Európa Liga

Az Atlético Madrid a rutinban, az Athletic Bilbao az egységben bízhat

Szerda este 21 órától Bukarestben rendezik meg a második számú európai kupasorozat fináléját, melyben a két spanyol csapat, az Atlético Madrid és az Athletic Bilbao csap össze. A madridiak két évvel ezelőtt már elhódították az Európa Ligát, míg a baszkok fennállásuk legnagyobb sikerükre hajtanak.

Atlético Madrid - Athletic Bilbao
20.45. Tv: Story4 - Digisport
hatharom-tipp: x 

Nagyon úgy fest, hogy az Európa Ligát kisajátítják az Ibériai-félszigeten működő klubok, hiszen azután, hogy a tavalyi kiírásban három portugál jutott a legjobb négy együttes közé, idén három spanyol tette ugyanezt.

Az biztos volt, hogy lesz spanyol finalistája idén a sorozatnak, hiszen az egyik elődöntőben az Atlético Madrid a Valencia csapatával került szembe, míg a másik ágon a Bilbao a portugál Sporting Lisboával találkozott. A madridiak kettős győzelemmel - a hazai 4-2 után a Mestallában 1-0-ra nyertek Diego Simeone tanítványai -, míg a baszkok 4-3-as összesítéssel kvalifikálták magukat a fináléba.

Falcao a tavalyi évhez hasonlóan idén is vezeti a sorozat góllövőlistáját

A két csapat szenzációs formát futott idén az Európa Ligában, az Atlético Madrid minden mérkőzését megnyerte, búcsúztatta többek között a Valenciát, a Hannovert, a Besiktast és a Laziót is. Az Athletic Bilbao Európa Ligás menetelése még ennél is látványosabbra sikeredett: Marcelo Bielsa fiai a Lokomotiv Moszkva után a Manchester United ellen kettős győzelemmel léptek tovább, majd következett a Schalke, végül a Sporting térdre kényszerítése.

Korántsem érdemtelenül jutottak tehát el a végső ütközetig a csapatok, ráadásul a sorozatban mutatott játék és forma alapján jószerivel képtelenség megjósolni melyik gárda is számít az esélyesebbnek. A fogadóirodáknál egy hajszállal az Atlético Madrid számít favoritnak.

A matracosok legutóbb a 2009/2010-es szezonban hódították el az első ízben kiírt serleget, akkor a Gera Zoltán vezette Fulham nem tudta érdemben megnehezíteni a spanyol gárda dolgát. Ami a Bilbaót illeti, a baszkok történetük legnagyobb sikereként az 1976/77-es finálét tudják felmutatni, de akkor a Juventus idegenben lőtt több góllal elhoppolta a bilbaóiak elöl a trófeát. Nemzetközi rutin terén tehát nagyobb tapasztalatokkal bír az Atlético, ráadásul a két csapat márciusi bajnokiján Falcao duplájával a fővárosiak felülmúlták a piros-fehéreket - ezek alapján bízhatnak a jó eredményben az értük szorítók, nem is beszélve a klasszisokról, akik alkotják a keretet.

A bukaresti aréna 55 nző befogadására alkalmas, napjaink legmodernebb stadionjai közé tartozik

"Egy döntő mindig különleges, hiszen nem mindennap jut el ilyen magasságokba az ember" - nyilatkozta a brazil Diego az uefa.com-nak a találkozó megelőzően. "Élvezned kell ezeket a pillanatokat, csodás élményt ad egy ilyen mérkőzés. Kiváltságosnak érzem magam, és remélem, hogy meg tudjuk nyerni a finálét. Ez most a legfontosabb dolog" - így Diego, aki 2009-ben még a Werder színeiben már elbukott egy döntőt az ukrán Sahtar Donyeckkel szemben. A madridiak kapusa, Thibaut Courtois társai rutinjában és tapasztalatában bízik leginkább, Antonio Lopez, Alvaro Dominguez, Luis Pereira és Paulo Assuncao a 2010-es kupát nyert csapatnak is a tagja volt, de rajtuk kívül Falcao is dicsekedhet Európa Liga-győzelemmel, a Porto csapatával jutott csúcsra egy évvel ezelőtt. "Fontos, hogy ezek a srácok tudják, mi vár ránk, és ez számomra megnyugatató érzés, hiszen tudom, ha baj lesz, segítenek megoldani" - mondta a fiatal belga portás. "A tapasztalat alapvető és a csapattársaim közül jónéhányan játszottak már hasonló téttel bíró mérkőzéseket".

Pályára lépett már egy-két fontos mérkőzésen a másik oldalon Fernando Llorente is, a Bilbao világbajnok csatára azt mondta, hogy csak akkor lenne elégedett csapata szereplésével, ha a végső győzelmet is megszerezné. "Nagyszerűen szerepeltünk a nemzetközi porondon, és ez még elhivatottabbá tesz minket, hogy megnyerjük a döntőt. Ezzel elkerülhetnénk, hogy például a Manchester United idegenbeli legyőzésére úgy emlékezzünk, mint egy csodás estére egy remek sorozatban, aminek a végén nem nyertünk" - mondta a világbajnok csatár. "Egy éve senki nem tudta elképzelni, hogy ilyen sorozatot futhatunk. Most fel kell nőnünk a feladathoz, hogy a csúcson fejezzük be az idényt."

A Bilbao menetelésére a bukaresti győzelem tenné fel a koronát /

Llorente nem felejtette el dicsérő szavakkal illetni a riválist sem, a baszk támadó úgy látja, hogy Simeone érkezése óta teljesen kicserélődött az Atlético. A "fél Európa" által megkörnyékezett Javi Martinez történelmet írna a Bilbaóval. "Az Athletic a spanyol futball egyik legfontosabb klubja, és ezt nem csak azért mondom, mert néhány csapat a világon még soha sem esett ki az élvonalból fennállása során. Ha egy olyan klubban játszol, amely még soha nem nyert európai trófeát, de most meg van rá az esélye, az egy nagyszerű lehetőség, hogy az örökké megjegyezzék a neved. Ezt nem szabad elfelejtenünk, történelmi tettre készülünk".

A játékosok tehát mindkét oldalon fogadkoznak, és a hozzáállásukat, na meg persze a játéktudásukat ismerve, egy rendkívül látványos, lüktető mérkőzésre számíthatunk. Érdekesség, hogy a két szakvezető, Marcelo Bielsa és Diego Simeone korábban már dolgozott együtt: Bielsa argentin szövetségi kapitányként volt Simeone "főnöke", sőt a korábbi atléticós középpályás ép Bielsa regnálása alatt vonult vissza a nemzeti csapattól.

A képre kattintva élőben is nyomon követheted az eredmény alakulását

Az EL döntője szerdán 20:45-kor kezdődik, itt a hatharom.com-n élő szöveges közvetítést olvashattok.

  • Atlético Madrid - Athletic Bilbao 2012-05-09 20:45:00