Bajnokok Ligája

A Tottenhamnak és Juhászéknak keresztbe tett a Chelsea

A Premier League-ben csak hatodik helyen végzett Chelsea szombati esti Bajnokok Ligája-győzelmének köszönhetően indulhat a sorozat következő kiírásában is. Az UEFA szabályai miatt az angol negyedik Tottenhamnek a BL helyett az Európa Liga marad, a belga bajnok Anderlechtnek pedig selejteznie kell a főtábláért.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szabályai szerint a címvédő automatikusan tagja a következő idény főtáblás mezőnyének, akkor is, ha hazája bajnokságában nem vívta ki az indulást (a szabályt 2005-ben, a PL-ötödik Liverpool BL-győzeleme után hozták, akkor a következő szezonban öt angliai klub indulhatott a legrangosabb kontinentális sorozatban, azóta ez nem megengedett.). Mivel jelenleg egy országból maximum csak négy csapat indulhat, a Premier League-ben negyedik helyen végzett Tottenham Hotspurnek le kell mondania a BL-selejtezős indulás jogáról, ehelyett csak a második számú sorozatban, az Európa Ligában próbálkozhat.

A Tottenham mellett még négy másik csapatot érint a Chelsea győzelme. Juhász Roland együttese, a belga Anderlecht a Bayern sikere esetén főtáblás lett volna a BL-ben, így azonban már az utolsó selejtezőkörben pályára kell lépnie, míg a svájci FC Baselnek már a harmadik kvalifikációs körben be kell kapcsolódnia a küzdelmekbe. A máltai és északír bajnok, a Valletta és a Linfield a második helyett már az első körben pályára lép a selejtezőben.