Női torna Eb

Böczögő ugrásban döntős, a csapat 14.

  • MTI
Címkék:

Bejutott a legjobb nyolc versenyzőt felvonultató döntőbe ugrásban az olimpiai kvótás Böczögő Dorina a női tornászok Brüsszelben zajló Európa-bajnokságának csütörtöki selejtezőjéből.

 A Böczögő, Gombás Laura, Csillag Tünde, Divéky Luca, Al-Salty Dália összetételű válogatott a hazai szövetség (MATSZ) tájékoztatása szerint a 14. helyen végzett a 27 nemzeti együttest felvonultató csapatversenyben.

Draskóczy Imre vezetőedző úgy értékelte, a teljes gárda "kiválóan és kiegyensúlyozottan teljesített", s most először fordult elő, hogy gerendán senki sem hibázott. A válogatott 154,826 pontot kapott, minden szeren három tornász indulhatott, s mindhárom eredménye számított.

Böczögő ugrásban 14,333 pontot kapott gyakorlatára, így a nyolcadik helyen bejutott a vasárnapi fináléba.

 "Nagyon boldog és elégedett vagyok" - idézte Draskóczyt a MATSZ közleménye. "A csapat tagjai kiegyensúlyozottan teljesítettek, Böczögő Dorinát pedig ki kell emelnem, nagy dolog, hogy ugrásban bekerült a döntőbe, ahol akár még előrébb is végezhet."