Magyar válogatott

Bogdán a kapuban, Dzsudzsák a mezőnyben remekelt, Gyurcsó döntött - értékelés

  • Göbölyös János

A magyar labdarúgó-válogatott az Európa-bajnokságra készülő csehekkel játszott Prágában. A mérkőzés a hazaiak nyomasztó mezőnyfölényében telt, ennek ellenére sikerült legyőznünk vendéglátóinkat, amire legutóbb harminchárom esztendeje volt példa. Csapatunk legjobbja a kapus Bogdán Ádám és Dzsudzsák Balázs volt.

KEZDŐCSAPAT


7
BOGDÁN ÁDÁM (24 éves, Bolton Wanderers, 6/0)
Már Kadlec 11-esénél is közel volt a bravúrhoz, centimétereken múlott, hogy nem akadt el benne az ,,álarcos berlini" büntetője. Az első félidőben alig akadt említésre érdemes védése, nem úgy a szünet után. A legnagyobb közülük a Rezek csúsztatása utáni hárítás, és a Hubnik lövését követő spárgázás, de ezeken kívül is akadt néhány olyan megmozdulása, amely egyértelműen igazolja a kapitány várakozását: a vb-selejtezőkre meglesz (vagy már meg is van) az elsőszámú kapusunk.


6
VANCZÁK VILMOS (29 éves, FC Sion, 61/2)
A válogatott védelmének jolly jokere ezúttal a jobb oldalon kapott lehetőséget, a mozgékony Pilarral kellett lépést tartania, és lehetőség szerint támogatni a támadásainkat. Nos, az előbbi feladatát hellyel-közzel megoldotta, a cseh szélső gyakran kanyarodott középre, amikor szembe találkozott vele. A második félidőben a hazaiak állandósuló nyomása belőle is kivette a maradék energiát, ekkor már néhányszor szabálytalan megoldásokkal kompenzálta az erőhiányt.


6
KORCSMÁR ZSOLT (23 éves, Brann 7/0)
Belső védőpárosunk fiatalabb és rutintalanabb tagja azonnal felvette a ritmust, igaz, a csehek nem hagytak neki időt arra, hogy felmérje a terepet. Fejjel, lábbal jól megoldotta a kényes szituációkat, Barost ő is átvette néhányszor ha kellett, ha pedig nem tudott vele mit kezdeni, akkor a keményebb belépőket választotta. Juhász sérülése után, de főként a szünetet követően nagyságrendekkel nehezebb dolga volt, az esetek többségében jól döntött.


6
JUHÁSZ ROLAND (29 éves, RSC Anderlecht, 71/5)
A negyedik belga bajnoki címe, és ujjműtéte után a válogatott csapatkapitányaként kellett helytállnia a védelem közepén, és ezt becsülettel meg is tette. Arra is jutott energiája, hogy Laczkó oldalán besegítsen, miközben folyamatosan figyelnie kellett Barosra, akivel egy párharc során alulmaradt - de csak a játékvezető szerint. Aztán a 35. percben a lábához kapott, mi meg a fejünkhöz: mire lesz képes a védelem nélküle?


4
LACZKÓ ZSOLT (25 éves, UC Sampdoria 19/0)
Hamar ráéreztek a csehek, hogy az ő oldalán van több keresni valójuk, Rezek mögött a védelem jobb oldalán futballozó Gebre Selassie is gyakran megmozgatta, és bizony elkelt neki a segítség hol Juhásztól, hol pedig Korcsmártól. Sok párharcot elveszített, nem tudott lépést tartani a jobb oldalon érkező ellenfeleivel, néhányszor könnyedén átjátszották, messze volt a legjobb formájától.


4
KOLTAI TAMÁS (25 éves, Győri ETO, 6/0)
A középpálya jobb oldaláról kellett volna támogatnia a támadásainkat, az első félidőben alig volt alkalma erre. Jól elvolt a felezővonal környékén, mentségére legyen mondva, kevésszer jutott el hozzá a labda, ő pedig nem szakadt meg azért, hogy azt megszerezze. Miután nyilvánvalóvá vált, hogy a vonal mellett nem tud hozzátenni a csapat játékához, megpróbált beljebb futballozni, nem sok sikerrel.


6
VARGA JÓZSEF (24 éves, Debreceni VSC, 12/0)
A Debrecenben jól megszokott helyén, a középpályán, szűrőként szerepelt, és valóban otthonosan mozgott ezen a területen. Szokás szerint hatékonyan segítette a támadásainkat, melyekből ugyan nem volt sok, de amikor odaértünk a támadó harmadunkba, rendszerint felbukkant a tizenhatos előtt. Egy ilyen akció végén őt buktatta Sivok, ami után megszereztük a vezetést, és ebben legalább akkora szerepe volt, mint az ítélet végrehajtójának.


5
PINTÉR ÁDÁM (24 éves, Real Zaragoza, 9/0)
Klubcsapatával kiharcolta a bent maradást a Primera Divisionban, az ideg- és izomörlő hajrá azonban mintha túl sokat kivett volna belőle. A cseh középpályások, elsősorban Plasíl és Jiracek feltartóztatása volt az elsődleges feladata, ám ennek az esetek többségében nem tudott maradéktalanul eleget tenni. A szünet után állta ugyan sarat, de a csehek nem jöttek túlzottan zavarba, amikor szembe találkoztak vele  


7
DZSUDZSÁK BALÁZS (25 éves, Dinamo Moszkva, 43/8)
Második labdaérintése után Petr Cechnek a hálóból kellett kiszednie a labdát, pedig nem volt az egy jól helyezett szabadrúgás, viszont a legváratlanabb ütemben ellőtt labda a vezető gólunkat eredményezte. Az első félidőben néhányszor felvillantotta tudását, egy-egy elfutása, beadása és lendületesen középre vezetett labdája után a csehek felsóhajtottak - és megkönnyebbültek. A szünet után már ő is inkább védekezett, aztán adott egy olyan gólpasszt Gyurcsónak, amit csak ő tud, és ezzel a kissé visszafogott teljesítménnyel is főszereplővé vált.


4
SZAKÁLY PÉTER (26 éves, Debreceni VSC, 1/0)
Árnyékékként debütált a magyar válogatottban, ehhez viszont az kellett volna, hogy legyen, aki árnyékot vessen. Alig-alig volt alkalma összjátékra Szalaival, ahhoz viszont kissé feljebb helyezkedett, hogy középről meginduljon és osztogasson. Amikor klubtársa, Varga fellépett a támadásainkhoz, láthatóan könnyedebben és lendületesebben mozgott, de így is árnyéka volt debreceni önmagának.
 


5
SZALAI ÁDÁM (24 éves, 1. FSV Mainz, 8/5)
Kiszolgáltatott volt a cseh védők között, használható labdát alig kapott, pedig a Kadlec-Sivok belső duót az ő kvalitásaival zavarba lehetett volna hozni néhányszor. Pilar könyöklését az elején túlélte (a cseh majdnem ,,belehalt"), gyakran visszalépett, hogy helyzetbe hozza magát, de ezek a kísérletek csak próbálkozások maradtak.

CSERÉK


0
DEBRECENI ANDRÁS (23 éves, Budapest Honvéd, 1/0)
Dzsudzsákot váltotta a hosszabbításban, s mivel a sérült Lipták helyett vésztartalékként került a keretbe, előzetesen még ennyire sem számíthatott. Megvan az első válogatottsága, kívánjuk neki, hogy legyen folytatás is.


5
MÉSZÁROS NORBERT (32 éves, Debreceni VSC, 0/0)
Nem volt ideje fejben rákészülni arra, hogy már az első félidőben pályára kell lépnie a megsérült csapatkapitány, Juhász Roland helyett. Ennek ellenére és újonc létére felvette a ritmust, néhányszor ugyan látszott rajta, hogy nem Korcsmárral tölti az ideje nagyrészét, bemutatkozásnak azonban nem volt rossz, bízzunk benne, hogy ha legközelebb is lehetőséget kap, a debreceni formáját mutatja.
 


6
GYURCSÓ ÁDÁM (21 éves, Videoton, 1/1)
Újoncként lépett pályára Koltai cseréjeként, és megelégedtünk volna annyival, ha otthonosabban és veszélyesebben játssza be a jobb oldalt, mint tette azt győri társa. A gyorsaságával nem is lett volna gond, ha többször futásra késztetik. A végén a góljával eldöntötte a meccset, higgadt megoldást választott, ő aztán elmondhatja magáról, hogy jókor volt jó helyen.


0
SZABICS IMRE (31 éves, Sturm Graz, 28/12)
Taktikai csere volt, ezért mást nem is várhattunk tóle, minthogy a jelenlétével néhány percig megzavarja, az amúgy sem túl összeszedett cseh védelmet..

 


0
NÉMETH KRISZTIÁN (23 éves, RKC Waalwijk, 6/0)
Hatodszor lépett pályára a magyar válogatottban, erre büszke lehet, az írek ellen - remélhetőleg Koman Vladimirrel - talán futballt is láthatunk tőle.

 


0
HALMOSI PÉTER (32 éves, Haladás, 32/0)
Ő is gyarapította eggyel a válogatottságainak számát, aminek bizonyára örül, főként azért, mert győztes csapat tagjaként tehette ezt.

 

(Fotó: mlsz.hu)