Férfi kézilabda

Huszadik bajnoki címére tör a Veszprém, a Szeged történelmet írna

Fennállása huszadik bajnoki címét nyerheti meg a Veszprém a férfi kézilabda NB I-ben, amennyiben szombaton hazai közönség előtt ismét legyőzi a nagy rivális Szegedet.

Az egyik csapat második sikeréig tartó párharc nyitó felvonásán 33-22-re nyert a címvédő, és tulajdonképpen csak az első negyedórában volt izgalmas a csata. Aztán múlt vasárnap Szegeden a Pick remek játékkal 24-23-ra győzött, így mindent eldöntő harmadik csatára kényszerítette ellenfelét.

"Azonban amellett sem szeretnék szó nélkül elmenni, ahogyan a Szeged játszott. A mérkőzés alatt annyira nem is tűnt fel, de a felvételt visszanézve megállapítottuk, hogy szó szerint megvertek minket, s itt nem az eredményre gondolok. De igazából nem ezen múlott a mérkőzés kimenetele, hanem a már említett huszonhárom gólon" - írta a vehir. hu-n vezetett interneten vezetett naplójában Fazekas Nándor, a veszprémiek válogatott hálóőre. "A csapat edzőjének, Mocsai Lajosnak ez lesz az utolsó találkozója a címvédő kispadján, mert a jövőben elsősorban a magyar válogatott szövetségi kapitányaként dolgozik majd.Ami a mindent eldöntő harmadik meccset illeti, biztos vagyok benne, hogy sokan ki fognak jönni és buzdítani fognak minket. Kimondható, hogy hazai pályán kötelező számunkra a győzelem. Nagyon nehéz találkozóra számítok, hiszen a Pick is tudja, hogy nincs tovább, ezen a meccsen fog eldőlni a bajnokság sorsa. Úgy gondolom, hogy a csapat kellően motivált ahhoz, hogy megnyerjük a meccset és begyűjtsük a klub 20. bajnoki aranyérmét. Ehhez a támadójátékban és az emberelőnyös helyzetek kihasználásában kell javulni. Egész héten a tétnek megfelelően, rendkívül magas hőfokon készültünk." - tette hozzá a kapus.

A szegediek vasárnapi győzelmében kulcsszerepet játszott a kapuban remeklő Tatai Péter, aki szerint lehet keresnivalójuk idegenben is. "Ha meg tudjuk ismételni a szegedi játékot, akkor nyílt lesz a küzdelem. Nem tudom, mennyire súlyos a Szegeden remeklő Carlos Pérez sérülése. Ha Csárli nem tud két métert ugrani, csak 1,20-at, akkor komoly sanszunk lehet idegenben is. Harcolunk majd, ezt megígérhetem, hiszen mi is tisztában vagyunk vele, hogy egy bravúros, jó játékkal sikerülhet meglepni a Veszprémet."

Carlos Pérez állapota a mérkőzés utáni vizsgálatokon kiderült, hogy nem súlyos, így a 41 éves klasszis ott lesz a pályán társaival. Csak a lelátón ülhet viszont Ilyés Ferenc, a válogatott csapatkapitánya a olimpiai selejtező előtti felkészülés során szenvedett fáradásos törést a bokájában. "Szegeden sajnos rosszul játszottunk, szinte csak Csárli nyújtott kiemelkedő teljesítményt. Veszprémben mindenképpen győznünk kell! Kitűztem magamnak egy célt, mely szerint hétvégén már szeretnék úgy szurkolni a helyszínen a fiúknak, hogy már nem bicegek. Nagyon bízom benne, hogy így majd könnyebben ünnepelhetek együtt a srácokkal a meccs végén." - mondta az mkbveszprem.eu-nak Ilyés.

A Tisza-partiak 1996-ban és 2007-ben tudták megszakítani a veszprémi aranysorozatot (2000-ben pedig a Dunaferr), de a Veszprém Arénában még soha sem nyertek.

A Veszprém 1985, 1986, 1992, 1993, 1994, 1995, 1997, 1998, 1999, 2001, 2002, 2003, 2004, 2005, 2006, 2008, 2009, 2010 és 2011 után lehet ismét aranyérmes.