Kézilabda

A mesteredző szerint Nagy László visszatérése morális csődöt jelentene

  • MTI

Laurencz László kézilabda mesteredző szerint morális csőd lenne, ha Nagy László ismét szerepelhetne a magyar válogatottban, és ha magyar színekben pályára lép a londoni olimpián, akkor egyetlen mérkőzést sem fog megnézni.

A 77 éves szakember az m1 csatorna Ma reggel című műsorában kedden kiemelte: a Barcelona átlövője három évig hitegette a közvéleményt, szövetséget, játékostársakat. Laurencz arra utalt ezzel, hogy Nagy 2009 óta nem szerepelt a nemzeti együttesben, s néhány hete megkapta a spanyol állampolgárságot, ám a hírek szerint visszatér Magyarországra, Veszprémbe tart mesés összegért, és van rá esély, hogy a magyar válogatottal a londoni olimpián játszhasson.

Vajon Nagy László Londonban ismét a magyar válogatottban szerepel?
A női válogatottat 1996-ban olimpiai bronzéremig vezető tréner hangsúlyozta: ő a csapat egyik legnagyobb szurkolója, de ha Nagy ismét magyar színekben szerepelne, akkor az morális csőd lenne, és a londoni mérkőzéseket nem fogja nyomon követni.

Laurencz kitért a női klubok hétvégi európai kupadöntőire. Véleménye szerint a Bajnokok Ligája fináléját idegenben lőtt kevesebb gól miatt elveszítő Győr ezen a szinten nem tud jól védekezni. Hozzátette: ha már az első, hazai mérkőzésen Haraldsen nem védett volna remekül, akkor az ETO ott kikapott volna. A Győr a múlt nyáron szerződtetett három világklasszis támadójátékost, majd egy külföldi edzőt, és csak magukat okolhatják, hogy nem tudtak jobbak lenni a montenegrói Buducsnoszt Podgoricánál.
Laurencz László"Szerencsére a Fradi rám cáfolt - jegyezte meg Laurencz utalva arra, hogy a zöld-fehérek bravúrral megvédték címüket a KEK-ben a dán Viborg ellen. - Ezzel együtt büszkék lehetünk arra, hogy a két legrangosabb értékű kupában döntősök voltunk, sajnos, csak az egyik tudott győzni."

Az NB I döntőjét éppen ez a két csapat vívja, és a második találkozónak szerdán az 1-0-ás hátrányban lévő FTC lesz a házigazdája.

"Nagyon izgatottam és kíváncsian várom, hogy ilyen lelki állapotot miként tudnak kezelni. Az egyik csapat a csúcson van, a másik gödörben."