Bundabotrány

Szüneteltetné a bajnokságot az olasz miniszterelnök

  • MTI

A gyűrűző bundabotrány miatt szüneteltetné az olasz élvonalbeli bajnokságot Mario Monti miniszterelnök.

"Nem lenne jó a lakosságnak, ha két-három évre leállítanánk a játékot?" - vetette fel kedden a kormányfő, hozzátéve: mélységesen csalódott, hogy az élsport ennyire manipulálható, és ellentmond a sportszerűség szabályainak.

A botrány legújabb fejleményeként hétfőn több embert őrizetbe vettek - köztük Stefano Maurit, a Lazio csapatkapitányát -, illetve többen gyanúba keveredtek, így Antonio Conte, a bajnok Juventus vezetőedzője és Domenico Criscito, a válogatott védője is. Az olasz rendőrség közleménye szerint öt személyt Magyarországon vettek őrizetbe, ők a gyanú szerint kapcsolatban álltak a szingapúri fogadási hálózat decemberben elfogott vezetőjével, Tan Seet Enggel. A hatóságok közlése alapján összesen 19 embert fogtak el, Maurin kívül köztük van Omar Milanetto, a Genoa korábbi középpályása is.

Az előállítottakon kívül gyanúba keveredett Conte is egy 2011 áprilisi mérkőzés kapcsán, amikor még a Siena trénereként csapata a Novarával találkozott. A közlemény ugyanakkor kiemeli, hogy a Juventus nem érintett a mostani ügyben.

A jelenleg az orosz Zenitben - Huszti Szabolcs csapattársaként - futballozó Criscito esetében szintén nyomoz a rendőrség, s ezt hétfőn közölték vele a június 8-án kezdődő lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságra készülő válogatott edzőtáborában. A hatóságok leszögezték, hogy a Squadra Azzurra keretéből más nem érintett a mostani botrányban. Criscito azért került gyanúba, mert olyan fénykép van róla, amelyen - még a Genoa futballistájaként - együtt vacsorázik a bundaügyben érintett személyekkel. A játékos ártatlannak vallja magát, s állítása szerint csak csapata egyes szurkolóival találkozott.

"A szövetség és Cesare Prandelli szakvezető abban állapodott meg, hogy Criscito nem utazik a kontinensviadalra" - mondta ugyanakkor Demetrio Albertini, az olasz szövetség alelnöke.