BL-döntő

A szurkolók 35 milliárd eurót költenek kedvenc külföldi csapatukra

Irgalmatlan összeget költenek szurkolásra és utazásra a Bajnokok Ligájában szereplő csapatok szurkolói - erről publikált felmérést pénteken a sorozat egyik főszponzora, a MasterCard

A MasterCard, a Bajnokok Ligája hivatalos szponzoraként ma hozta nyilvánosságra legfrissebb tanulmányának eredményét, amelyből kiderül, hogy az európai focirajongók összesen 35 milliárd eurót költenek arra, hogy követhessék kedvenc csapatuk BL-szereplését, vagy ellátogassanak annak mérkőzéseire.

A MasterCard és az European Business School (EBS) kutatása a belépőjegyekre, utazásra, kábeltévés előfizetésre, mezekre valamint ajándéktárgyak vásárlására fordított szurkolói költéseket összesíti. A teljes összeg nagyságrendjét jól érzékelteti, hogy abból akár száz müncheni futballstadion építését lehetne finanszírozni, de kitelne belőle Cristiano Ronaldo vagy Fernando Torres több százszoros átigazolási költsége is.

A Bajnokok Ligája döntőjére időzített kutatás szerint az európai szurkolók negyede, azaz összesen 41 millió ember szurkol külföldi csapatnak a BL-ben. Legtöbben (29%) a Barcelonának szorítanak külföldről, második a Real Madrid 10%-kal, majd a Manchester United következik. Az angol csapatot a külföldi foci kedvelőinek 8%-a választja.

A kutatás szerint napjainkra általánossá vált, hogy a szurkolók anyagilag is elköteleződnek kedvenc klubjuk mellett. Ők egy BL szezon alatt összesen 35 milliárd eurót költenek el kedvenc csapatukra. Jelentős összeget (összesen hét és fél milliárd eurót) szánnak kábeltévé előfizetésre, ennél valamivel kevesebb jut (a teljes összeg 13%-a)  ajándéktárgyak vásárlására. A meccsnézéshez kapcsolódó költségek 16%-ot tesznek ki – ebben benne van az étel, ital, valamint az emléktárgyak vásárlása a meccsek helyszínein.

A Bajnokok Ligája turizmusra gyakorolt hatása jelentős – erősíti meg a tanulmány. A külföldi csapatnak drukkoló futballrajongók harmada kel útra csak azért, hogy megnézze csapatát, vagy annak stadionját; nagy részük az utazást városnézéssel, vagy egyéb programokkal is összeköti. A MasterCard tanulmánya szerint a népszerűbb BL-csapatok városai 4,5 milliárd euró bevételre tesznek szert minden idényben a külföldi futballrajongók révén.

A felmérés kimutatta, hogy a külföldi szurkolók három nagyobb csoportra oszthatók. Az első, egyben legnépesebb csoport mindig a legnépszerűbb és legjobb formában lévő nagy csapatokhoz csapódik. Ilyen a külföldi drukkerek nagy része (60%). Ők azok, akik egy csapatért elsősorban annak játékstílusa, filozófiája vagy sikerei miatt rajonganak. A második típus valamilyen földrajzi kapcsolat miatt választ külföldi kedvencet. Előfordulhat, hogy abban a régióban nőttek fel, jártak egyetemre vagy onnan származik a családjuk. Ez a csoport 12%-át teszi ki a külföldi foci rajongóinak, nagy részük ma is gyakran látogat a csapat székhelyére. A harmadik csoport tagjai egy-egy sztárjátékost vagy edzőt követnek akkor is, ha az új csapatba szerződik.