Debreceni úszó Eb

Ezüstérmet szerzett női gyorsváltónk 4x200-on

  • 63/MTI

A második helyet szerezte meg a Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn, Mutina Ágnes, Hosszú Katinka összeállítású magyar csapat a női 4x200-as gyorsváltó döntőjében, az aranyérmet Olaszország, a bronzérmet pedig Szlovénia gyűjtötte be.

Lányaink ezüstérmet szereztekA mieinknél Jakabos Zsuzsanna ugrott elsőként a vízbe, ugyan rosszul kezdett, de nagy hajrával a második helyen fejezte be saját etapját, így Verrasztó Evelyn a második helyen vette át a csapatot.

A mostani Eb-n már két érmet is begyűjtő lányunk kiválóan teljesített, a négy hossz alatt egy testhosszt vert a mezőnyre, így Mutina Ágnesnek nem volt más dolga, mint tartani az előnyt. Eb-bronzérmes versenyzőnk meg is tartotta a fórt, de a mieink mögött az olaszok már felzárkóztak a második helyre, míg a németek elveszítették esélyüket az éremre.

A negyedikként vízbe szállók közül a magyaroknál a nemrégiben 200 vegyesen aranyat szerző Hosszú Katinkának kellett tartania az olaszok gyorsúszáskirálynőjét, Federica Pellegrinit. Hosszú az első 100 méterén még bírta az iramot az olimpiai bajnokkal, de a második 100-ra már kijött rajta a fáradtság - ellenfele ezen a napon csak erre a számra koncentrálhatott -, ez pedig sorsdöntőnek bizonyult, a táv olimpiai-, világ- és Európa-bajnoka megnyerte az olaszoknak a versenyt.

A magyar váltó végül az ezüstérmet szerezte meg, és ugyan két éve megnyerte a számot, csalódásnak semmiképpen nem nevezhető eredményt sikerült elérniük.

"Szerintem most én voltam a leggyengébb láncszem. Igyekeztem minél jobban úszni, hogy sikerüljön elérni, amit két éve, de örülök az ezüstéremnek is. Nagyon nagy dolog több éven keresztül egy váltóval az élen lenni" - mondta a 200 m vegyesen korábban bronzérmes Verrasztó.

"Mindannyian mindent megtettünk, ebben biztos vagyok, tudtuk, hogy az olaszok negyedik embere nagyon jó, Katkán nagyon nagy teher volt" - nyilatkozta Mutina.

A 400 és 200 vegyesen is győztes Hosszú Katinka láthatóan csalódottan beszélt:

"Ennyi volt bennem, ennyi volt bennünk. Nagyon nehéz lesz az olimpián döntőbe kerülni, de ha sikerül, az mindenképpen nagyon jó eredmény lenne."

Debreceni úszó Eb
női 4x200 m gyors váltó
1. Olaszország (Alice Mizzau, Alice Nesti, Diletta Carli, Federica Pellegrini) 7:52.90 p
2. MAGYARORSZÁG (JAKABOS ZSUZSANNA, VERRASZTÓ EVELYN, MUTINA ÁGNES, HOSSZÚ KATINKA) 7:54.70
3. Szlovénia (Sara Isakovic, Anja Klinar, Ursa Bezan, Mojca Sagmeister) 7:59.73

 

Debreceni úszó Eb
Éremtáblázat
Helyezés Ország Aranyérem Ezüstérem Bronzérem
1. Magyarország 6 5 5
2. Németország 5 4 1
3. Olaszország 3 3 3
4. Franciaország 2 3 1
5. Svédország 2 2 0
6. Spanyolország 1 0 2
  Görögország 1 0 2
  Izrael 1 0 2
9. Nagy-Britania 0 2 0
10. Észtország 0 1 0
  Ukrajna 0 1 0