London 2012

Mind a hat magyar úszóváltó ott lehet az olimpián

  • MTI

Valószínűleg mind a hat olimpiai úszó váltószámban indulhat magyar csapat a londoni játékokon.

Eb-bronzérmes férfi vegyesváltónk is ott lehet Londonban

Szabó Tünde, a magyar szövetség (MÚSZ) főtitkára az m1 Ma reggel című műsorában pénteken elmondta, hogy véglegesnek akkor tekinthető majd a hat váltó szereplése, ha a nemzetközi szövetség hivatalosan értesíti erről a MÚSZ-t. A kvalifikációs időszak a staféták számára csütörtök éjfélkor zárult le.

A női 4x200 méteres gyorsváltó szereplése már a tavalyi világbajnokság óta hivatalosnak tekinthető, s Szabó szintén biztosnak nevezte a két 4x100-as vegyes-, valamint a férfi 4x200-as gyorsstaféta indulását is. Ezenkívül a két 4x100-as gyorsváltó részvételére is van esély.

A barcelonai olimpián 100 m háton Egerszegi Krisztina mögött ezüstérmes Szabó a londoni úszócsapattal kapcsolatban azt emelte ki, hogy egyéniben jelenleg 24 indulóval számolnak, de június 17-ig lehet még szintet teljesíteni, s a váltók révén is nőhet ez a létszám, ezért a szövetség 28 versenyzővel kalkulál.