Magyar válogatott

Takarodó??? Reggel hatkor indulunk - Puskás Ferenc

Csábi József a 4-2-es dublini bravúr kulisszatitkairól

Egyszer már belerondítottunk az írek lelkivilágába. Pedig akkor, 1993. május 29-én a magyar válogatott úgy lépett pályára Dublinban, hogy az azt megelőző négy mérkőzésén nem szerzett gólt, hármat sorozatban elveszített, közöttük egy vb-selejtezőt itthon a görögök ellen, azaz - már megint - mélyponton volt. Nem úgy Írország nemzeti együttese, amely az 1986 óta regnáló szövetségi kapitányának, Jackie Charltonnak köszönhetően kijutott történelme első világ-, és Európa-bajnokságára.

Puskás Ferencért, az edzőért és szövetségi kapitányért nem csak a játékosai, hanem a gyerekek is rajongtak - Fotó: www.pfla.hu (Hemző Károly)

A Zsiráf becenévre hallgató angol világbajnok masszív, eredményes csapatot épített a Zöld szigeten, ott, ahol kinevezése után hét évig, az ő irányításával csak egyszer kapott ki az ír válogatott. Vendéglátóink ráadásul ünnepre készültek, a címeres meztől búcsúzó Arsenal-ikon, David O'Leary tiszteletére hozták tető alá a találkozót. A mieinknél kellemesebb gálapartnert aligha találhattak volna.

Az első néhány perc tökéletesen igazolta az írek várakozását, a végén azonban síri csend ült a Landsdowne Roadra - azután, hogy a közel harmincezer helyi szurkoló megtapsolta a magyar játékosokat. Köztük Csábi Józsefet is, aki ma Egervári Sándor egyik segítője a válogatottnál. A hétfő esti mérkőzésre készülő magyar csapat pályaedzője a hatharom.com-nak elevenítette fel a tizenkilenc évvel ezelőtti emlékeit:

,,Óriási csinnadratta kísérte a mérkőzést, telt ház, remek hangulat, és egy megható jelenet a kezdés előtt. Miután bemutatták a két csapatot, O'Learyt természetesen külön méltatták, a két szövetségi kapitány, Jackie Charlton és Puskás Ferenc a pálya közepéig leterített piros szőnyegen érkezett. Öcsi bácsit hatalmas ováció fogadta, közel álltam hozzá, láttam, hogy kicsit könnyes lett a szeme, pedig megszokhatta már, hogy mindenhol hasonló fogadtatásban volt része."

  • Magyarország - Írország 2012-06-04 20:30:00

 

Puskás Ferenc 1993 áprilisától vette át a válogatottat Jenei Imrétől, de csak négy mérkőzésre vállalta a feladatot. Az ír meccs volt a harmadik a sorban, előtte a svédektől barátságos meccsen, majd az oroszoktól vb-selejtezőn kaptunk ki. S mivel Öcsi bácsi sem játékosként, sem edzőként nem volt hozzászokva a vesztes szériákhoz, mindenki abban bízott, Dublinban magára talál a csapat.

,,Hát, nagyon nem úgy indult, ahogyan elterveztük - folytatta Csábi. - Még a fülembe csengett az ,,Éljen", éljen!", már vezettek az írek Roy Keane bombájával. De ezzel nem volt vége a rémálomnak, a negyedik percben Quinn is betalált. Majd' fölrobbant a stadion, az amúgy nem túl temperamentumos írek őrjöngtek, nekünk pedig közben megfordult a fejünkben, hogy nyolcvanhat perc még hátravan, mi lesz még itt? Borzasztó élmény volt. Annyit azért hozzátennék, hogy az írek óriási fizikai fölényben voltak, kilökni is nehéz volt őket a labda alól. Én magasabb vagyok az átlagosnál, de például amikor Quinn mellém ért, kis túlzással csak a köldökét láttam. Hál'Istennek sikerült stabilizálni a védekezésünket, és bár voltak még meleg pillanataink a szünetig, gólt már nem kaptunk".

Ilyenkor szokták feltenni a nem túl velős, de a történtek tükrében kihagyhatatlan kérdést: Mit mondott Puskás Ferenc az öltözőben? Csábi József tisztán emlékszik rá, hogy Öcsi bácsi nyugodt volt, nem emelte fel a hangját, adott néhány taktikai tanácsot, közölte, hogy kiket cserél le illetve be, mit kér az újaktól. Az első mondata azonban mindenkit meglepett:

,,Mi értünk be előbb az öltözőbe, már ültünk a helyünkön, amikor belépett, és azzal kezdte: ,,Na látjátok, lehet itt gólt rúgni, rúgjatok ti is!". Ez a felvezetés kissé helyre tehette az önbizalmunkat, és talán ez is kellett ahhoz, hogy a második félidőben látványosan futballozva négyet rúgjunk. Az újonc Hamar Pista kétszer is betalált, az utolsó öt percben pedig Balog Tibi és Urbán Flóri rúgott gólt. Elrontottuk az írek gálameccsét, de ez minket a legkevésbé sem érdekelt, nagy győzelmet arattunk, és ezt már ott a pályán megünnepeltük. Aztán folytattuk az öltözőben, majd a szállodában a vacsora után megkérdeztük, mikor lesz takarodó, mert bár elfáradtunk, senki nem akart lefeküdni. Öcsi bácsi nyomatékosan visszakérdezett: ,,Takarodó???". Aztán a rá jellemző cinkos mosollyal csak annyit mondott: ,,Gyerekek, reggel hatkor indulunk a reptérre". Tudta mindenki, hogy ez mit jelent. Természetesen reggel hatkor mindenki ott volt, az alvást pedig bepótoltuk a buszon meg a gépen".

Csábi József számára azóta is féltve őrzött kincs az ír mez, amit ha elővesz, nem csak az iszonyú dublini első négy perc, majd a bravúros győzelem, a mámoros ünneplés, hanem mindenekelőtt Puskás Ferenc jut róla eszébe.

Magyar-ír futballtörténelem
1993.05.29. Írország-Magyarország 2-4 barátságos
1991.09.11. Magyarország-Írország 1-2 barátságos
1989.06.04. Írország-Magyarország 2-0 vb-selejtező
1989.03.08. Magyarország-Írország 0-0 vb-selejtező
1969.11.05. Magyarország-Írország 4-0 vb-selejtező
1969.06.08. Írország-Magyarország 1-2 vb-selejtező
1939.05.18. Magyarország-Írország 2-2 barátságos
1939.03.19. Írország-Magyarország 2-2 barátságos
1936.12.06. Írország-Magyarország 2-3 barátságos
1936.05.03. Magyarország-Írország 3-3 barátságos
1934.12.16. Írország-Magyarország 2-4 barátságos
EURO 2012 Tippliga
8500 dollár összdíjazás!
Részletekért kattints ide!
A főnyeremény, egy 6000 dollár összértékű Manchester United VIP-csomag a következőket tartalmazza: utazás két főre repülőgéppel, szállás két éjszakára egy ötcsillagos szállodában két fő részérere, két darab belépőjegy a Manchester United egyik őszi bajnoki mérkőzésére az Old Trafford VIP-páholyában teljes ellátással. A főnyeremény mellett további értékes pénzdíjak találnak gazdára összesen 2500 dollár értékben. Az első 100 helyezett díjazásban részesül!