Férfi kézilabda

Bízom benne, hogy szeretettel fogadják Nagy Lászlót - Mocsai Lajos

  • MTI

A magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Mocsai Lajos szerint nagy öröm, hogy visszatér a nemzeti csapathoz Nagy László, az együttes korábbi csapatkapitánya.

Amint arról beszámoltunk, a 31 éves játékos a Thália színházban tartott hétfői sajtótájékoztatón jelentette be: élete fordulatot vett, s - igaz, még egy idényre szóló szerződése van a katalán klubbal - elkötelezte magát az MKB Veszprémhez, és ismét a magyar válogatott rendelkezésére áll.

"Tudom, a közvéleményt megosztotta az ügyem, s ez először rosszul esett, de el kellett fogadnom" - beszélt az elmúlt időszakról Nagy László. - "Családom, barátaim ugyanakkor maximálisan mellettem álltak, bárhogy is döntöttem. Abban biztos vagyok, hogy a társak pozitívan fogadnak majd, s remélem, a szurkolók is így tesznek. Vasárnap hazai pályán, Veszprémben már fontos meccs vár ránk."

A 2000 óta Barcelonában játszó átlövő, aki BL-t, EHF Kupát, spanyol bajnokságot és kupát is nyert a katalánokkal, 2009-ben játszott utoljára a magyar válogatottban, s tavaly februárban hivatalosan is lemondta a válogatottságot. Közel volt ahhoz, hogy felvegye a spanyol állampolgárságot, végül a megadott határidőig nem tette le az esküt, így nem szerepelhet a spanyol válogatottban, s úgy döntött, visszatér Magyarországra.

Mocsai Lajos szövetségi kapitány (b) és Nagy László, a nemzeti válogatott mezével a Thália Színházban, miután bejelentették, hogy a Barcelonával spanyol bajnok világklasszis átlövő három év kihagyás után csatlakozik a világbajnoki selejtezőre és a londoni olimpiára készülő magyar férfi kézilabda-válogatott keretéhez.

Ahogy a sajtótájékoztatón Kálomista Gábor, a veszprémi klub elnökségi tagja kiemelte: az MKB Veszprém és a Barcelona még egyeztetéseket folytat arról, hogy Nagy mikortól lehet a magyar bajnokcsapat tagja, mivel 2013-ig érvényes szerződése van a katalánokkal.

Mocsai Lajos szövetségi kapitány hangsúlyozta: nagy öröm az átlövő visszatérése, mert a válogatottnak óriási szüksége van a tudására.

"A magyar kézilabdázás érdeke, hogy a válogatott minden tornán a legerősebb összeállításban álljon fel, és így biztosított a sportág hazai jövője. Nagy a világ egyik legjobbja, és ha szeretne itt játszani, akkor örömmel várjuk. Bízom benne, hogy mindenki szeretettel fogadja!" - fogalmazott Mocsai Lajos.

Az átlövő elmondta azt is, nem pénzért játszik a válogatottban, és igazából azért jön el a barcelonaiaktól, mert olyan ajánlatot kapott, amely nem felelt meg neki. Ezért döntötte el családjával, hogy Magyarország felé veszi az irányt, ezzel pedig lehetővé vált, hogy ismét magyar válogatott legyen.

Menedzsere, Szörnyi Attila kiemelte: először a játékos nevelőegyesületét, a Szegedet keresték meg, de nem tudtak megállapodni. Utána viszont a Veszprémmel sikerült megegyezni, de hangsúlyozta: azok az összegek, amelyek a sajtóban megjelentek (évi 750-800 ezer eurós fizetés), a valóságtól "elrugaszkodtak", és "el kell osztani" azokat.

Navracsics Tibor (Fidesz) közigazgatási és igazságügyi miniszter - mint Veszprém parlamenti képviselője - elmondta, szerinte Nagy László érkezésével a veszprémi csapat olyan szinten teljesíthet, amilyet eddig csak bravúrral tudott elérni. A válogatott pedig a világversenyen éremesélyesként léphet pályára a jövőben.

Vetési Iván, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke a sajtótájékoztatón átadta a Nagynak a 19-es számú mezt, majd kiemelte: azok a válogatott körüli feltételek, amelyeket a játékos korábban kifogásolt, rendeződtek, most már a csapat megfelelő szintű edzőtáborokba utazik, a napidíj és a biztosítások kérdését is sikerült megoldani, s az együttes minden fontos mérkőzésre két nappal korábban megérkezik a helyszínre.