Olimpia 2012

Péntektől újabb egymillió londoni jegy eladó, a csecsemők ingyen is bejuthatnak

  • MTI

A londoni olimpiai játékok szervezői megközelítőleg egymillió darab belépőt dobnak piacra pénteken, az árusítás újabb fázisában.

A szervezőbizottság közlése szerint a jegyek internetes értékesítése péntek délelőtt 11 órakor kezdődik a regisztráció sorrendjében, elsősorban olyan érdeklődők számára, akik korábban nem jutottak tiketthez.

Ezúttal a nyitó-, valamint a záróünnepségre, illetve a 100 méteres férfi síkfutás döntőjére is lehet jegyet vásárolni.

A mostani értékesítés során elsőbbséget élvez az a 20 ezer ember, aki korábban az első, majd a második fázisban is sikertelenül próbálkozott jegyvásárlással. Ők ezúttal 31 órás, kizárólagos hozzáférést kapnak. Ezt követően az az egymillió érdeklődő vehet részt az ötnapos, exkluzív értékesítésben, aki az eladások kezdeti szakaszában nem járt sikerrel.

A sporteseményekre ugyanakkor jegy nélkül engedik be a csecsemőket - közölték a szervezők az édesanyák panaszaira reagálva.

A jegyértékesítés tavaly márciusi kezdete óta a belépővel rendelkező nők közül többnek gyermeke született. A mumsnet.com honlapot elárasztották az édesanyák panaszai, mert a legtöbben nem tudták, hogy a csecsemők számára is jegyet kell vásárolniuk. A panaszok között szerepelt, hogy ez sértheti a nemi egyenlőséget, végül a szervezők jelezték, hogy felülvizsgálják a rendelkezést.

"Bárki, aki korábban jegyet vásárolt, és teherbe esett, majd gyermeke született, s a csecsemőt is magával szeretné hozni az olimpiára, megteheti" - mondta a szervezőbizottság ügyvezető igazgatója, Paul Deighton, a jegyértékesítés legújabb szakaszáról tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette: a rendelkezés a 12 hónap alattiakra vonatkozik, amennyiben egy felnőtt testéhez rögzített babahordozóban helyezik el.

A szervezőbizottság hangsúlyozta, hogy a "Babák a karban" felfogást alkalmazzák minden helyszínen, kivéve a londoni Wembley Stadiont, a newcastle-i St. James's Parkot, a manchesteri Old Traffordot, valamint a North Greenwich Arenát. Ezeken a helyszíneken az érvényben lévő megállapodások szerint minden nézőnek rendelkeznie kell belépőjeggyel, életkortól függetlenül.