Magyar foci

Orbán szerint Debrecen megérdemli az új stadiont

A miniszterelnök szombaton Debrecenben tekintte meg a veretlenül bajnokságot nyerő Loki 2-0-s győzelmét a Haladás ellen, majd a találkozó után válaszolt néhány újságírói kérdésre. A kormányfő szerint Debrecen a magyar labdarúgás fővárosa, az ország egyik leggyorsabban fejlődő regionális centruma, így teljesen érthető, ha a kormány támogatja a nagy beruházásokat.

Gálahangulat volt Debrecenben a szezon utolsó mérkőzése előtt, és a bajnokcsapat a végére sem eresztett le, szép játékkal tette fel a koronát a 2011-2012-es idényre.

A díjátadón Orbán Viktor miniszterelnök minden debreceni játékosnak gratulált, illetve átadta a bajnoki trófeát, Csányi Sándor MLSZ-elnök pedig az aranyérmeket akasztotta a futballisták, valamint a szakmai stáb és a klubvezetés tagjainak nyakába.

"Évek óta Debrecen a magyar labdarúgás fővárosa, nagyon fontos, hogy a debreceni sikerek mögé biztos alapok, támaszok is kerüljenek. Az egyik ilyen támasz az új stadion, amit Lajos már évek óta épp az aktuális kormányokon próbál kipréselni. Velem nagyobb szerencséje volt, mint az előzőekkel, így a stadion – mintegy a debreceni népakaratként – úgy tűnik, hogy rendben lesz. A magyar bürokrácia még mindig elég borzalmas, karcsúsítjuk, meg nyesegetjük, de az ember még mindig sokat szenved vele, tehát kell néhány hónap, míg az építkezés megkezdődik. Remélem, hogy 2014 tavaszán már birtokba vehetik a játékosok a létesítményt – nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök. – Debrecen egy erős hely, megbízható városvezetéssel, a pénzt nem szokták ellopni, amiben megállapodunk, betartják. Azt gondolom, jó lelkiismerettel dönthetett a kormány, hogy ezek a beruházások itt megvalósuljanak. A labdarúgás a gyerekekről szól, ők is focisták, csak később profi labdarúgókká válnak. Amikor sportra és akadémiára áldozunk, amikor stadiont építünk, akkor a gyerekekre gondolunk és nekik építjük.  Így jó szívvel dönthetett a kormány arról, hogy az új stadion és a labdarúgó akadémia megvalósuljon. Debrecen egy nagy ipari központ, amely az ország egyik leggyorsabban fejlődő regionális centruma, ilyen helyre kell egyetemet, iskolákat és sportlétesítményeket építeni. Debrecenben az új létesítmények mindig jó befektetésnek bizonyultak, hiszen jelenleg is a stadiontól néhány utcányira, a Debreceni Sportuszodában zajlik az úszó Európa-bajnokság, de a Főnix Csarnok is rendszeresen rangos rendezvények helyszíne. Már csak egy jó, élvonalbeli hokicsapat kellene a városnak, mert az most még nincs." - idézi Orbán Viktor a dvsc.hu.