Átigazolás

Sanghajban biztosak Drogba szerződtetésében

A kínai labdarúgó-bajnokságban szereplő Sanghaj Senhua tulajdonosa szerint jól haladnak a tárgyalásaik a Chelsea-vel frissen Bajnokok Ligáját nyert, de a klubtól távozó Didier Drogbával.

Nicolas Anelka és Didier Drogba örülnek egy gólnak a Chelsea mérkőzésén 2009-ben.

Drogba szerződése lejár, és nem hosszabbítja azt meg, de azt eddig nem árulta el, hogy hol folytatja a pályafutását. Az angol sajtó már korábban is a Sanghaj Senhuát emlegette következő csapataként, és a kínaiak most megerősítették, hogy komolyan tárgyalnak a csatárral.

"Ahogy eddig állunk, a Senhua tárgyalásai a tervezett ütemben haladnak Drogbával" - mondta Csu Dzsun, a klub tulajdonosa.

Az elefántcsontparti csatár így valószínűleg újra a Chelsea-t januárban elhagyó francia Nicolas Anelka csapattársa lesz, aki azóta már edzői feladatokat is ellát a kínai együttesnél.