Kajak-kenu

Nem szereztek újabb kvótát férfi kajakosaink

  • MTI

Nem sikerült kvótát szerezniük a magyar férfi kajakosoknak a poznani olimpiai pótkvalifikációs kajak-kenu versenyen, így a szakág a már korábban kiharcolt hét indulási joggal vág neki a londoni játékoknak, melyen az öt számból csak háromban fog indulni.

A viadal honlapja szerint a csütörtök délelőtti döntők során a K-1 1000 méteren érdekelt Pauman Dániel - aki előfutam-győztesként egyből a fináléba került - nagy küzdelemben maradt le a kvótát érő első két helyről: francia, valamint olasz riválisa mögött harmadikként ért célba. A Sík Márton, Beé István duó, amely K-2 200 méteren szintén egyenes ágon jutott a legjobb kilenc közé, hetedikként zárt a döntőben.

"Úgy gondolom, hogy mindent megtettünk, ez most ennyire volt elég - mondta az MTI-nek Storcz Botond szövetségi kapitány. - Ezzel egyben az is eldőlt, hogy az olimpián az öt férfi kajakos szám közül csak háromban, K-2 és K-4 1000 méteren, valamint K-1 200 méteren indulunk, mert ezekben látok a legnagyobb esélyt arra, hogy jó eredményt érjünk el. A hét kvótával meg lehetne oldani mind az öt számot, de véleményem szerint az az eredményesség rovására menne, így nem lenne sok értelme."

A kenusoknál még van esély a kvótaszerzésre: délután Horváth Gábor (C-1 200 m) előbb a középfutamban, majd - a küldöttség reményei szerint - a döntőben száll vízre, és a C-2 1000 méteres fináléban is lesz magyar hajó, itt a Korisánszky-testvérek, Péter és Dávid próbálkozik majd. Párosban csak az első, egyesben pedig az első kettő hely ér olimpiai indulási jogot.

A tavalyi, szegedi világbajnokságon a lehetséges 18-ból 14 kvótát - a maximális hat női kajakost, valamint hét férfi kajakost (8 a maximum) és egy kenust (4) - szerzett meg a magyar válogatott.     A lengyelországi regatta az utolsó lehetőség az indulási jogok számának növelésére.