Heti 6:3

Szenzáció a Forma-1-ben, szívszorító hajrá a bajnokságokban, nemzetközi kupadöntők kéziben

  • Kele János

Újra eltelt egy hét, így ismét jelentkezünk a Heti 6:3 című rovatunkkal, amiben hat örömteli és érdekes sportesemény mellett három kevésbé vidám, de annál inkább elgondolkodtató történést elevenítünk fel az elmúlt napokból.

Heti Hatos

Újra Madridba került az El-serleg

Lassan igazi specialistája lesz a második számú európai kupasorozatnak az Atlético Madrid: az Európa Liga múlt szerdai, bukaresti döntőjében ugyanis a matracosok Athletic Bilbao felett aratott 3-0-s győzelmük révén három éven belül másodszor is igába hajtották a kontinens második vonalának fejét. A találkozó hőse ráadásul az a Radamel Falcao volt, aki egy esztendővel ezelőtt a Portót is a végső győzelemig repítette az El-ben – mindkétszer gólkirály is lett a sorozatban.

A finálé pikantériáját a két edző párharca adta meg, Diego Simeone a győzelemmel korábbi mesterén, Marcelo Bielsán kerekedett felül, de nem csak az eredményjelző, hanem a taktikai elemzés szerint is: a madridiak megfordították a szerepeket, a bilbaói csikócsapat pedig a finálé legnagyobb részében sarokba szorított ökölvívó módjára ténfergett a pályán.

Falcao és az Atlético győzelmével az EL két dimenziója ért össze - Fotó: AFP

Maldonado győzelmével indult az európai F1-es szezon

A 27 esztendős Maldonado Lewis Hamilton szombati büntetése után az első rajtkockából vágott neki a távnak, és bár Alonso a start után megelőzte, a venezuelai a 25. körben egy remekül időzített boxkiállás után ismét az élre került, s pályafutása első F1-es futamgyőzelmét szerezte meg. A dobogót a hazai pályán versenyző Fernando Alonso és a Lotus-szal a futam végére csúcsformába lendülő Kimi Räikkönen tette teljessé, de minden dicséretet megérdemel a negyedik helyen befutó Romain Grosjean is.

A világbajnoki címvédő Sebastian Vettel kalandos verseny végén lett hatodik, az utolsó helyről induló Hamilton nyolcadikként zárt, míg Michael Schumacher ezúttal Sennába rohant bele, és szokás szerint pont nélkül fejezte be a viadalt. Azt, hogy milyen érdekes kérdéseket vetett fel a történelem első venezuelai F1-es győzelme, vonatkozó írásunkban olvashatjátok el.

Címet védett a Fradi a KEK-ben

A hazai siker után végig remekül játszva idegenben is legyőzte a dán Viborg együttesét az FTC-Rail Cargo Hungaria a női kézilabda KEK döntőjében, így megvédte 2011-ben megszerzett trófeáját. Elek Gábor együttese már a találkozó elején magához ragadta a kezdeményezést, hiába volt 5-2 is a hazaiaknak, egy 9-1-es roham végén hamarosan már Zácsikék vezettek, 11-6-ra.
A félidőben három gól volt a mieink előnye, és bár a dánok a hajrában többször is felzárkóztak, sőt az 53. percben a vezetést is átvették, a legendás ferencvárosi szív szinte szárnyakat adott a lányoknak: Elek Gábor időkérése és cseréi (Szádvári és Deáki is gólt szerzett) átlendítették a holtponton a csapatot, az 59. percben esett Szucsánszki-gól pedig azt jelentette, hogy a Fradi már nem bukhatja el a kupát.

A zöld-fehérek végül idegenben is 31-30-as győzelmet aratva, kettős sikerrel hódították el a kupát és védték meg egy esztendővel ezelőtt szerzett címüket.

Szucsánszki Zita egy éven belül másodszor mutathatja meg a KEK-trófeát a szurkolóknak

Saját fegyverével verte a City a Unitedet Angliában

A vártnál jóval drámaibb körülmények között, két hosszabbításban szerzett góllal húzta be a bajnoki címet Angliában a Roberto Mancini vezette Manchester City: a Sunderlandben pályára lépő United saját mérkőzése lefújásának pillanatában még bajnoknak hihette magát, ám Edin Dzeko és Sergio Agüero góljával a kékek fordítani tudtak és klasszikus Fergie-timeban hódították el városi riválisuk orra elől a serleget.

Az utolsó fordulót pontegyenlőséggel kezdte a két csapat, ám a City gólkülönbsége annyival jobb volt a Ferguson-csapaténál, hogy Manchester vörös felén pontosan tudták: csak akkor kerekedhetnek a szomszédvár fölé, ha több pontot szereznek náluk a záró játéknapon.
Rooney-ék a Sunderland legyőzésével teljesítették is a kötelező házi feladatot, a másik mérkőzésen pedig egészen a 94. percig úgy tűnt, a City nem tudja átlépni a saját árnyékát: hiába vezetett Roberto Mancini csapata az első félidő végén, majd került emberelőnybe közvetlenül a második játékrész megkezdése után, a bennmaradásért küzdő QPR előbb egyenlített, majd fordítani is tudott.

A hosszabbításban azonban érkezett a hír: a Bogdán Ádámmal a kapujában felálló Bolton nem tudta legyőzni a Stoke City-t, így pedig biztossá vált, a londoni kiscsapat nem eshet ki. Ez aztán rövidesen a koncentrációjukon is meglátszott: előbb a 92. percben Dzeko, majd a 94.-ben Agüero is mattolta kapusukat, az ír Paddy Kenny-t – a United drámai körülmények között bukta el története huszadik bajnoki címét.

Agüero és Dzeko együttes erővel húzták be a bajnoki címet a Citynek - Fotó: AFP

Mesteri százas: három számjegyű ponttal húzta be a spanyol bajnokságot a Real

Bár a bajnoki címet már korábban bebiztosította, csak a Mallorca elleni, 4-1-es sikerrel vált biztossá, hogy a Real Madrid idén minden korábbi várakozást felülmúlva, 100 pontot gyűjtve zárja a bajnokságot. A korábbi pontrekordot Manuel Pellegrini és a 2008/2009-es évad csapata tartotta: akkor 96 egységet szedett össze a Ronaldo és Higuaín vezérelte királyi gárda, igaz, ezzel sem lett végső győztes, hiszen Guardiola Barcelonája két ponttal még náluk is jobbnak bizonyult.

A katalánok azonban idén megálltak 91 egységnél (bármelyik másik topligát megnyerték volna hasonló mérleggel), így a szezonban mindössze két vereséget szenvedő Mourinho-csapat simán masírozott a bajnoki címig – a versenyfutás kiegyensúlyozottságát jól mutatja, hogy a harmadik Valencia 61 egységgel zárt…

Bajnok a Loki, kiesett a Vasas
A kiélezett bajnoki hajrák szerelmesei nem sok élvezetet találnak az idei OTP Liga küzdelmeiben, alig két fordulóval a vége előtt ugyanis minden lényegesnek tűnő kérdőjel felkiáltójellé egyenesedett a magyar labdarúgó-bajnokságban. A szezont imponáló magabiztossággal végigfocizó Debrecen lába ugyanis a Pécs elleni hazai derbin sem remegett meg, a Loki 4-0-s győzelmével már a vasárnapi játéknap rangadója, a Győr székesfehérvári vendégjátéka előtt biztosította a klubtörtént hatodik bajnoki címének megszerzését. Ezzel párhuzamosan az alsóházi kérdések is végleg eldőltek: a hajrára teljesen széteső, pontlevonás sújtotta Vasas ugyanis Pakson is kikapott, így a Pápa Kecskemét elleni győzelmének és a Kaposvár pontszerzésének köszönhetően eldőlt: egy évtizeden belül harmadszor is búcsúzik az élvonaltól – legalábbis a pályán elért eredmények alapján.

Merthogy nagyon úgy tűnik, az angyalföldi csapat (2006-hoz hasonlóan) adminisztratív úton akár még első osztályú is maradhat…

Nyolc éven belül hatodszor is bajnok lett a Loki - irány Európa?

Heti Hármas

Egy gól kellett volna – hétből hetedszer is elbukott a Győri ETO

Hiába teljesítette az előzetes elvárásokat, és játszott szoros meccset a félelmetes hírű Podgorica vendégeként a Győr, idegenben dobott kevesebb gólja miatt hetedik nemzetközi kupadöntőjét is elbukta a csapat – ahogyan Pálinger Katalin fogalmazott a mérkőzést követően, a montenegrói házigazda csapatként nőtt az ETO-s lányok fölé.

Bár a győriek tulajdonképpen pillanatokra sem ragadták magukhoz a kezdeményezést, végig volt esélyük a BL-serleg elnyerésére, sőt, az utolsó tíz percben félig már a kezükben is érezhették. A Budocsnosztot az odavágón tizennégy góllal segítő Popovics ezúttal nem élt, helyette viszont Katarina Bulatovics húzta a hazaiak szekerét, igaz, a mi oldalunkról Görbicz Anitát sem kellett félteni – a sorozat gólkirályi címét is elnyerő irányító összesen 21 góllal terhelte meg a montenegrói csapat hálóját a döntő során.

A csata végül az 59. percben dőlt el végérvényesen: a Győr két kihagyott helyzetet egy csúnya eladott labdával fejelt meg (Lekics mindkét műfajban élen járt, mégis szinte végigjátszotta a találkozót), a Podgorica pedig köszönte szépen, és pillanatok alatt háromgólosra növelte előnyét. Görbicz Anita hetesből ugyan visszahozta a reményt, de az utolsó negyven másodpercre a hazaiak eldugták a labdát, időt is kértek, így pedig Karl-Erik Böhn csapatának esélye sem volt a kapu elé kerülni – a BL-trófea Podgoricában maradt.

Görbicz 21 gólja sem volt elég a trófeához - Fotó: AFP

Szenzációs győzelemre pokoli ijedtség – kigyulladt a Williams boxa Barcelonában

A legfrissebb jelentések szerint összesen 31 sérültje van annak a tűzesetnek, amely a Forma-1-es Williams istálló boxában történt a vasárnapi Spanyol Nagydíj után – melyet Pastor Maldonado, a csapat venezuelai pilótája nyert meg.

A katalán kormány megerősítette, hogy az egyetlen súlyos sérültet - akinek a teste harminc százalékban égett meg - mentőhelikopterrel vitték az egyik barcelonai kórházba. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) éjszaka kiadott tájékoztatása szerint a pálya egészségügyi személyzete 31 sérültet látott el, hét embert pedig további kezelések miatt kórházba kellett szállítani.

Maldonado győzelme után másfél órával mintegy kétszázan ünnepelték a pilótát és fotóztak, amikor a garázsban az egyik szerelő közelében egy üzemanyagtartály berobbant, ez a férfi szenvedte el a súlyos sérülést a kezein és a lábain. A venezuelai pilóta a szemtanúk beszámolója szerint személyesen is részt vett a mentésben: egyik rokonát, egy kisfiút a vállán vitt ki a boxból.

Egyes híradások szerint a verseny közben kiesett Bruno Sennának a boxban álló autójából kiszivattyúzott üzemanyag lobbant lángra, a KERS-rendszer akkumulátorából kipattant szikra következtében.

Az üröm az örömben kifejezés talán nem is elég pontos a helyzet tökéletes leírására…

Könnyes búcsú az igazán nagyoktól – Del Piero és Inzaghi is góllal búcsúzott a Serie A-tól

Az olasz bajnokság utolsó fordulója már nem tartogatott igazán vérre menő párharcokat, a bajnoki cím eldőlt, a kiesés elleni harc is kétszereplősre redukálódott (a Genoa ráadásul simán nyerve saját meccsét gond nélkül bennmaradt), csak a BL-szereplést jelentő harmadik helyért volt nagy a tolakodás – ez utóbbit végül a Catania ellen nyerő Udinese ragadta magához.
A Milan és a Juventus viszont gyakorlatilag gálázott a búcsúzkodás jegyében: a milánóiak egy sereg legendát (köztük Alessandro Nestát, Clarence Seedorfot, Gennaro Gattusót, és Massimo Ambrosinit) engedtek útjára, míg az Öreg Hölgynél a klubtörténet legeredményesebb játékosa, Alessandro Del Piero készült hattyúdalára.

Méltón búcsúzott az Öreg Hölgytől Del Piero - Fotó: AFP

Nos, az utolsó felvonás nem is sikerülhetett volna szebbre: a Juve a mesteri 10-es góljának is köszönhetően 2-0-ával küldte haza az Atalantát, és nyolc évvel az Arsenal 2004-es bravúrját követően tudta újra bizonyítani, bizony európai topbajnokságot is lehet veretlenül nyerni.
Ezzel párhuzamosan a Milannál is szépre sikerült a búcsúzás: a szezon legnagyobb részét a kispadon, sőt, a partvonalon kívül töltő Filippo Inzaghi ugyanis csereként beállva is gólt szerzett a kieső Novara ellen 2-1-re megnyert mérkőzésen – széppé téve így saját maga búcsúját a Serie A-tól.

Hiába, az ezredforduló csillagai lassan kikopnak az élfutball körforgásából…