NFL

Jövőre még mindenképpen lesz ProBowl

  • VNA

Bár élénk vita zajlik az NFL-ben az All-Star találkozó jövője kapcsán, jövő januárban mindenképpen lesz még ProBowl.

Legalább egy esztendőre megmenekül a ProBowl, az NFL éves All-Star mérkőzése, erről határozott szerdán a liga vezetősége. A két konferencia legjobb játékosainak részvételével zajló találkozók az utóbbi időben szakmailag nem sokat hoztak, így néhány hete komolyan felvetődött annak a lehetősége, hogy az NFL törli azt versenynaptárából. A mostani döntés azt jelenti, hogy a 2013-as évben is lesz még Hawaii szigetén ProBowl találkozó. Honolulu egy kivételtől (2010) eltekintve 1980 óta mindig a helyszíne a gálamérkőzésnek, amelyet jövőre is a Hawaii fővárosban tartanak majd meg.

A ProBowl sportétékét sokan megkérdőjelezik igaz látványban ekkor sincs hiány - Fotó: AFP

A liga vezetői a túlélésről szóló döntés mellett azon várakozásukat is megfogalmazták, hogy szeretnék, ha színvonalát tekintve jobb lehetne a SuperBowl előtti héten (tehát sportszakmailag meglehetősen rossz időpontban) sorra kerülő találkozó. A televíziós nézettséget tekintve nem állt rosszul az idei ProBowl sem, amely az átlagos 12,5 milliós nézőközönségével (a 2001-es gála 13,4 millió nézője után) az NFL ProBowl találkozók történetében második legmagasabb nézettségét hozta. Az AFC és az NFC legjobbjainak találkozóján (amelyet idén előbbi nyert meg 59-41-re) a liga elnöke, Roger Goodell (és a szurkolók is) a játék intenzitását hiányolták.

A mostani döntés inkább annak szól, hogy sem a ProBowlt támogatók, sem pedig annak ellenzői nem tudtak határozott fölénybe kerülni, így a 2013. január 27-ei találkozó egy újabb esélyt ad az All-Star gálának, hogy bizonyítsa, helye van az NFL versenynaptárában.