Valóságos magyar aranyesővel ünnepli Debrecen a kissé meglepő Európa-bajnoki rendezést: öt nap alatt hét magyar elsőség, és tizenhét dobogós helyezés született a hajdúsági városban, ezzel pedig közel került a történelmi csodatett: a magyar küldöttség az 1954-es, torinói kontinensviadal után újra több mint nyolc arannyal fejezheti be az Eb-t, ezzel minden idők legsikeresebb szereplését produkálva.
A kontinens tehát valósággal a lábaink előtt hever, s mivel olimpiai évben járunk, az embernek akarva-akaratlanul is eszébe jut a számolgatás. Ha sikerülne még két másodpercet faragnia az idejéből Hosszú Katinkának, ha Cseh Laci rátenne még egy lapáttal, ha Kis Gergő nem munkából, hanem pihenésből érkezne, ha Gyurta Dani hegyezné a formáját, akkor bizony az olimpián is aranyérem hullana az égből, akárki meglássa. A szurkoló már csak ilyen, a sikerek elkényeztetik, s akit egyszer már látott a dobogó tetején ünnepelni, azt újra visszavárja. Ha nem sikerül, csalódott.
Pedig az olimpia és az Európa-bajnokság már régen nem egy kávéház. És nem csak a hagyományosan erős amerikaiak és ausztrálok miatt, hiszen Japán is egyre félelmetesebb, Kínából mindig sikerül előkeríteni egy tökéletesen ismeretlen világklasszist, a brazilok a sprintszámokban aratnak, Kenyának és Zimbabwének is megvan a maga ügyeletes sztárja, Új-Zélandról, vagy Dél-Afrikáról már nem is beszélve.
Az úszás világsport. Immáron végérvényesen.
Alig két hónappal az olimpia kezdete előtt (az úszóversenyeket hagyományosan az első héten bonyolítják a nyári játékok szervezői) medencébe ugrani egy Európa-bajnokságon veszélyes dolog, és versenyzőink többsége ezt már akkor is tudta, amikor kiderült, Debrecenben adhatnak egymásnak randevút a kontinens legjobbjai. Lehetetlen május és július vége között újra csúcsformába lendülni, következésképp aki nagyon éles az Eb-n, az az olimpián biztosan halványabb lesz - hogy fordított összefüggés van-e a két esemény között, azt viszont nehéz lenne bizonyítani.
Négy éve mindenesetre nem Európa ült tort az olimpiai úszóversenyek felett. Még kevésbé azok, akik Eindhovenben márciusban (tehát időarányosan jóval korábban, mint idén Debrecenben) kontinensbajnokká avanzsáltak: közülük csak ketten, Alain Bernard, a franciák sprintere, és a holland női 4x100-as gyorsváltó tudott Eb-címre olimpiát is nyerni.
A harminckét versenyszám közül mindössze hetet nyertek az öreg kontinens versenyzői. Mindössze nyolc olyan Európa-bajnoki aranyérmes akadt, aki néhány hónappal később, az olimpián dobogós helyen tudott végezni. Nem győzni, "csak" bekerülni a legjobb három közé.
Az érmeseket vizsgálva már kissé szebb képet mutat a helyzet, tizenhárom olyan Eb-érmes is akadt ugyanis, akinek az olimpián is medált akasztottak a nyakába. A húsz európai dobogós közül hét olyan is akadt, aki nem állt rajtkőre Eindhovenben, vagy ha ott is volt, csúfosan leszerepelt.
Az olimpia két nagy európai úszósztárja, Britta Steffen és Rebecca Adlington (mindketten két aranyérmet szereztek a kínai fővárosban) közül egyik sem állt rajthoz az Európa-bajnokságon 2008-ban.
Eddig a tények. Minden más csak meddő okoskodás, találgatás, fantazmagória. A britek idén is inkább bujkálnak, az Európa-bajnokságra tartalékos csapattal jöttek, akárcsak a hollandok, vagy a franciák. Ezerrel megy a taktikázás, a furmányoskodás - ki ebben hisz, ki abban.
Én a magam részéről amondó vagyok, nincs annál jobb érzés, mint amikor valaki azzal az érzéssel vághat neki élete fő versenyének, hogy képes győzni, képes dobogóra kerülni, képes a világ legjobbjaival is felvenni a versenyt. A magyar válogatott nem csak az aranyérmeket, de az önbizalmat is zsákszámra gyűjti Debrecenben - az utóbbinak pedig, az Eb-érmekkel ellentétben, igenis lesz jelentősége Londonban.
A táblázat a 2008-as úszó Európa-bajnokság és az Olimpiai Játékok eredményeit hasonlítja össze. Jól látszik, hogy a Pekingben minden számban sokkal jobb idő kellett a győzelemhez és a dobogóhoz, mint az Eb-n, és az is nyilvánvaló, hogy nem Európa uralta az olimpia úszóversenyeit. A táblázatban a legjobban szereplő magyar indulókat tüntettük fel, rajtuk kívül a dobogósok, illetve (amennyiben az olimpián nem fért fel a pódiumra) a legjobb európai szereplő került kiemelésre. A pekingi versenyen a legrosszabbul női 400 méteres vegyesúszásban szerepelt az öreg kontinens, ebben a számban már a nyolcas döntőbe is csak egyetlen európai, a lengyel Katarzina Baranowska tudta magát beverekedni.