Király Kupa

Katalán és baszk csata - Messire és Llorentére hangolva

Megrendezni sem lehetett volna jobban. A 2011-12-es európai klubfutballszezon záró felvonásán a Spanyol Király Kupa döntőjében két olyan csapat feszül egymásnak, amely a sorozat létrehozásában is főszerepet játszott.

Sztárok egymás ellen, vajon melyikük örül a végén?

A Copa del Rey 110 éves történelmének első fináléját ugyan a Club Bizcaya nyerte a Barcelona ellen, ám a vita azóta is tart, nevezetesen arról, hogy az a bizonyos első siker melyik baszk csapatnak tulajdonítható. Az 1898-ban alapított Athletic Club legnagyobb városi riválisa a Bilbao FC volt, és a két gárdából szervezett Bizcaya lett az 1902-ben első ízben kiírt spanyol kupa győztese. A tényleges fúzió 1903-ban történt, hivatalosan ekkor kezdődött a jelenleg is Athletic Club Bilbao néven futó baszk csapat históriája. Az Oroszlánok azon túl, hogy soha nem estek ki a spanyol bajnokság első osztályából - ezt csak a Barcelona és a Real Madrid mondhatja el magáról - igazi kupa specialisták, a Bizcaya győzelmét leszámítva 23-szor hódították el a királyi trófeát, és csupán egy csapat van a mezőnyben, amely ezt a teljesítményt is felülmúlta, ez pedig a péntek esti ellenfél, a Barcelona, amely 25-ször jutott a csúcsra. A jelenlegi címvédő, a Real Madrid következik a sorban, majd tisztes távolból követik őket a többiek.

  • Athletic Bilbao - Barcelona 2012-05-25 22:00:00

 

Az idei Copa del Rey jelentőségét azonban nem csupán a finalisták múltja emeli az átlag fölé, nem túlzás azt állítani, hogy két csalódott együttes lép majd pályára a Vicente Calderonban.

Apropó, helyszín. Az eredeti kiírás szerint a döntőt a Santiago Bernabéu-ban rendezték volna, ám miután a Barca a negyeddöntőben elbúcsúztatta a Realt, senki nem szorgalmazta, hogy a későbbi bajnok otthonában játsszák a sorozat zárómeccsét. Különösen a baszkok és a katalánok ágáltak ez ellen, így aztán a szövetség salamoni döntést hozott, maradt a főváros, de a kisebbik madridi csapat, az Atlético stadionja lett helyszín.

A Barcelonának idén még nem volt oka hasonló örömre, most lehet pótolni - Fotó: ReutersVisszatérve a Barcelona és a Bilbao idei szereplésére, a gránátvörös-kékek a bajnoki címüket elveszítették, a BL-ben nem jutottak a döntőbe, így maradt nekik a Király Kupa, ami az utóbbi évek címhalmozása tükrében sovány vigasznak tűnhet. Mégis úgy gondolom, és nyilván így vélekednek Barcelonában is, hogy ez a meccs méltó megkoronázása lehet a 2008 nyara óta tartó Guardiola-korszaknak, amely 2009-ben éppen az Athletic Bilbao elleni spanyol kupagyőzelemmel kezdődött. A klub legeredményesebb időszakát ezen felül három-három bajnoki cím és spanyol szuperkupa siker, két-két Bajnokok Ligája, Európai Szuperkupa és Klubvilágbajnoki elsőség tette történelmivé, no meg persze az a játék, ami az egyetemes futballban is korszakosnak nevezhető. Ennek a periódusnak az utolsó állomása lesz a pénteki mérkőzés, Pep Guardiola búcsúmeccse, ha úgy tetszik Xaviék jutalomjátéka.

Egy kupacban a baszkok, akik most hasonló mutatványra készülnek - Fotó: EPA/Alfredo AldaiLesz azonban egy ellenfél is, amely talán a katalánoknál is éhesebb a sikerre. A baszkok kissé takarékos üzemmódban futballozták végig a bajnokságot, a tizedik helyen végeztek, láthatóan a kupára és az Európa Ligára koncentráltak, utóbbit azonban simán elbukták, pedig nem kisebb csapatokon jutottak túl, mint a Manchester United, a Schalke vagy a Sporting. Az Atlético elleni bukaresti vereséget egyvalami feledtetheti, a Copa del Rey elhódítása, ráadásul a sorozat legeredményesebb klubja, a Barcelona ellen. Az esély kicsi, az irodák tízszeres pénzt fizetnek a Bilbao sikerére, ám a baszkok többször megviccelték már az ellenük fogadókat.

Mint minden döntőt, a mostanit is lehet előzetesen egy-egy kulcsjátékos teljesítményére kihegyezni. Az egyik oldalon a Primera División legeredményesebb futballistája, az 50 gólos Lionel Messi, a másikon az idei Király Kupa sorozatban legtöbb találatot elérő Fernando Llorente áll fókuszban. Hogy kettejük közül a háromszoros Aranylabdás argentin zseni, vagy a két hét múlva az Európa-bajnokságon is érdekelt, 2010-ben világbajnoki címet szerző bilbaói csatár lesz a nyerő, az tulajdonképpen őket érdekli a legkevésbé. Igazi csapatemberekről lévén szó, a cél érdekében bármikor hajlandóak alárendelni egyéni sikerüket csapatuk győzelmével szemben. Más kérdés, hogy nélkülük a Barca és a Bilbao játéka is sokkal kevesebb lenne. Nem beszélve a döntőről, ahol ugyan messze lesznek egymástól, de ha mint általában jó napot fognak ki, felvillanthatják a spanyol futballra jellemző, katalán és baszk stílussal fűszerezett világszínvonalat.

Spanyol Király Kupa
2011-2012 - Út a döntőig
BARCELONA   ATHLETIC BILBAO
  Mérkőzések  
L'Hospitalet (1-0, 9-0)   Real Oviedo (1-0, 1-0)
Osasuna (4-0, 2-1)   Albacete (0-0, 4-0)
Real Madrid (2-1, 2-2)   Mallorca (2-0, 1-0)
Valencia (1-1, 2-0)   Mirandés (2-1, 6-2)
  Összesítve  
6 győzelem, 2 döntetlen   7 győzelem, 1 döntetlen
  Gólkülönbség  
23-5   17-3
  Gólszerzők  
Fàbregas(3), Iniesta(2), Tello(2), Messi(2), Thiago Alcântara(2), Cuenca(2), Pedro(2), Puyol(2), Xavi(2), Sánchez, Sergi Roberto, Abidal, Dani Alves   Llorente(5), Susaeta (2), Ander Herrera(2), Muniain (2), Aurtenetxe, De Marcos, Toquero, San José, Ramis (öngól), César Caneda (öngól)
Spanyol Király Kupa
Az eddigi döntők
ÉV HELYSZÍN GYŐZTES MÁSODIK EREDMÉNY
2011 Valencia Real Madrid CF FC Barcelona 1-0 (hosszabbítás)
2010 Barcelona Sevilla FC Atlético de Madrid 2-0
2009 Valencia FC Barcelona Athletic Bilbao 4-1
2008 Madrid Valencia CF Getafe CF 3-1
2007 Madrid Sevilla FC Getafe CF 1-0
2006 Madrid RCD Espanyol Real Zaragoza 4-1
2005 Madrid Real Betis Osasuna 2-1 (hosszabbítás)
2004 Barcelona Real Zaragoza Real Madrid CF 3-2 (hosszabbítás)
2003 Elche RCD Mallorca Recreativo de Huelva 3-0
2002 Madrid Deportivo La Coruña Real Madrid CF 2-1
2001 Sevilla Real Zaragoza Celta Vigo 3-1
2000 Valencia RCD Espanyol Atlético Madrid 2-1
1999 Sevilla Valencia CF Atlético Madrid 3-0
1998 Valencia FC Barcelona RCD Mallorca 1-1 (11-esekkel 5-4)
1997 Madrid FC Barcelona Real Betis 3-2 (hosszabbítás)
1996 Zaragoza Atlético Madrid FC Barcelona 1-0 (hosszabbítás)
1995 Madrid Deportivo La Coruña Valencia CF 2-1
1994 Madrid Real Zaragoza Celta Vigo 0-0 (11-esekkel: 5-4)
1993 Valencia Real Madrid CF Real Zaragoza 2-0
1992 Madrid Atlético Madrid Real Madrid CF 2-0
1991 Madrid Atlético Madrid RCD Mallorca 1-0
1990 Valencia FC Barcelona Real Madrid CF 2-0
1989 Madrid Real Madrid CF Real Valladolid 1-0
1988 Madrid FC Barcelona Real Sociedad 1-0
1987 Zaragoza Real Sociedad Atlético Madrid 2-2 (11-esekkel: 4-2)
1986 Madrid Real Zaragoza FC Barcelona 1-0
1985 Madrid Atlético Madrid Athletic Bilbao 2-1
1984 Madrid Athletic Bilbao FC Barcelona 1-0
1983 Zaragoza FC Barcelona Real Madrid CF 2-1
1982 Valladolid Real Madrid CF Sporting de Gijón 2-1
1981 Madrid FC Barcelona Sporting de Gijón 3-1
1980 Madrid Real Madrid CF Castilla CF 6-1
1979 Madrid Valencia CF Real Madrid CF 2-0
1978 Madrid FC Barcelona UD Las Palmas 3-1
1977 Madrid Real Betis Athletic Bilbao 2-2 (11-esekkel: 8-7)
1976 Madrid Atlético Madrid Real Zaragoza 1-0
1975 Madrid Real Madrid CF Atlético Madrid 0-0 (11-esekkel: 4-3)
1974 Madrid Real Madrid CF FC Barcelona 4-0
1973 Madrid Atlético Bilbao CD Castellón 2-0
1972 Madrid Atlético Madrid Valencia CF 2-1
1971 Madrid CF Barcelona Valencia CF 4-3
1970 Barcelona Real Madrid CF Valencia CF 3-1
1969 Madrid Atlético Bilbao Elche CF 1-0
1968 Madrid CF Barcelona Real Madrid CF 1-0
1967 Madrid Valencia CF Atlético Bilbao 2-1
1966 Madrid Real Zaragoza Atlético Bilbao 2-0
1965 Madrid Atlético Madrid Real Zaragoza 1-0
1964 Madrid Real Zaragoza Atlético Madrid 2-1
1963 Barcelona CF Barcelona Real Zaragoza 3-1
1962 Madrid Real Madrid CF Sevilla CF 2-1
1961 Madrid Atlético Madrid Real Madrid CF 3-2
1960 Madrid Atlético Madrid Real Madrid CF 3-1
1959 Madrid CF Barcelona Granada CF 4-1
1958 Madrid Atlético Bilbao Real Madrid CF 2-0
1957 Barcelona CF Barcelona RCD Español 1-0
1956 Madrid Atlético Bilbao Atlético Madrid 2-1
1955 Madrid Atlético Bilbao Sevilla CF 1-0
1954 Madrid Valencia CF CF Barcelona 3-0
1953 Madrid CF Barcelona Atlético Bilbao 2-1
1952 Madrid CF Barcelona Valencia CF 4-2
1951 Madrid CF Barcelona Real Sociedad 3-0
1950 Madrid Atlético Bilbao Real Valladolid 4-1
1949 Madrid Valencia CF Atlético Bilbao 1-0
1948 Madrid Sevilla CF Celta Vigo 4-1
1947 A Coruña Real Madrid CF RCD Español 2-0
1946 Barcelona Real Madrid CF Valencia CF 3-1
1945 Barcelona Atlético Bilbao Valencia CF 3-2
1944 Barcelona Atlético Bilbao Valencia CF 2-0
1943 Madrid Atlético Bilbao Real Madrid CF 1-0
1942 Madrid CF Barcelona Atlético Bilbao 4-3
1941 Madrid Valencia CF RCD Español 3-1
1940 Madrid RCD Español Real Madrid CF 3-2
1939 Barcelona Sevilla FC Rácing Ferrol 6-2
1937 Barcelona Levante UD Valencia CF 1-0
1936 Valencia Madrid FC CF Barcelona 2-1
1935 Madrid Sevilla FC CE Sabadell 3-0
1934 Barcelona Madrid FC Valencia CF 2-1
1933 Barcelona Athletic Bilbao Madrid FC 2-1
1932 Madrid Athletic Bilbao FC Barcelona 1-0
1931 Madrid Athletic Bilbao Real Betis 3-1
1930 Barcelona Athletic Bilbao Madrid CF 3-2
1929 Valencia RCD Español Real Madrid CF 2-1
1928 Santander FC Barcelona Real Sociedad 3-1
1927 Zaragoza Real Unión Arenas Club de Getxo 1-0
1926 Valencia FC Barcelona Atlético Madrid 3-2
1925 Sevilla FC Barcelona Arenas Club de Getxo 2-0
1924 San Sebastián Real Unión Real Madrid CF 1-0
1923 Barcelona Athletic Bilbao CE Europa 1-0
1922 Vigo FC Barcelona Real Unión 5-1
1921 Bilbao Athletic Bilbao Atlético Madrid 4-1
1920 Gijón FC Barcelona Athletic Bilbao 2-0
1919 Madrid Arenas Club de Getxo FC Barcelona 5-2
1918 Madrid Real Unión Madrid FC 2-0
1917 Barcelona Madrid FC Arenas Club de Getxo 2-1
1916 Barcelona Athletic Bilbao Madrid FC 4-0
1915 Irún Athletic Bilbao RCD Español 5-0
1914 Irún Athletic Bilbao FC Espanya de Barcelona 2-1
1913 Barcelona FC Barcelona Real Sociedad 2-1
1913 Madrid Rácing de Irún Athletic Bilbao 1-0
1912 Barcelona FC Barcelona Gimnástica Madrid 2-0
1911 Bilbao Athletic Bilbao CD Español 3-1
1910 Madrid FC Barcelona Club Español de Madrid 3-2
1910 San Sebastián Athletic Bilbao Vasconia 1-0
1909 Madrid Club Ciclista Club Español de Madrid 3-1
1908 Madrid Madrid FC Real Vigo Sporting 2-1
1907 Madrid Madrid FC Club Bizcaya 1-0
1906 Madrid Madrid FC Athletic Bilbao 4-1
1905 Madrid Madrid FC Athletic Bilbao 1-0
1904 Madrid Athletic Bilbao Nem volt döntő  
1903 Madrid Athletic Bilbao Real Madrid 3-2
1902 Madrid Club Bizcaya FC Barcelona 2-1
Spanyol Király Kupa
A legsikeresebb klubok
KLUB GYŐZTES DÖNTŐS GYŐZELMEK
FC Barcelona 25 9 1910, 1912, 1913, 1920, 1922, 1925, 1926, 1928, 1942, 1951, 1952, 1953, 1957, 1959, 1963, 1968, 1971, 1978, 1981, 1983, 1988, 1990, 1997, 1998, 2009
Athletic Bilbao 23 12 1903, 1904, 1910, 1911, 1914, 1915, 1916, 1921, 1923, 1930, 1931, 1932, 1933, 1943, 1944, 1945, 1950, 1955, 1956, 1958, 1969, 1973, 1984
Real Madrid 18 19 1905, 1906, 1907, 1908, 1917, 1934, 1936, 1946, 1947, 1962, 1970, 1974, 1975, 1980, 1982, 1989, 1993, 2011
Atlético Madrid 9 9 1960, 1961, 1965, 1972, 1976, 1985, 1991, 1992, 1996
Valencia CF 7 10 1941, 1949, 1954, 1967, 1979, 1999, 2008
Real Zaragoza 6 5 1964, 1966, 1986, 1994, 2001, 2004
Sevilla FC 5 2 1935, 1939, 1948, 2007, 2010
RCD Espanyol 4 5 1929, 1940, 2000, 2006
Real Unión 3 1 1918, 1924, 1927
Real Sociedad 2 5 1909, 1987
Real Betis 2 2 1977, 2005
D. La Coruña 2 1995, 2002
Arenas Club de Getxo 1 3 1919
RCD Mallorca 1 2 2003
Club Bizcaya 1 1 1902
Racing Irún 1 1913
Levante UD 1 1937