A hoki Szent Grálja

Valószínűleg nem először, és nem is utoljára hangzik el az a mondás, miszerint a 20., illetve 21. század vallása maga a sport. A szurkolók és a játékosok egyaránt olyan fanatizmussal kapcsolódnak imádott sportágukhoz, ami még a középkori keresztes hadjáratok résztvevőit is irigylésre méltatta volna. Bár ez elsőre némileg túlzásnak tűnhet, valójában egyáltalán nincs elrugaszkodva a valóságtól.

Elég csak megfigyelni a Stanley-kupa korai sorsát, melynek neve Lord Frederick Walter Stanley kanadai kormányzótól ered. Stanley imádta a jégkorongot a fiaival együtt, és végül utóbbiak unszolására vett egy ezüstserleget, melyet minden évben a legjobb csapat érdemelt ki, függetlenül attól, hogy profik vagy amatőrök játszottak abban a klubban. Az első kupát 1893-ban a Montreal Hockey Club nyerte, de ekkor még az NHL megalapulása igen messze volt.

A Stanley-kupa a maga nemében egyedülálló, hiszen ez az egyetlen trófea az amerikai profi sportokban, melyből nem készítenek évről évre újat, hanem az adott bajnok egy esztendő erejéig tarthatja birtokában, majd az esetleges elmaradt címvédés esetén tovább kell adnia a serleget az új győztesnek.

Bár a korai időkben mondhatni amatőr keretek között folyt a harc a Stanley-kupáért, már akkor is véresen komolyan vették a játékosok a trófea elhódítását. A vallási fanatizmussal való párhuzam legjobban 1905-ben érhető tetten, amikor is a Dawson City kihívta az Ottawa Silver Seven csapatát a kupáért. A yukoni együttes 4000 mérföldet utazott hajón, vonaton és még kutyaszánon is, hogy a kanadai fővárosban megmérkőzzön a Silver Sevennel – bár a Dawson City végül kikapott, az egyik meccsen méghozzá igen csúnyán, 23-2-re, az ő példájuk is jól mutatja, hogy már a kezdetektől fogva nagy értéket képviselt a Stanley-kupa a jégkorongozók körében. Az azóta eltelt években pedig semmit sem csökkent a tekintélye, talán csak az olimpiai aranyérem versenghet vele.

Az Original Six

1917-ben alapult meg az NHL, kezdetben öt csapattal, és innentől kezdve csupán kétszer nem osztották ki a Stanley-kupát: 1919-ben a spanyolnátha világjárványa az NHL-re is kihatással volt, míg 2005-ben az elhúzódó bérvita miatt került sor arra, hogy szégyenszemre a Stanley-kupa gazdátlan maradt. Utóbbi szégyenfolt után 2006-ban felülbírálták az 1926 óta tartó hagyományt, amikor is a többi liga elsüllyedésével és csődbemenésével a Stanley-kupa az NHL bajnokának privilégiumává vált, majd 1946-ig minden tulajdonjogot megszerzett a liga a kupa kisajátításának érdekében. Ezzel gátat vetettek annak, hogy a jövőben amatőr csapatok is pályázzanak a Stanley-kupára, ez viszont ellenszegült Lord Stanley akaratának, aki annak idején úgy határozott, hogy minden évben ki kell osztani a hokivilág Szent Grálját az adott év legjobb csapatának. Így akármit is hozzon 2012 szeptembere az esedékes bérvitát illetően, a Stanley-kupát így is, úgy is kiosztják majd valakinek, de remélhetőleg ismét egy NHL-es csapatnak.

Az Original Six az NHL hat legidősebb csapata, mely mind a mai napig játszik a ligában. Hódító hadjáratuk az 1943-as szezonban, huszonhat évvel a liga megalapulása után kezdődött, de már azelőtt is léteztek. Az elnevezés csak azután került be a köztudatba, hogy az addig hétfős liga a Brooklyn Americans visszavonulásával hat főre apadt: a Montreal Canadiens, a Toronto Maple Leafs, a Boston Bruins, a New York Rangers, a Chicago Blackhawks és a Detroit Red Wings a liga 1967-es kibővítéséig egymás között küzdött meg a Stanley-kupáért.

Így egyáltalán nem meglepő, hogy a legtöbb Stanley-kupát elhódító csapatok között a fenti klubok nevei találhatók. A Montreal 24 bajnoki címét még jó ideig nem fogja megközelíteni senki, de a Detroit (11) és a Toronto (13) sem szégyenkezhet a harmadik, illetve a második helyen. A Boston Bruins és a Chicago Blackhawks az utóbbi években tettek pontot jó hosszúra nyúlt kupaínségükre: a Blackhawks 2010-ben 49 év után került fel ismét a csúcsra, míg a Bostonnak 39 évet kellett várni a hatodik Stanley-kupájukra. A New York Rangers csupán háromszor diadalmaskodott az Original Six előtti időkből, majd 1994-ben, 54 évvel az 1940-es sikerük után értek negyedszer is a csúcsra Marc Messier vezérletével.

Bővítések, dinasztiák

A hat csapatos liga létszáma 1967-ben megduplázódott, ami azzal kecsegtetett, hogy sokkal változatosabbak lesznek az idények. Hét évnek kellett azonban eltelnie ahhoz, hogy az első nem Original Sixes klub is felülhessen az NHL trónjára. Bár 1968 és 1970 között a St. Louis Blues mindhárom idényben nagydöntőt játszott, egyszer sem sikerült győztesként kikerülnie a végső párharcból. Végül a Philadelphia Flyers büszkélkedhetett azzal, hogy megszakította az Original Six hegemóniáját a Stanley-kupa névsorában.

A Flyers 1974-ben és 1975-ben is bajnoki címnek örvendett, majd ezt követően a dinasztiák kora következett az NHL-ben. Az edzőlegenda Scotty Bowman zsinórban négy címet szerzett a Montreal Canadiensszel, majd őket felváltotta az 1980-tól a New York Islanders, majd azokét az Edmonton Oilers uralma. A ’80-as években ezen két csapaton kívül csak a Montreal (1986), illetve Calgary Flames tudott feliratkozni a kupára, utóbbi csapat máig egyetlen bajnoki címét 1989-ben gyűjtötte be.

A liga 1994-es nyugati, illetve keleti főcsoportos felosztásáig még sor került egy címvédésre a Pittsburgh Penguinstől, ahol a ’80-as évek dinasztiáihoz hűen szintén legendás játékosok kergették a pakkot, kezdve Mario Lemieux-vel és Jaromir Jagrrel.

Végül az utolsó szezonban, amikor még a két klasszikus főcsoport jellemezte az NHL-t, a Los Angelesben játszó Wayne Gretzkyt megakadályozta a Montreal Canadiens az ötödik Stanley-kupájának elhódításában. Máig ez volt az utolsó alkalom, hogy kanadai klub aratta le a végső diadalt az NHL szezonjában – azaz lassan húsz éve annak, hogy Kanada hét csapata klubszinten nem tudta visszaállítani az ország hírnevét.

Legendák, érdekességek

Számos érdekesség fűződik az NHL rájátszásaihoz és Stanley-kupa döntőihez. Talán a legizgalmasabb és leghátborzongatóbb a Toronto Maple Leafshez köthető. A kanadaiak az 1951-es Montreal elleni döntőben Bill Barilko hosszabbításban lőtt találatával hódították el a Stanley-kupát, ami a csapat kilencedik bajnoki címe volt egyben. A következő nyáron a torontói hősnek kikiáltott Barilko egy repülőszerencsétlenséget követően eltűnt, és vele együtt mintha a Torontótól is elpártolt volna a szerencse.

Barilko holtteste végül 1962-ben került elő, abban az évben, amikor a Toronto tizenegy év ínséges időszak után ismét révbe ért. A következő két évben sem találtak legyőzőre a Juharlevelesek, míg az 1967-es sikerük mindmáig az utolsó a Toronto Maple Leafs történetében.

Szintén a playoffhoz vezethető vissza az egyszeri nézők számára leginkább szembetűnő detroiti hagyomány: a polipdobálás. Ennek eredete 1952-ben keresendő, amikor is még csak két párharcot kellett megnyernie egy csapatnak ahhoz, hogy a Stanley-kupa a birtokába kerüljön. Mivel a polipnak nyolc csápja van, és nyolc győzelem kellett a végső siker érdekében, így minden adott volt, hogy ez az állat nője ki magát a Detroit kabalaállatává. A polipdobálás a mai napig él Detroitban, és már olyan kultikus státuszt ért el a Red Wings drukkerek körében, hogy már egy konkrét etikettet is kidolgoztak, hogy miként is kell bedobni az állatkákat a pályára. Az eddigi legnagyobb polipot 1995-ben dobták be, amikor is a jószág nem kevesebb, mint tizenhét kilót nyomott – már csak azt nehéz elképzelni, hogy hogyan dobták át a palánkon a delikvensek.

A polipok megihlettek számos más csapatot a ’90-es és a 2000-es években, de ezekről majd a holnapi számunkban számolunk be.

Természetesen a Stanley-kupa döntői nem nélkülözik az emlékezetes megmozdulásokat sem. Bobby Orr repülős gólöröme még negyven év távlatából is az NHL legismertebb jelenete, és ez is csak alátámasztja azt a tényt, hogy a Stanley-kupa elhódítása a Szent Grálhoz hasonlóan csodákra képes – még repülni is megtanítja az embert.