London 2012

Szélcsatornában tesztelték az olimpiai fáklyát

  • VNA

Extrém körülmények között is jól vizsgázott a londoni olimpiára készült fáklya, amely minden tesztkörülményt kibírt.

Hamarosan megérkezik Nagy-Britanniába az olimpia láng, a londoni olimpia szervezői pedig az utolsó simításokat végzik a július 27-én kezdődő olimpia előtt. A fáklya csütörtöki érkezése előtt még egy utolsó tesztet végeztek el, amelyben a kétszeres olimpiai bajnok tízpróbázó, Daley Thompson is részt vett. A szervezők számára ugyanis fontos, hogy a láng az igencsak változékony szigetországi időjárásban, így sem szélben, sem pedig esőben ne aludjon ki.

Ennek érdekében most a 800 gramm súlyú fáklyát elvitték egy szélcsatornába, ahol Thompson futott egy erre a célra meggyújtott lánggal. A csatornában extrém hőmérsékleti körülményeket, heves esőzést és még havazást is tudtak szimulálni, sőt 80 km/h-s szélerősség esetén is tesztelték a fáklyát. A hamarosan a szigetországba érkező fáklyaváltó hetven napon keresztül 12.800 km-en át járja majd be az országot, közel 8000 futó stafétája után érkezik meg a július 27-én sorra kerülő olimpiai megnyitóra Londonba.