Átigazolás

20 millió eurót akar a Dortmund Kagawáért

Az egy év múlva lejáró szerződésű Sindzsi Kagawa szinte biztosan elhagyja nyáron a német bajnok és kupagyőztes Borussia Dortmundot, de a sárga-fekete klub keményen megkéri a japán középpályás árát.

Kagawa nem akarja meghosszabbítani kontraktusát, amely 2013 nyaráig érvényes, így a Dortmundnak a most következő átigazolási szezonban el kell adnia, ha jó pénzt akar kapni érte. Kérőkben nincs is hiány, a japán játékos Angliába vágyik, és a Manchester United, az Arsenal, valamint a Tottenham szívesen vinné is.

Ugyanakkor nagy kérdés, hogy mennyit kaphat érte a német bajnok. Korábbi becslések 5-10 millió euróról szóltak, a klub ügyvezető igazgatója, Hans-Joachim Watzke szerint viszont ennél jóval többet, 20 milliót ér a középpályás.

Sindzsi Kagawa a Borussia Dortmund Kiel elleni mérkőzésén a Német Kupában 2012-ben.

"Egyértelmű, hogy Sindzsi a korához képest érett játékos, aki óriási értéke a csapatunknak. Meg aztán, a Bayern tavaly 22 milliót fizetett Manuel Neuerért a Schalkénak, és neki is egy év volt a szerződéséből. Miért ne kérhetnénk meg mi is a játékosunk árát?" - fogalmazott a klubvezető.

Jürgen Klopp, a Dortmund immár kétszeres bajnok vezetőedzője szerint a csapat megérezné Kagawa távozását, de sokáig nem keseregne a búcsú miatt: "Szomorúak lennénk, de az elválás része ennek az üzletnek. A legfontosabb, hogy olyan csapatot tudjunk építeni, amellyel sikeres futballt tudunk játszani."

A szakember az elmúlt nyáron és a bajnoki szezon közben is többször hangoztatta, hogy a Bayern München a Bundesliga legnagyobb esélyese, és most is úgy tűnik, hogy a bajnokságban, a kupában és a Bajnokok Ligájában is ezüstérmes Bajorok altatásával próbálkozik: "A Bayern pozíciója nem ingott meg az elmúlt két évben. Sok minden múlik azon, hogy alakulnak a következő évek. Mi még mindig csak tanuljuk kezelni a helyzetünket. Az viszont biztos, hogy viszonylag jó körülmények között dolgozhatunk a klubnál."