Csehország és a két hézigazda nincs benne a világranglista első 20 helyezettje között. A csapatok vetélkedése mellett az egyéni díjak is nagy presztízssel bírnak, de vajon melyik játékos nyerheti el az EB aranycipőjét?

Karim Benzema a francia válogatott húzóembere lehet

Karim Benzema

A Real Madrid francia támadója élete legjobb szezonját futotta az idén, de nála is felmerül az a veszély, hogy a nemzeti csapatban nem tudja azt a formát nyújtani, mint a klubcsapatában. Persze a francia válogatottban nem Ronaldo, Özil vagy éppen Higuaín játszik mellette, de Laurent Blanc egy remek gárdát rakott össze a kontinenstornára.

A 24 éves csatár Franck Ribéry-vel egyetemben a francia csapat legnagyobb csillaga, a közvélemény - és szerkesztőségünk - pedig tőle várja a kiemelkedő teljesítményt. Benzema jól hangolt a tornára, a múlt pénteki felkészülési mérkőzésen az észtek ellen 4:0-ra megnyert mérkőzésen duplázni tudott.

Robin van Persie

A Premier League aktuális gólkirálya minding potenciális esélyese egy-egy világesemény aranycipőjének, és nem kivétel ez alól van Persie sem. A 28 éves támadó az Arsenalban 37 gólig jutott a mögöttünk álló szezonban, míg az Eb-selejtezőkön hatszor volt eredményes.

RVP Benzemához hasonlóan egy "laza" duplával hangolódott az Eb-re, a hollandok Észak-Írországot Amszterdamban egy hatossal alázták meg.

Mario Gomez

A németek támadójára fizetnek a legkevesebbet a nemzetközi fogadóirodák, és valóban, a hórihorgas lesipuskás találataival nagyban hozzájárulhat a Nationalelf újabb éremszerzésében. 

Gomez a Bayern Münchenben minden sorozatot figyelembe véve 41 gólt szerzett idén, a német válogatottban 22-nél jár. Gomez kiszolgálásában klasszisok működhetnek közre, Mesut Özil, Thomas Müller vagy éppen Bastian Schweinsteiger is képes "forintos labdákat" adni neki.

Fernando Torres

Ugyan sokáig még a helye sem volt teljesen biztos a címvédő spanyolok keretében, Vicente del Bosque végül megszavazta a bizalmat a Kölyöknek. A 28 éves a Chelsea-ben a szezon nagy részében csak kereste régi önmagát, a szezon finisében azonban megvillantott valamit a régi Torresből.

A spanyol válogatottban 28 gólt szerzett pályafutása során, a selejtezőcsoportban kétszer volt eredményes. Ugyan a 2008-as Eb döntőjében az ő góljával verte Spanyolország Németországot, a 2010-es vb-n már gól nélkül maradt - ennek ellenére, ha a csapatnak jól megy,  benne lehet egy kiugró szereplés. 

Cristiano Ronaldo és a portugálok ezúttal is "belehúztak"

Cristiano Ronaldo

Napjaink ügyeletes szupersztárjának gólérzékenysége egyetlen férfiember előtt sem titok, így természetesen helye van az e féle esélylatolgatós listákon is.

Apró szépséghiba, hogy CR7 a nemzeti csapatban hiába kergeti a nagy eredményeket immáron közel egy évtizede, igazán maradandót nem tudott alkotni honfitársaival. Portugáliának ezúttal sem lesz könnyű dolga, hiszen az Eb 'halálcsoportjában' Németországgal, Hollandiával és Dániával került egy négyesbe. A B-csoportból már a továbbjutás is bravúr lenne, viszont ha nem sikerült az egyenes kieséses szakaszban is talpon maradnia, C. Ronaldónak aligha lesz esélye gólkirályi címet szerezni.

Robert Lewandowski

A lengyel csapat legfényesebb csillaga Karim Benzemához hasonlóan élete legjobb formáját futja. A Borussia Dortmund csatára a Bundesliga idei kiírásában 22 gólt szerzett, amivel Gomez és Huntelaar mögött a harmadik helyet szerezte meg a mesterlövészek között.

A 23 éves Lewandowski ugyan a lengyel válogatottal nem vívott tétmérkőzést közel két esztendeje, de a felkészülési találkozókon rendre odatette magát. Franciszek Smuda szövetségi kapitány a dortmundi támadóra építi fel együttese játékát, ha a házigazda lengyeleknek összejön egy nagy menetelés, abban Lewandowskinak nagy szerepe lesz.

EURO 2012 Tippliga
8500 dollár összdíjazás!
Részletekért kattints ide!
A főnyeremény, egy 6000 dollár összértékű Manchester United VIP-csomag a következőket tartalmazza: utazás két főre repülőgéppel, szállás két éjszakára egy ötcsillagos szállodában két fő részérere, két darab belépőjegy a Manchester United egyik őszi bajnoki mérkőzésére az Old Trafford VIP-páholyában teljes ellátással. A főnyeremény mellett további értékes pénzdíjak találnak gazdára összesen 2500 dollár értékben. Az első 100 helyezett díjazásban részesül!