WTCC

Sosem felejtem el a leintés pillanatát - Michelisz Norbert

2012. május 6. mindenképpen aranybetűkkel vonult be a magyar autósport történetébe: a Hungaroringen lett futamgyőztes a WTCC világbajnoki sorozatában Michelisz Norbert. A helyszínen több tízezer szurkoló, míg a televízió képernyője előtt több millióan látták és ünnepelték, ahogy a Zengő Motorsport versenyzője előbb a startnál állva hagyta az egész mezőnyt, majd fantasztikus vezetéssel rajt-cél győzelmet aratott. Norbi úgy véli, a leintés pillanatára és a magyar szurkolók ünneplésére élete végéig emlékezni fog, ugyanakkor azt is tudja, most kell a földön maradnia, ugyanis ezzel a sikerrel még messze nem érték el a gyári csapatok színvonalát. Csapatfőnöke, Zengő Zoltán kijelentette, egy infarktust hordott ki lábon, annyira izgult a második futam alatt. Mindenesetre úgy véli, ezt a nagy győzelmet Norbi autója is nagyon akarhatta, ugyanis a rajtnál négy másodperc alatt érte el a százas tempót. A versenyzővel és a csapatvezetővel a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség készített interjút.

- A szombati időmérőt követően megmondta, hogy a második futamban bármi megtörténhet. Ön most nagyon jó jós, vagy már tudott akkor valamit?
Michelisz Norbert: - Szombaton már látszott, hogy a versenytávra nézve nagyon jó lehet a tempónk, így sejtettem, hogy egy jó állórajttal az 5. helyről sikerülhet a dobogó. Futamgyőzelemben azért nem mertem reménykedni, de nagyon örülök, hogy végül mégis sikerült nyerni.

- Hányadik körben jutott először eszébe, hogy nyerhet? Miként tudott ennek ellenére végig a versenyzésre koncentrálni?
- A harmadik kör végén jutott először eszembe a győzelem, megnyugtató volt ugyanis látni, hogy a többiek nem tudnak követni. Teljes erőmmel azon voltam, hogy a figyelmem ne lankadjon, főleg a célegyenesben, ahol akaratlanul is láttam az értem izguló több tízezer ember szurkolását.

- Mit érzett abban a pillanatban, amikor meglátta a kockás zászlót, és meghallotta a közönség tombolását?
- Egy pillanat alatt elszállt minden feszültség, és olyan érzés volt, mintha egy hatalmas súlyt vettek volna le a vállaimról. Azt a pillanatot és az ezt követő levezetőkört valamint dobogós ünnepséget életem végéig nem fogom elfelejteni.

- Ahogy a mondás tartja, evés közben jön meg az étvágy. Szlovákiában pole pozíció, Hungaroringen győzelem. Milyen célokkal megy az osztrák versenyre?
- Mindkét futamon szeretnék a pontszerzők közé kerülni. Azért realistáknak kell maradnunk, tudjuk, hogy fejlődünk az autóval, de ez még nem jelenti sajnos azt, hogy ezentúl minden hétvégén a futamgyőzelemért harcolunk majd.

- Szalay Balázs azt írta a facebook-on, ha kell, minden versenye előtt beleülhet az Antarájába, amit a magyar futam előtt vezetett. Kabalának ugyanis nem volt rossz. Elfogadja az ajánlatát?
- Nagyon szívesen!

- Ha most lehetne három kívánsága, mi lenne az?
- Mindenképpen szeretnék egy nagyot pihenni, és időt szentelni
a családomra és barátaimra, ugyanis sokat kivett belőlem a hétvége. Ezen kívül szeretnék még
futamot nyerni idén!

Az ünnepi pillanatokban sem lehet megfeledkezni arról az emberről, akinek ezt a nagy sikert köszönhetjük, aki mindezt biztosította a szurkolóknak és Norbinak is. Zengő Zoltán elhivatottsága, Uram bocsánat, szakmai őrülete nélkül nem élhette volna át Magyarország ezt a sikert. A csapatvezető szerint mindenki ki volt már éhezve erre a sikerre, annyi pech után végre nem jött közbe sem egy galamb, sem egy technikai vagy vezetői hiba, és ezúttal a mezőnyből senki sem tudta kilökni Norbit. Mert egyszerűen nem érték utol.

Amikor leintették győztesként Norbit, valami olyasmi futott át az agyamon, most éltem túl egy infarktust. Megcsináltuk érzés tört rám, képesek voltunk legyőzni a legerősebb gyári alakulatokat. Így utólag bevallom, az állórajtos, második versenyben bíztunk, komolyan hittem, hogy Norbi ismét dobogóra állhat. Pályafutása során szerintem ennél jobban sosem fog elrajtolni, ráadásul a BMW-je is nagyon akarta a hazai pályán a sikert. Visszanéztük az autó gyorsulását, és a start után négy másodperc alatt érte el a százas határt” – fogalmazott Zengő Zoltán.

Ám pontosan tisztában van azzal, hogy hiába az utóbbi két verseny sikere – előbb pole pozíció Szlovákiában, most futamgyőzelem a Hungaroringen – messze vannak még a gyári csapatok.
„Mi a pénz helyett szívvel, lélekkel, ügyességgel és tudással próbáljuk meg kihozni a maximumot, ráadásul igazi csapatként működünk. De kár tagadnom, elégtétel ez a két részsiker a számunkra, ugyanis bebizonyítottuk, hogy amikor egyenlőek a feltételek, akkor felvesszük bárkivel a versenyt. Szlovákiában senki sem tesztelhetett, így mindenkinek a kétszer 30 perces szabadedzés alatt kellett beállítania az autóját, nem számított az, ki mennyi kilométert rakott a versenygépébe. Ott megmutattuk az erőnket, miénk lett a pole. Itt a Hungaroringen tavaly elfogyott a mi előnyünk, hisz mindenki betáplálhatta a számítógépeibe az edzések és a versenyek adatait, és idén csak elő kellett venni őket. De akkor is képesek voltunk megcsinálni!” – jelentette ki a Zengő Motorsport csapatfőnöke, aki a másik versenyzője, Wéber Gábor teljesítményével is elégedett. – „Gábor ugyanazt az utat járja most be, mint amit tavaly Norbi. Nagyon jó versenyző, de idő kell neki, amíg az autó minden rezdülését megismeri, és megtanulja a pályákat is, ugyanis jelenleg erre két szabadedzésnyi ideje van. Bármilyen hihetetlenül hangozhat is, de a Hungaroringen már Gábor volt a gyorsabb két tizeddel a második futamon.”