Magyar foci

Visszakerülni a legjobbak közé - ez a cél Zalaegerszegen

Ugyan még nem fejeződött be az OTP Bank Liga 2011/2012-es szezonja sem, a másodosztályba lecsúszó Zalaegerszegnél már a jövő évi kereten, költségvetésen és a célokon gondolkoznak.

"Az esztendő értékelésével természetesen még várunk, hiszen nincs vége a bajnokságnak, de már megkezdtük a következő időszak munkáit - jelentette ki Nagy Ferenc, a kék-fehér klub első embere. "Egyértelműen az a célunk, hogy jövőre jussunk vissza a legjobbak közé. Ennek a gazdasági hátterét meg kell teremtenünk, tárgyalunk szponzorokkal, s ami örömteli, az eddiginél szorosabb lett a kapcsolatunk a városi önkormányzattal. Néhány befektetői egyeztetés is pozitívnak tűnik, de részletet csak akkor szabad mondani, amikor már aláírásra kerültek a szerződések."

A jelenlegi csapatból többeknek megköszönik nyáron a munkáját

Mint arról a hatharom.com is beszámolt, a ZTE jelentős plusz bevételre számíthat Artjoms Rudnevs csapatváltásából. A 24 éves lett csatár a lengyel Lech Poznan együttesétől szerződik a német Hamburg alakulatához, a ZTE pedig olyan megállapodást kötött annak idején a lengyelekkel, hogy eladása után ő is részedjen a bevételből.

"Rudnevs eladásából származó pénzről sajnos még tudok konkrétumot mondani. Az viszont pozitívum, amikor ez megtörténik, hét év után eljuthatunk egy olyan állapotba, hogy végre semmilyen tartozása nem lesz a klubnak, vagyis reális alappal vághatunk neki az új évnek - folytatta klubvezető a Zalai hírlapban. - Ez a mai világban azt hiszem meglehetôsen nagy pozitívum. A következő év költségvetésének kialakításán is munkálkodunk közben, várhatóan 250-300 millió forintra lenne szükség ahhoz, hogy célba érjünk, és visszakerüljünk a legjobbak közé."

A feljutáshoz persze több változásnak is be kell következnie a játékosállományban, Nagy Ferenc szerint 6-7 meghatározó futballista érkezhet a nyáron.

"Az együttest alaposan át kell fésülni, fel kell gyorsítanunk a védelmet, s a középpályán is vannak problémáink. De részletekbe nem akarok még belemenni, mert nem beszéltünk a labdarúgókkal. Biztos, hogy szép számmal lesznek távozók, és legalább 6-7 meghatározó tudású futballistát igazolnunk kell, hogy reális elvárás legyen a feljutás. A helyi fiatalok is megkapják a lehetőséget, sőt, ez már folyamatban is van, hiszen többen rendszeresen pályára lépnek az élvonalban. Vannak kiszemeltjeink, de neveket itt sem szeretnék mondani. Ha minden a tervek szerint megy, akkor a bajnokság végére már talán több konkrétummal szolgálhatunk, de addig is rengeteg tárgyalás vár ránk."

A hétvégén a sereghajtó Zalaegerszeg a szezon utolsó hazai mérkőzésén a negyedik helyre hajtó Paksot látja vendégül.

  • Zalaegerszeg - Paks 2012-05-20 15:00:00