Debreceni úszó Eb

Kozma Dominik legjobb idővel döntős, Biedermann is a vert mezőnyben

  • VNA

Kozma Dominik egy napon belül kétszer úszott olimpiai A-szintet 200 gyorson, szerdán a négyes pályára került az Eb-döntőben.

Kozma Dominik a debreceni úszó Európa-Bajnokság 200 méteres gyorsúszás előfutamának győztese

A férfi 200 méteres gyorsúszás elődöntőivel zárult a keddi program a debreceni úszó Európa-bajnokságon, ahol az első futamban a délelőtt olimpiai A-szintet úszó Kozma Dominikért szurkolhattunk. A magyar versenyző féltávig remekül tartotta magát, ahol másodikként fordult. A harmadik hosszon ráadásul átvette a vezetést és ezt megtartotta a célig is, így 1:47,59-es időeredményével futamgyőztesként jutott be a szerdai döntőbe. Ez az eredmény jobb, mint az aktuális olimpiai A-szint (1:47,82), ami azt jelenti, hogy a délelőtti úszása nem volt véletlen.

"Nagyon boldogan úsztam végig a futamot, de most már úgy érzem, hogy a saját határaimat feszegetem" - nyilatkozta a magyar úszó az elődöntő után. Kozma mosolyát tovább szélesítheti az a tény, hogy a teljes mezőny legjobb idejét teljesítette, a második futamban ugyanis a világbajnok Paul Biedermann sem úszott nála jobbat (1:47,92), így Kozma a négyes pályán úszva csobbanhat vízbe a döntőben.