Bulvár

Új fehérnemű kollekcióval jelentkezik Caroline Wozniacki

  • VNA

A divat egyik fővárosában leszerepelt ugyan, de mégis saját fehérnemű kollekciót tervez piacra dobni Caroline Wozniacki.

Wozniacki nem csak sportszakmai értelmben igyekszik hasznosítani adottságait - Fotó: carolinewozniacki.dkBár Caroline Wozniacki sportszakmai értelemben nem a legjobb időszakát éli, mégis igyekszik kihasználni az eddigi sikerek és csinos külseje által adódó lehetőségeket. Erre utal az a keddi bejelentés is, amely szerint a dán teniszező szeptembertől saját fehérnemű kollekcióval jelentkezik a piacon. A "This is Me" (Ez vagyok én) márkanévvel futó ruhakollekciót maga Wozniacki népszerűsíti majd, aki a tervezett reklámokban melltartóban és alsóneműben lép a kamerák elé. A hír azért is okozott meglepetést, mert a korábbi világelső rendre visszautasított minden olyan felkérését, amely nagyobb bepillantást engedne az intim szférájába vagy többet mutatna meg a külvilágnak a magánéletéből. Az 1939-ben alapított, JBS névre hallgató dán alsóneműgyártóval közösen kialakított termékcsalád tervezésekor Caroline javaslatait vették figyelembe.

Wozniacki 2010-ben és 2011-ben is világelsőként zárta az évet a női teniszezőknél, karrierje során eddig 18 WTA tornát nyert meg. A még mindig csak 21 esztendős játékos ugyanakkor tavaly augusztus óta nem nyert versenyt és továbbra is Grand Slam elsőség nélkül áll. A Roland Garrosra is nagy reményekkel érkezett, de ott az észt Kaia Kanepi ellen már a negyedik fordulóban búcsúra kényszerült. Az utóbbi időszakban több edzőváltáson is átesett játékos a párizsi torna után a korábbi svéd klasszissal, Thomas Johanssonnal kezd "új életet". Persze szigorúan sportszakmai értelemben, hiszen a magánéletben továbbra is az észak-ír golfozó, Rory McIlroy a párja.