Karrier

A focit nem hagyom abba, de az NB I-be nem térek vissza - Kocsárdi

Az élvonaltól búcsúzott Zalaegerszeg rutinos védője, Kocsárdi Gergely a klub hivatalos honlapjának elmondta, hogy visszavonulását fontolgatja, de az biztos, hogy az NB I-ben már nem lép többet pályára.

A játékos még nem tudja, hogy végleg szögre akasztja-e a stoplist, vagy az NB II-be cúszott csapatban vállal-e még egy szezont "Erre a kérdésre majd csak akkor tudok pontosan válaszolni, ha Nagy Ferenc elnök vázolja a következő bajnokságra szóló terveket. Az viszont eldőlt, hogy az NBI-ben már nem futballozom többet" - fogalmazott Kocsárdi a ztefc.hu-n.

"Ne szépítsük a dolgokat! Nem vagyok már mai gyerek, az évek elszálltak felettem. Tavaly is azon gondolkoztam már, hogy alacsonyabb osztályban kellene folytatnom. De végül bevállaltam még egy évet - tette hozzá a csapatkapitány. - Szeretnék már elhelyezkedni a civil életben, de ez a profi foci mellett elképzelhetetlen, nem lehet a kettőt összeegyeztetni. A focit viszont nem hagyom abba, alacsonyabb szinten, kevesebb befektetett energiával folytatom. Szeretnék a Zalaegerszegben futballozni, de még nem tudjuk, milyen körülmények, milyen lehetőségek várnak ránk. Az elmúlt évünk, az ismert okok miatt, nemcsak szakmailag, hanem anyagilag is nagyon megviselt."