Átigazolás

A kínaiak 20 milliós fizetést ajánlanak Del Pierónak, Lippi cáfol

Meg nem erősített sajtóinformációk szerint a kínai Kuangcsou Evergrande együttese 20 milliós álomfizetést adna a Juventustól elköszönő Alessandro Del Pierónak.

Del Piero a Scudettóval az Atalanta elleni hazai bajnokit követően

Mint ismert, néhány nappal ezelőtt a kínai csapat bejelentette, hogy szerződtette a csapat kispadjára az olaszok világbajnok trénerét, Marcello Lippit. A szakember állítólag két éve alatt 23 milliós fizetésre számíthat, és most egy újabb gigantikusnak tűnő üzletről szólnak a hírek.

A kínai bajnokság címvédőjénél nem sajnálják a pénzt, ugyanis nem kevesebb, mint évi 20 millió eurós fizetést ajánlanak Alessandro Del Pierónak. A Juve legendája 19 év után hagyja el Torinót, de egyelőre még maga sem tudja, hol folytatja pályafutását. Ugyan a világbajnok támadó már 37 éves, még is sorban állnak érte a csapatok: szívesen látná a soraiban a PSG, a Tottenham és az Everton is.

Del Piero korábban a Corriere dello Sportnak azt mondta, hogy kipróbálná magát a Premier League-ben, a játékos ezen ambícióit ismerve azért is lenne meglepő, ha Távol-Kelet felé venné az irányt.

Marcelo Lippi szintén ennek az újságnak nyilatkozva elvetette az ötletet. "Nem hiszem, hogy Del Pierót leigazoljuk. Nem rossz javaslat, de a klub egyszerű politikát folytat. Fiatalokra akarja építeni a jövőt, és bár Alessandro még mindig hihetetlen értékes játékos, már túl van pályafutása zenitjén".

Kuangcsou Evergrande Lippi mellett a Borussai Dortmund csatárát, Lucas Barriost is megszerezte a közelmúltban.