Kaposvár

Az ügyvezető még nem tud róla, hogy Sisa Tibor távozna

A Kaposvári Rákóczi vezetőedzője a Haladás elleni mérkőzés után tett nyilatkozatában burkoltan ugyan, de közölte a nyilvánossággal lemondását, ugyanakkor Illés János, a klub ügyvezető igazgatója még nem beszélt személyesen a szakemberrel.

Lehet, hogy Sisa Tibor két év után elköszön Kaposvártól?

"Előre irigylem azt az edzőt, aki Kaposváron lesz, itt a vezetők tudják a szintet, nem várnak lehetetlent. Ha egy edző küzd, dolgozik, akkor megbecsülik. Ilyen vezetőket kívánok mindenkinek, mint amilyeneket én itt kaptam. A jelenlegi helyzetre egy idézetet tudnék mondani: "A jó harcomat megharcoltam, pályámat megfutottam és a hitemet megtartottam. Nyáron lejár a szerződésem, a feladatot elvégeztem. A vezetőknek lehetőségük van most bármire" - ezek a szavak hangzottak el Sisa Tibor szájából a hétvégi mérkőzés után, a Haladás elleni 1-1-es döntetlen után a Rákóczi kiharcolta a bentmaradást. Mivel az idény előnyt ez volt a csapat számára elsődlegesen kitűzött cél, a tréner munkája sikeresnek mondható, de ennek ellenére elképzelhető, hogy jövőre már nem Sisa készíti fel a csapatot.

"A kaposvári klub részéről még senki nem beszélt a jövőről Sisa Tiborral – mondta az ügyvezető, Illés János.  "A vezetőedző jelenleg otthon tartózkodik, szerdán lesz legközelebb edzés, így a hét közepén, személyesen beszélünk vele erről az évről és a további elképzelésekről. Amíg a csapat harcban állt a bennmaradásért, nem is akartunk foglalkozni ezzel a kérdéssel. Éppen emiatt még Sisa Tibor sem közölte velünk, hogy esetleg távozna.

Sisa Tibor az elmúlt két évben irányította a somogyi zöld-fehéreket: tavaly a hetedik helyen végzett, a Magyar kupában pedig a négy közé jutott, az idén pedig teljesítette a fő célt, vagyis benntartotta a csapatot az élvonalban. A kaposváriakra még két mérkőzés vár a szezonban, előbb a Vasas otthonában, majd hazai pályán, a ZTE ellen.