Olimpia 2012

Nincs újabb kvóta, jó eséllyel Vajda lesz az egyetlen kenus Londonban

  • MTI

A férfi kajakosokhoz hasonlóan a kenusoknak sem sikerült kvótát szerezniük a poznani olimpiai pótkvalifikációs versenyen, így utóbbi szakágat mindössze egy versenyző képviselheti majd a londoni játékokon.

A viadal honlapja szerint a csütörtök délutáni döntők során C-2 1000 m-en a Korisánszky-testvérpár, Péter és Dávid a negyedik helyen ért célba, Horváth Gábort (C-1 200 m) pedig - miután harmadik lett a középfutamban - két rossz rajt miatt kizárták a fináléban. Párosban csak az első, egyesben pedig az első kettő hely ért olimpiai indulási jogot.

"Természetesen csalódott vagyok, hiszen azt vártam, hogy szerzünk újabb kvótákat, de nagyon erős versenyek voltak, több olimpiai és világbajnok sem jutott indulási joghoz" - mondta az MTI-nek Storcz Botond szövetségi kapitány. "Ezzel együtt örülök annak, hogy van 14 kvótánk, ezekkel fogjuk megoldani az olimpiát. Kenuban egy versenyzőnk lesz Londonban, 1000 és 200 méter egyesben is ő fog indulni."

A válogatási elvek szerint a Pekingben egy kilométeren aranyérmes Vajda Attila részleges védettséget élvez 1000 m-en, azaz elég egy versenyt nyernie júniusban, s máris ötkarikás csapattag lesz. Amennyiben él a lehetőséggel, a legrövidebb távon is indul Londonban.

A tavalyi, szegedi világbajnokságon a lehetséges 18-ból 14 kvótát - a maximális hat női kajakost, valamint hét férfi kajakost (8 a maximum) és egy kenust (4) - szerzett meg a magyar válogatott.

A lengyelországi regatta volt az utolsó lehetőség az indulási jogok számának növelésére.

Kajak-kenu
Olimpiai pótselejtező, Poznan
férfiak:
C-2 1000 m:
1. Marcin Grzybowski, Tomasz Kaczor (lengyel) 3:37.492 p
...4. Korisánszky Péter, Korisánszky Dávid 3:41.056
 
C-1 200 m:
1. Lubomir Hagara (szlovák) 42.518 mp
2. Andrzej Jezierski (ír) 43.034
Horváth Gábort kizárták.
 
korábban:
K-1 1000 m:
1. Cyrille Carre (francia) 3:33.345 p
2. Maximilian Benassi (olasz) 3:35.037
3. Pauman Dániel 3:35.821
 
K-2 200 m:
1. Jurij Posztrigaj, Alekszandr Gyacsenko (orosz) 33.027 mp
...7. Sík Márton, Beé István 34.151