Serie A

Veretlenül bajnok a Juve, Del Piero góllal búcsúzott

Az olasz Serie A utolsó fordulójában a már bajnok Juventus 3-1-s győzelmet aratott hazai pályán az Atalanta ellen, a torinóiak második gólját a csapatkapitány Alessandro Del Piero szerezte. Az ezüstérmes Milan 2-1-re legyőzte a kieső Novarát, míg a Fiorentina gólnélküli döntetlent ért el a Cagliari ellen.

Az már a fordulót megelőzően biztos volt, hogy a Juventus nyeri az olasz élvonal idei kiírását, de Antonio Conte együttesének az utolsó körben is volt miért küzdenie, történetesen azért, hogy veretlenül zárja az idényt. A torinói csapatnak ehhez azt az Atalantát kellett hazai pályá legyűrnie, amely utoljára még 2004-ben tudta megverni a zebramezes csapatot.

Alessandro Del Piero góllal köszönt el Torinótól

A veretlenség megőrzése mellett Alessandro Del Piero méltó búcsúztatása is fontos feladata volt a Juvénak, a 37 éves csapatkapitányt ezúttal a kezdőcsapatba jelölte Antonio Conte. A rózsaszínben játszó hazaiak már a 10. percben egy csodálatos góllal megadták az alaphangulatot a találkozónak, Borriello sarkazása után Marrone bombázott elemi erővel a léc alá (1-0). A vezető gól után is lendületben maradt a Juve, a 28. percben pedig megtörtént az, amit a Juventusért szorítók látni szerettek volna: Del Piero gólt szerzett. A klub élő legendája Giaccherinivel játszott össze, majd a visszakapott labdát közel 20 méterről a kapu jobb alsó sarkába lőtte (2-0).
A fordulás után 12 percet adott Conte az "El Capitanónak", majd az 57. percben lehívta a pályáról a támadót: a játék ekkor néhány pillanatra megállt, a csapattársak egyesével mentek oda az ikonhoz, a stadionban pedig mindenki állva tapsolta meg a klub többszörös rekorderét. A 37 esztendős futballista a csapattal több bajnoki címet, illetve Bajnokok Ligáját (1996) is nyert, 700-nál is több hivatalos mérkőzésen lépett pályára.A 82. percben az Atalanta Lichsteiner öngóljával ugyan szépített (2-1), de a rendes játékidő leteltekor Borriello lerántásért büntetőhöz jutott a Juve, az ítéletet pedig Barzagli magabiztosan bevágta (3-1).

A győzelem az is jelentette, hogy az Öreg Hölgy veretlenül nyerte meg a Serie A-t, ilyesmi utoljára az 1991/92-as idényben fordult elő, akkor a van Basten nevével fémjelzett Milan vitt véghez hasonló bravúrt. A Juventus 38 mérkőzésből 23-at zárt győzelemmel, 15-t pedig döntetlennel, 68 rúgott gólja mellett mindössze 20 találatot kapott.  A Juventus a második csapat az AC Milan  után, amely veretlenül lett bajnok.

A Milannal kapcsolatban az elmúlt napokban elsősorban a távozó "veteránok" jelentették a történéseket, Massimo Allegri részben gesztusként Gattusót, Zambrottát és Seedorfot is a kezdőbe jelölte. Az élvonalban villámlátogatást tevő Novara a 20. percben Garcia révén ráijesztett a piros-feketékre, de a fordulás után Flamini valamint a 39. életévében járó Filippo Inzaghi góljaival megfordították a mérkőzést. Inzaghi a 67. percben került a pályára, a 81. minutumban Alessandro Nesta is beállt - mindkét játékos 2002 óta szolgálta a Milant, de a nyáron mindketten továbbállnak. Inzaghi búcsúgólja - Del Pieróéhoz hasonlóan - mesébe illő, főleg ha azt nézzük, hogy idén "Pippo" még nem volt eredményes. 

Serie A
38. forduló
Juventus - Atalanta 3-1 (2-0)
gól: Marrona (10.) Del Piero (28.) Barzagli (91. 11.esből) ill. Liechsteiner (82. öngól)
Milan - Novara 2-1 (0-1)
gól: Flamini (56.) Inzaghi (82.) ill. Garcia (20.)
Fiorentina - Cagliari 0-0